26.8 C
Budapest
2023. május. 31. szerda

A BRFK örökbefogadta a fővárosi állatkert szökevény pápaszemes pingvinét – videó

Dátum:

Megosztás:

Örökbefogadta a BRFK állománya a Sanyi névre (nem) hallgató pápaszemes pingvint a fővárosi állatkertben. Az állat korábban – a rendőri leírás alapján – „szökést” kísérelt meg.

A pingvint a Dózsa György útról kellett visszahozni, de a rendőrök szerint „I think this is the beginning of a beautiful friendship”.

Két hónap telt el azóta, hogy a fővárosi állatkert 30 fős pingvinkolóniájának tavaly novemberben született példányát a BRFK két rendőre a Dózsa György úton begyűjtötte. A szabálytalanul közlekedő pápaszemes pingvin kis kalandja óta óriási népszerűségnek örvend, közel 120 jelképes örökbefogadója lett az elmúlt hetekben, a sorba pedig most a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) is beállt.

Szerdán a pingvinnel szemben intézkedő két fővárosi rendőr látogatást tett Sanyinál a délelőtt tízórási látványetetésen, ahol átvehették a BRFK nevében az örökbefogadási oklevelet. A fővárosi rendőrség szoros együttműködésben dolgozik a Fővárosi Növény- és Állatkerttel, nem először vállalt nevelőszülői szerepet, korábban egy zebrát fogadott örökbe.

Hanga Zoltán, a fővárosi állatkert szóvivője, a hirado.hu-nak elmondta, hogy Sanyi az állatkert egyik nagy kedvence, bravúros szökése óta pedig a hétköznapi látványetetéseken mindenki csak őt keresi, ezért egy megkülönböztető szalagot is kapott, valamint a kifutója elé egy információs tábla is kikerült, hogy könnyeben be lehessen azonosítani az állatkert 007-esét.

A szóvivő hozzátette, hogy Sanyi esete nem egyedi. A pingvinek 4-6 hónapos korukban olyan kíváncsivá válnak, hogy igyekeznek minél inkább felfedezni a környezetüket. Két hasonló eset is történt már az állatkert történetében. A hetvenes években a Felvonulási téren, most az Ötvenhatosok terén csípték nyakon a szökevény pingvint, húsz éve pedig a trolimegállóig jutott egy kalandvágyó példány.

A fővárosi állatkert évente kétszer „szülői értekezletet” tart az örökbefogadók számára, ahol találkozhatnak kedvencük gondozójával, aki beszámol az örökbe fogadott állat hogylétéről, szokásairól. Az örökbefogadás minimális összege 10 000 forint adomány, az összeg befizetése egyéves nevelőszülői tagságra jogosít. A támogatás befizetését követően a nevelőszülő egy névre szóló oklevelet kap – amely tanúsítja az örökbefogadást.

Nyitókép: Pixabay.com

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Brüsszelben ismertették a tervet, hogyan fosztanák meg hazánkat az uniós elnökségtől

Az erről szóló tájékoztatón Gwendoline Delbos-Corfield baloldali francia EP-képviselő lényegében elismerte, a háborúval kapcsolatos álláspontja miatt büntetnék a...

Novák Katalin személyesen látogatta meg a Koszovóban megsérült magyar katonákat

„A hadsereg főparancsnokaként személyesen is megköszöntem a helytállásukat, és mihamarabbi gyógyulást kívántam nekik” – fogalmazott. A köztársasági elnök a Facebook-oldalán...

Az Egyesült Államok azonnal szankcióval sújtotta Koszovót

Pristina ki lett zárva egy nemzetközi hadgyakorlatból. Az Egyesült Államok először sújtotta szankcióval Koszovót az albán nemzetiségű polgármesterek megválasztását...

Chris Evans, Kim Basinger, Jason Statham, William H. Macy, Jessica Biel – Mobil – amerikai-német izgalmas thriller – videó

Megszólal egy mobiltelefon. Ryan (Chris Evans) felveszi, és békés életét elragadja a totális káosz: gyilkosság és árulás veszi...