7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekA boltok helyett az oltópontokon álltak sorban az emberek a hét utolsó...

A boltok helyett az oltópontokon álltak sorban az emberek a hét utolsó napján..

Bár a kormány lefújta a hét végére tervezett tömeges oltást, sokan mégis elmentek az SMS-ben kapott időpontra, és megkapták az oltásukat.

Ezért vagy más okból, de elmaradt a vásárlási roham a kéthetes zárás előtti utolsó napon a plázákban. Pedig a kereskedők mindent megtettek, 30-70 százalékos akciókkal csábították a vásárlókat.

Mindenki ezt olvassa most!

– Megpróbálták kisöpörni a készletet, hogy ne álljon ott a következő hetekben – erősítette meg Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Blikknek.

Mégis inkább egy augusztusi hét végét idézett a vasárnap. Olvasóink visszajelzései is ezt támasztják alá, 95 százalékuk nem spájzol be előre semmiből, és akiket kérdeztünk az egyik budapesti plázában, állították, hogy nem a lezárás miatt jöttek.

Születésnapi ajándékért indult például Tamás (40) és Dóra (40), körülnéztek az egyik elektronikai áruházban, és ott harmadáron kínáltak egy óriás tévét, nem hagyták ott. Jól tették, hétfőtől ezek a boltok is zárva lesznek.

Születésnapi ﷯ajándékot vadászott Tamás és Dóra, végül a le﷯árazás miatt egy hatalmas tévével tértek haza / Fotó: Pozsonyi ZitaSzületésnapi ﷯ajándékot vadászott Tamás és Dóra, végül a le﷯árazás miatt egy hatalmas tévével tértek haza / Fotó: Pozsonyi Zita

Klein Krisztina (47) két cipővel távozott az egyik budapesti plázából.

– Szerelem volt első látásra, olcsóbban is adták – indokolta a nem tervezett beszerzést.

Az élelmiszerboltokat nem érinti a bezárás, úgy tűnik, a vásárlók egy része mégis készlethalmozásba fogott.

Krisztina sem tervezett nagyobb vásárlást, de meglátta az alacsony árakat, és két cipőt is vett / Fotó: Pozsonyi Zita Krisztina sem tervezett nagyobb vásárlást, de meglátta az alacsony árakat, és két cipőt is vett / Fotó: Pozsonyi Zita

Sebestyén János (34) és Vach Veronika (27) nem kapott a szörpből, amit a gyereknek szoktak venni, egy másik üzletben pedig láttak olyan vevőt, aki 16 darab vajjal ment a pénztárhoz.

János és Vera nem találtak a gyereknek szörpöt,  el﷯kapkodták előlük / Fotó: Pozsonyi Zita János és Vera nem találtak a gyereknek szörpöt, el﷯kapkodták előlük / Fotó: Pozsonyi Zita

A bazár is bezár

Március 22-ig csak az élelmiszerboltok, drogériák, dohányboltok, kerti szerszámokat, laptopot és mobiltelefont, állateledelt forgalmazó boltok, valamint a patikák tarthatnak nyitva, minden más kereskedés zárva lesz. Leállnak a szolgáltatások, így a fodrászok, műkörmösök is. A járműjavítók, köztük a bicikliszervizek nem. Ételt is lehet kérni elvitelre.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work