5.4 C
Budapest
2022. november. 30. szerda

A bolíviai elnök meghívta a G7 vezetőit, hogy segítsenek az amazóniai erdőtüzek oltásában

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Evo Morales bolíviai elnök vasárnapi Twitter-üzenetében meghívta a G7-országok vezetőit, hogy látogassanak el hazájába és segítsenek az amazonasi esőerdőt pusztító tüzek megfékezésében.

„Üdvözöljük a G7-ek álláspontját, amellyel kifejezték sürgős segítségnyújtási szándékukat az Amazonas-vidék erdőtüzekkel küzdő országainak. Egyúttal meghívjuk Emmanuel Macron francia államfőt és kollégáit Bolíviába, hogy közvetlenül teljesíthessék az együttműködésre vonatkozó ígéretüket” – írta a bolíviai államfő.

Morales emlékeztette a világ gazdaságilag legfejlettebb hét országát tömörítő G7 csoportot, hogy a 2015-ös párizsi klímavédelmi egyezmény – amelyből egyébként az Egyesült Államok egyoldalúan kilépett – „kötelezi a iparilag fejlett államokat a környezet védelmére és fenntartására”. „A G7 tagjainak meg kell érteniük, hogy az amazóniai erdőtüzek jelzésként szolgálnak, hogy az aggodalom kifejezésén túl a tettek mezejére kell lépni” – hangsúlyozta az indián származású politikus.

A bolíviai államfő egyben bejelentette, hogy

felfüggeszti elnökválasztási kampányát a pusztító erdőtüzek miatt.

Az október 20-i megmérettetésen induló többi jelölt is így tett.

A bolíviai kormány legutóbbi jelentése szerint több mint 700 ezer hektár erdő és legelő égett le az országot sújtó erdőtüzekben Santa Cruz megyében. Carlos Ortuno Yanez környezetvédelmi miniszter szerint augusztus 17. és 25. között 8400-ról 500-ra sikerült visszaszorítani a tűzfészkeket.

atv

Emmanuel Macron francia államfő, Angela Merkel német kancellár, valamint Boris Johnson brit kormányfő is aggodalmának adott hangot pénteken a brazíliai esőerdőkben pusztító rekordszámú tűz miatt a G7 csoport biarritzi csúcstalálkozóján.

Macron vasárnap közölte, hogy sikerült az Amazonas-vidék erdőtüzek által érintett országainak nyújtandó haladéktalan segítségről egyezségre jutni.

Az amazonasi esőerdő a legnagyobb a világon. Létfontosságú a szén-dioxid elnyelésében, ezáltal lassítja a globális felmelegedést.

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

A pálya csúcsán – romantikus, igaz történet, .. gyönyörű, megható film, Kevin Costner főszereplésével – videó

Igaz történet alapján, .. nagyon szép, .. romantikus film, csak ajánlani tudom mindenkinek! Kellemes szórakozást!   Erről Te sem maradhatsz le!   Teljes...

Orbán Viktor a finn kormányfőnek: Svédország és Finnország egyetlen percet sem veszít a NATO-tagságából

A miniszterelnök egyebek közt ezt üzente a Twitteren. Sanna Marin a YLE rádiónak adott interjúban azt mondta, ha találkozik...

Műholdfelvételek bizonyítják, nő az orosz erők száma Fehéroroszországban

A csapattelepítések viszont nem Ukrajna északról történő újbóli megtámadásának előkészítésére utalnak. Az amerikai Institute for the Study of War...

Napelemesek veszélyben: akár már 2024-től megszűnhet az éves szaldóelszámolás

A Magyar Közlönyben megjelentek szakági értelmezése szerint mindenkinek megszűnik az éves szaldóelszámolás. Egy hónap telt el azóta, hogy a...