15.7 C
Budapest
2023. szeptember. 24. vasárnap

A Blikkben akadt rá 10 éve elhunyt párjára Judit: de hogy került Bódi Sylvihez a férfi lakása?

Dátum:

Megosztás:

Minden követ megmozgat egy kétségbeesett nő, hogy minél több részletet megtudjon a szerelme halálának körülményeiről.

A több évtizede Magyarországon élő, egyébként szudáni származású Abdel Hamid Ahmedről 2009-ben még a Blikk is beszámolt. Akkor annak kapcsán írtunk róla, hogy amíg ártatlanul fél évre börtönbe csukták, egy ügyvéd kiforgatta a lakásából.

A cikkünk után két évvel a férfi meghalt, a volt párja, Bagi Judit pedig a minap azután kereste fel a szerkesztőségünket, hogy az interneten teljesen véletlenül rábukkant a 11 évvel ezelőtti írásunkra.

– Miután a páromat kiengedték az előzetes letartóztatásból, már soha nem lett a régi. A lakása elúszott, albérletekben kellett meghúznunk magunkat. A cikk megjelenése után nem sokkal, 2011-ben halt meg, egyik pillanatról a másikra. Máig nem tudjuk, miért, a vallása miatt ugyanis nem boncolták. Az akkor 15 éves fiunkkal teljesen összeroppantunk, csak túl akartuk élni azt az időszakot – idézte fel Judit a múltat.

A szudáni származású férfi több évtizedig élt Magyarországon, a halála kapcsán pedig több dolog sem tisztázott A szudáni származású férfi több évtizedig élt Magyarországon, a halála kapcsán pedig több dolog sem tisztázott

Míg a férfi a börtönben sínylődött, elveszítette az otthonát. Ügyvédje azt ígérte, 3 millió forintért 3 nap alatt kihozza és tízszázalékos kamatra kölcsönt szerez neki, fedezetként a lakását kérve.

– Szorult helyzetben voltam, bármit aláírtam volna – mesélte akkor a Blikknek az üzletember.

A büntetőeljárást megszüntették, Ahmed szabadult, de az ügyvéd addigra eladta a lakást Bódi Sylvi modellnek, aki nem sokkal később továbbadta. Ezután a lakás még többször gazdát cserélt.

Bódi Sylvi azt állítja nem emlékszik a lakásvásárlásra, és arra sem, hogy mikor adta tovább az ingatlant/ Fotó: RAS Archívum Bódi Sylvi azt állítja nem emlékszik a lakásvásárlásra, és arra sem, hogy mikor adta tovább az ingatlant/ Fotó: RAS Archívum

Megkerestük Bódi Sylvit, de azzal hárította el érdeklődésünket, hogy nem emlékszik arra az ingatlanügyre. Így nem tudtuk meg azt sem, hogy kedvező áron jutott-e hozzá a lakáshoz, mikor és miért vált meg tőle. Az érintett ügyvéd korábban azt mondta lapunknak, ő előteremtette a hárommillió forintot az ügyfelének, amit nem kapott vissza, ezért értékesítette a lakást.

Az biztos, hogy Ahmed nem tudta visszavásárolni, hiába kapott ilyen ígéretet.

– A párom halála után próbáltam nyomozni az ismerőseinél, de csak zárt ajtókat találtam – sóhajtott szomorúan Judit.

– Úgy tudom, hogy a szabadulása után zűrös ügyekbe keveredhetett, amibe a családját nem avatta be, ezzel védve minket. Nagy tételben kereskedett elsősorban gabonával és olajjal. Később kiderült, hogy az egyik barátja az olajbűnözéssel kapcsolatban akart beszélni a hatóságoknak. Reméltem, hogy nem keverték bele őt is – tette hozzá Judit, akinek most jelenik meg az első novellás kötete, de a volt párja élettörténetét is meg akarja írni.

Forrás, fotó: Blikk / Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Matthew McConaughey – Gyilkos Joe (Killer Joe), amerikai thriller – videó (18+)

Chris-re, a huszonkét éves drogdílerre rájár a rúd. Ám a dolgok rosszról még rosszabbra fordulnak, mikor alkalmazza a...

Jennifer Love Hewitt – Ügyféllista (The Client List) – videó

Samantha Horton egy texasi kisvárosban él a családjával. Az egykori szépségkirálynő hajdan szebb napokat látott, most viszont nehéz...

Üzent Zelenszkij a lengyeleknek: Vagy minket támogattok, vagy az oroszokat

Az ukrán elnök szerint, aki nem támogatja őket, Oroszországnak segít. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kanadába látogatott, ahol Justin Trudeau...

Angliában a migránsokat legalább háromcsillagos szállodákban kell elhelyezni

A belügyminisztérium által kiadott közlemény szerint mivel a lakhatásuk költsége napi 8 millió fontra emelkedett, így ez a...