23.3 C
Budapest
2022. július. 5. kedd

A Blikk buktatta le a csalót, aki a neten gyűjtött pénzt

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Budapest — A leghírhedtebb bűnügyek felderítéséhez használt technikát vetették be a rendőrök azzal a csaló nővel szemben, akit a Blikk buktatott le egy hangfelvétellel. A nő a Facebookon gyűjtött pénzadományokat nem létező leukémiás babája külföldi gyógykezelésére.

Kollégánk, Vajta Zoltán beszélt a csaló nővel két évvel ezelőtt, most az ő hangját is elemzik.

Vajta Zoltán beszélt a csaló nővel két évvel ezelőtt, most az ő hangját is elemzik.

Miután szembesítettük az ellentmondásokkal, a sok keresztkérdés hatására a csaló egyszer csak beismerte, hogy hazudott, nincs semmiféle beteg kislánya.

Az erről készült felvétel a rendőrséghez került, a nő pedig két évvel a történtek után azzal próbál védekezni, hogy a hangfelvétel manipulált, vagy talán nem is ő beszél rajta.

Ezért kért fel a rendőrség egy igazságügyi szakértőt, hasonlítsa össze a csaló asszony és a Blikk újságírójának hangját a felvételen beszélőkével, emiatt kellett tegnap bemennie a rendőrségre kollégánknak.

A hangmintavétel nem bonyolult: a szakértő elindított egy diktafonhoz hasonló, de annál sokkalta érzékenyebb készüléket. Az újságírójának jó negyedórán keresztül beszélnie kellett bármiről, ami az eszébe jutott. Aki leblokkolna egy ilyen helyzetben, annak egy kinyomtatott szöveget kell felolvasnia.

A felvételt ezután feltöltik egy számítógépre, és egy, a mesterséges intelligenciára épülő szoftver alapos elemzésnek veti alá. A program nemcsak a hangok frekvenciáját veti egybe, hanem a beszédtempót, a szüneteket, a hanglejtést, de még a kimondott szavakat is. A készülék jelzi továbbá, ha a felvételt megvágták vagy módosították.

Grafikánkon az látható, hogyan működik a hangazonosítás módszere. / Grafika: Séra Tamás

Grafikánkon az látható, hogyan működik a hangazonosítás módszere. / Grafika: Séra Tamás

A halálos beteg baba meséjével pénzt kicsaló nő esetének a nyomozása két éve tart.

Az a rendőrök számára a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy a segítségkérő hirdetéshez mellékelt babás fotó egy külföldi híroldalról lopott kép volt.

Hamar kiderült, hogy a csalónak nincs is gyereke. A svindler egy meglehetősen gyatra kórházi igazolást is hamisított, illetve mellékelt egy fals banki igazolást is, amely szerint a számlaszámra befolyó összeg csak a kislány kezelésére költhető. Úgy tudjuk, a bank tett később feljelentést okirat-hamisítás miatt, ezután indult a nyomozás.

– Elég megbízhatóak az igazságügyi hangelemzési módszerek, és évről évre egyre fejlettebb a technika – vélekedik Végh József kriminálpszichológus. – Ezt a technikát gyakran alkalmazzák arra is, hogy a rosszabb minőségű felvételeket feljavítsák, valamint érthetővé tegyék az ügy szempontjából fontos információkat – magyarázta Végh József.

Máshol is használták

Poloskákat rejtett el a rendőrség a Vizoviczki László által üzemeltetett szórakozóhelyeken, így tudták lefülelni a vállalkozó által lefizetett rendőröket is. A hanganyag elemzéséhez volt szükség hasonló hangelemző technikára, hogy bizonyítsák, valóban a gyanúsítottak beszélnek a felvételen.

blikk

Hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Lajcsi állítja: tízmillióval rövidítette meg MC Hawer – A „Mikor a vodka a fejembe száll” című dal miatt áll a bál

Ki ne ismerné a kétezres évek egyik legnagyobb slágerét, a Mikor a vodka a fejembe száll című nótát......

Hamarosan otthon hagyhatod a forgalmit és a jogosítványodat

A rendőr most még mérlegelhet ha otthon hagyod a menetokmányaidat és ha a bírság mellett dönt, öttől ötvenezer...

Egy 92 éves férfit kidobnak a bankból, de egy rendőr kézen fogva kíséri vissza – videó

Amikor egy idősebb férfit elutasítottak a bankban, feldúlt volt, és nem tudta, hogy mitévő legyen. Nem sokkal később...

Elhunyt Járosi Tamás, a Malackrumpli tulajdonosa.. 47 éves volt.. Isten nyugosztalja!

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Balaton Gasztroforradalmára, Jánosi Tamás.. A Malackrumpli Bisztró 2013 nyarán nyitott meg a Biobalaton termelői piac...
facebook