7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóA bíróság egy hónapra elrendelte Szilágyi István fiának előzetes letartóztatását, amit az...

A bíróság egy hónapra elrendelte Szilágyi István fiának előzetes letartóztatását, amit az IMEI-ben, vagyis az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell letöltenie…

A döntés nem végleges, mert a gyanúsított védője fellebbezett. A Fővárosi Főügyésszég ezzel kapcsolatos sajtóközleményét változtatás nélkül közöljük.

A színművész megölésének ügyében az ügyészség indítványa alapján letartóztatták a gyanúsítottat.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság rendelje el annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint végzett az édesapjával, az országosan elismert színésszel. A gyanúsítottat a bíróság egy hónapra letartóztatásba helyezte.

A megalapozott gyanú szerint egy 49 éves férfi 2020. május 3-án a reggeli órákban XVII. kerületi otthonában testszerte – részben egy kalapáccsal – bántalmazta az édesapját, az országosan ismert színművészt, aki emiatt az életét vesztette.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság elfogta a férfit, akit a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatott ki, majd előterjesztést tett a letartóztatására.

A Fővárosi Főügyészség – a terhelt eljárásbeli jelenlétének és a bizonyítás zavartalanságának biztosítása, valamint a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében – indítványt tett a gyanúsított letartóztatására.

A nyomozási bíró az indítvány alapján a mai napon egy hónapra elrendelte a legsúlyosabb kényszerintézkedést, amelyet – az ügyészség álláspontjával egyezően – az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelt végrehajtani. A végzés nem végleges.

blikk, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work