11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeÉletmódÉletmód hírekA beteg gyereke miatt bukhat a zebegényi polgármester: „Nem engedik, hogy ápoljam”

A beteg gyereke miatt bukhat a zebegényi polgármester: „Nem engedik, hogy ápoljam”

„Megpróbálnak ellehetetleníteni, hogy ne végezhessem megfelelően a munkámat”

– panaszolta Zebegény októberben megválasztott polgármestere, Parádi Katalin.

Parádi Katalin a munkája egy részét otthon végezné el /Fotó: Pozsonyi Zita

Parádi Katalin a munkája egy részét otthon végezné el / Fotó: Pozsonyi Zita

A legfrissebb hírek itt!

Úgy érzi, kényszerhelyzetbe került, s az a legnagyobb „bűne”, hogy korábban megakadályozott simlisségeket.

– Egy általam még civilként feltárt szabálytalan közbeszerzés kivizsgálása során egymillió forintos bírságot szabtak ki a településre, de más helyi ügyekre is felhívtam a figyelmet, s többek között ezeknek köszönhetően nyertem meg október 2-án a helyi időközi önkormányzati választást – mondta lapunknak Parádi Katalin, aki korábban beszerzési szakértőként dolgozott.

A választási eredmény rendkívül szoros volt, 162 szavazatot kapott az immáron polgármesternő, kettővel többet, mint legnagyobb riválisa. Így viszont fura helyzet alakult ki: a zebegényi képviselő-testület tagjai megkapták felettesüknek a munkájukat bíráló helyi aktivistát.

Parádi Katalint a megválasztását követő napon berendelték munkára úgy, hogy a helyi választási bizottságtól még nem kapta meg a határozatot a polgármesterré választásáról. A hivatalban jegyző nem tartózkodott, és nem volt számítógépe, mobiltelefonja, illetve nem fért hozzá a polgármesteri elektronikus postafiókhoz.

– A beérkező levelek kezelésére az alpolgármestert kértem meg, aki ezt úgy oldotta meg, hogy az e-maileket átirányította a céges levelezésembe, amivel szerintem megsértette az adatvédelmi szabályokat – mondta felháborodottan. – Az alpolgármester az első napon azt követelte, hogy adjak műszaki instrukciókat a 400 millió forintos kül- és beltéri utak építésére szóló közbeszerzésre jelentkező kivitelezőknek, mert az ajánlattételi határidő október 6-án lejár. Megjegyezném, a közbeszerzés erősen vitatható részleteiről már a választást megelőző lakossági fórumon is észrevételt tettem.

A polgármester a tendert le is állíttatta a megfelelő szakértelem biztosításának hiánya, a közbeszerzési eljárás előkészítése, illetve a hatékony és felelős közpénzfelhasználás megsértésének alapos gyanúja miatt.

– Az egyik képviselőnek ez nem tetszett, és törvényességi állásfoglalást kért velem szemben. Egy másik, 900 milliós közbeszerzés egyébként egy évvel ezelőtt öt képviselő lemondását hozta. Már akkor szerettek volna időközi választást tartani, de a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet nem tette azt lehetővé – panaszolta.

Parádi Katalinnak végül lett számítógépe, de a helyzete ezzel nem rendeződött.

– A munkáltatói jogokat gyakorló képviselő-testület reggel nyolc órától délután fél ötig tartó, a hivatalban töltendő munkaidőt akar nekem előírni. Ugyanakkor én gyodon vagyok a középsúlyos értelmi fogyatékos, tizenhét éves gyermekemmel, ami lehetővé teszi, hogy a napi nyolc órából négyet home office-ban töltsek. Ez fontos is, mivel egyedül nevelem őt. Ezzel szemben a jegyző még a jelenléti ív vezetésére is felszólított, miközben nem a munkáltatói jogköreim gyakorlója – mondta felháborodottan. – Azért sem gondolom, hogy az otthoni munkával gond lenne, mert a munkakör nagy része adminisztráció és telefonhívások lebonyolítása, így semmilyen szakmai érv nem szól amellett, hogy egy nyüzsgő hivatalban végezzem el ezeket a tevékenységeket.

A legfrissebb hírek itt!

Példátlannak minősítette, hogy bár a törvény megengedi, a képviselő-testület – ahogy fogalmazott – egy rosszindulatú munkaköri leírást állítson össze a polgármesternek.

– A képviselő-testület négy tagja által megküldött szándéknyilatkozatok szerint a testületi ülések este 6 órától kezdődnének, de az nem derül ki belőle, hogy miként rendeznék a túlórákat, vagy hogy hogyan egyeztetnék össze az elvárásukat a fogyatékos gyermeket egyedül nevelő szülőre vonatkozó törvényi többletjogokkal… – mondta. – Úgy érzem, arra megy ki a játék, hogy egy ilyen munkaköri leírással lemondassanak vagy ellehetetlenítsenek. Nem akarják, hogy ápoljam a beteg gyerekemet. Úgy gondolom, válaszút elé akarnak állítani: hagyjam magára a gyermekemet, vagy álljak fel – jegyezte meg Zebegény jelenlegi vezetője.

Parádi Katalin jelezte lapunknak, hogy a feltárt hiányosságok és a merev ellenállás miatt a Márianosztrai Közös Önkormányzati Hivatal gesztor polgármesteréhez fordult, ám hiába.

Parádi Katalin szoros csatában, 162-160-ra győzte le legfőbb riválisát a polgármesteri választáson /Fotó: Pozsonyi ZitaParádi Katalin szoros csatában, 162-160-ra győzte le legfőbb riválisát a polgármester-választáson /Fotó: Pozsonyi Zita

– Segítségkérésemre egy kioktató levelet kaptam válaszul, így kénytelen voltam a kormányhivatalnál törvényességi felülvizsgálati eljárást kezdeményezni a hivatalomban tapasztalt visszásságok kapcsán – tárta szét a karját.

A legfrissebb hírek itt!

A felügyelet és a másik fél

A vizsgálatról érdeklődtünk a Pest Megyei Kormányhivatalnál. Megkeresésünkre azt közölték, „a polgármester asszony által jelzett problémák vizsgálata folyamatban van. A hatóság megállapításairól az érintettet a kormányhivatal tájékoztatni fogja.”

Az alpolgármester szerint kárt okoz

Megkérdeztük Zebegény alpolgármesterét, Ferenczy Ernő Ervint, aki azt állította, nem tud a kormányhivatalhoz megtett bejelentésről. – Miként lehetne például ellehetetleníti a munkáját, ha nem is volt még képviselő-testületi ülés, amit neki kellene összehívnia? Arról sem tudok, hogy a polgármester a gyermeke miatt a munkaideje felét home office-ban szeretné tölteni. Egyébként, ha ő otthon akar gyermeket nevelni a gyod miatt – ami havi 20 órás kötelezettséget jelent –, hogyan tud majd dolgozni főállásban polgármesterként?

Az alpolgármester szerint a település vezetője túl nagy feneket kerített a levelek átküldésének, hiszen a polgármester kérte, hogy írjam meg neki a válaszokat, és juttassam el neki jóváhagyásra. Így tettem, megírtam, majd elküldtem neki a magán e-mail-címére, mert nem volt még hivatalos e-mail-címe. Erről levelez évek óta. Hová kellett volna küldenem? Az csak elterelés az alkalmatlanságáról, és nem is volt olyan dolog a levelekben, ami adatvédelmi szempontból aggodalomra adna okot.

– Miért nem arról beszélünk, hogy egy mintegy 240 millió forintos közbeszerzési eljárást miért vont vissza rögtön a második munkanapján minden ok nélkül? Azzal kellene foglalkozni, hogy ezzel mekkora kárt okozott a településnek. 18 millió forintot már biztosan vissza kell fizetnünk, mert december 31-ig már nem lehet lefolytatni új közbeszerzési eljárást és a kivitelezést is. És ez csak az első lépés. Ő követelte egyébként minden lehetséges fórumon és testületi ülésen még bloggerként és netes kibicként, hogy ne egyenként, az adott utcára írjuk ki a közbeszerzést, hanem egybeszámítva legyen az egész.

– Meg arról kellene beszélni, hogy ez egy „jelentgetős ember”, aki minden miatt feljelentést tesz a saját önkormányzata ellen. Feljelentette az előző vezetés strandberuházását, amely 1 millió forintba került. Feljelentette a rendőrségen az előző vezetés járdafelújítását is, az az ügy még folyamatban van. A településközpont 900 milliós támogatásának elvesztésében is jelentős szerepe volt. Évekig közadatok tömkelegével lassította direkt az előző vezetés munkáját. Ezt nem csak Zebegényben teszi, hanem Vácon is így élt. Úgy tűnik, saját magával van a legnagyobb baja, amit – sajnos – kivetít a falura is, a csendes többség pedig szenved tőle.

Ferenczy Ernő azt hangsúlyozta lapunknak, hogy mivel a tender leállításáról a polgármester nem dönthetett egy személyben, azt a közbeszerzést kiíró képviselő-testületnek lehetett volna megtennie, ezért történt törvényességi lépés az ügyben. – A polgármester asszony szereptévesztésben van. Nem tudja, hol van, mi a dolga. Ez a legnagyobb probléma. Látszik, hogy felkészületlen, hogy nem tud települést vezetni. Amiatt panaszkodik, hogy az anyagok nem elektronikusan vannak meg, hanem minden papíron megy. Hoppá! Jó reggelt! 2022-ben még itt tartunk, más vidéki önkormányzatokhoz hasonlóan. Mielőtt indult volna, tájékozódni kellett volna és tapasztalni. Megismerni egy önkormányzat működését. Először bizottsági tagként, majd képviselőként, majd ha megismeri a gyakorlatban is a működést, lehet elindulni polgármesterként.

– A forrásaink szűkösek. Közben ő vesz magának egy gamer laptopot speciális videó- és hangkártyával? Álljon már meg a menet! Nem tudja, milyen vezetőnek lenni! Felületesen ismeri és idézi a törvényeket, de nem ismeri a végrehajtási rendeleteket, a helyi szabályzatokat és a gyakorlatot! Rengeteg feladat van, és lenne is még, de kevés ember van az elvégzésére – jegyezte meg az alpolgármester.

A legfrissebb hírek itt!

– Ráadásul az előző vezetés nem menedzselte jól a dolgokat. Nem figyelt a pályázatoknál és a közbeszerzéseknél a határidőkre, aztán – sajnos – az előző polgármester betegsége is hátráltatta a folyamatot, és a lemondása után nekem kellett átvennem az irányítást három hónapra. Azonnal összefogtam a szálakat, és elindítottam a beruházások előkészítését.

– Az utolsó esélyünk volt időben, hogy megvalósítsuk azokat a beruházásokat melyeknek 2022. december 31. lett volna a határideje. Azért lett volna, mert a polgármester még mindig úgymond „tanulmányozza az önkormányzatot”, így nem haladnak a projektek. A vis maior támogatásokat is elveszíti a falu, ami több mint 60 millió forint támogatást jelent, és amit partfalépítésre kaptunk. Itt tartunk, és az új polgármester továbbra sem érti a dolgokat, félreérti vagy egyszerűen nem érti meg a szavakat se, amelyeket közölnek vele, amelyek egy részéért levélben már bocsánatot kért… természetesen nem nyilvánosan, mert kellemetlen lenne, ha kiderülni, hogy a király meztelen.

A helyiek véleménye

A fiatal Szabó Levente lapunknak azt hangsúlyozta, hogy nem sokat tudnak az új polgármesterükről. – Annyit lehet tudni hogy a kollégái nem igazán segítik a munkájában. Amit mondott, betartja, igyekszik a munkáját végezni.

Szabó Levente / Fotó: Pozsonyi ZitaSzabó Levente / Fotó: Pozsonyi Zita

Kompolti Miklós is a bizakodóbbak közé tartozik. – Nem nagyon ismerem a polgármester asszonyt, azt tudom, hogy felénk lakik a hegyen. Reméljük, hoz majd némi pozitív változást Zebegénybe – magyarázta.

Kompolti Miklós / Fotó: Pozsonyi ZitaKompolti Miklós / Fotó: Pozsonyi Zita

Lehet-e a gyod mellett munkát végezni?

A szülő a gyermekek otthon gondozási díja (gyod) mellett az otthonán kívül legfeljebb napi 4 órában, otthoni munkavégzés esetén korlátozás nélkül folytathat keresőtevékenységet – olvasható a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége által a gyodról kiadott szabályzatban.

blikk

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem