2004 januárjában a világ akkor legnagyobb kőrakodó teherhajója felborult a bergeni fjordban.
A katasztrófát sokan látták, mert ekkora hajó még nem járt Bergenben, és az emberek a partról figyelték a manővereit.
A kapitányi hídról csak a révkalauz tudott kimenekülni, ő a hasával felfelé lebegő roncs tetején állva várta a segítséget. A többi tengerész a jeges vízbe esett vagy a roncsba szorult. A mentők azonnal megkezdték a kutatást utánuk, de félő volt, hogy a hajó a mentőkkel együtt elsüllyed. Végül összesen 12 embert sikerült kimenteni. Az utolsó három embert 7 órával később, a csodával határos módon sikerült kivágni a gépházból. 18 tengerész meghalt. A vizsgálat kiderítette, hogy a rakodók egyenetlenül töltötték fel a raktereket sóderrel, a hajó pedig már eleve életveszélyesen instabil volt a sok átalakítás miatt, így egy váratlan helyzetben megdőlt és már nem tudott visszaegyenesedni.
Veszélyes átalakítás
Az MV Rocknes nevű hajó nem kőrakadóként kezdte a pályafutását, hanem ún. ömlesztettáru-szállító teherhajóként bocsátották vízre 2001-ben. Két évvel később azonban egy holland hajógyárban átalakították kőrakodóvá, mert megnőtt az igény az ilyen hajók iránt. A kőrakadó hajók jellemzően olajfúrásoknál és víz alatti építkezéseknél a helyszínre szállítják a szükséges köveket, kavicsot és sódert, majd egy bonyolult szállítószalag-, illetve csőrendszeren keresztül a megfelelő pontra helyezik őket a tengerfenéken.
Az átépítéskor 3 ezer tonna acélszerkezetet és darut szereltek fel a Rocknes fedélzetére, és a rakodótérben fordított gúla alakú raktereket alakítottak ki. Ezzel nemcsak a hajó súlya nőtt meg, hanem a vízvonal fölé került a legtöbb rakománya, ami csökkentette a stabilitását. Ez azt eredményezte, hogy a Rocknes csak megfelelő víz- és üzemanyagballaszttal volt viszonylag stabil. Ráadásul csak nagyon lassan lehetett megtölteni ezeket a kiegyensúlyozó tartályokat, a karbantartásuk pedig nehézkes volt.
A Rocknes személyzete azt figyelte meg, hogy nehéz irányítani a hajót. Forduláskor hajlamos volt erősen megdőlni, utána a kiegyenesedéskor pedig még oldalra csúszott egy darabig. A navigáció is sokkal nehezebb lett, mert a fedélzetre szerelt magas acélszerkezet eltakarta a hajó orrát, ezért a révkalauzoknak és a navigációs tiszteknek ki kellett menniük a híd erkélyének két szélső sarkába, hogy egyáltalán valamit lássanak előre. El lehet képzelni, milyen nehézkes volt a révkalauzok számára ide-oda rohanni ezen a 20 méteres szakaszon, hogy vezetni tudják a közel két focipálya hosszúságú, 25 ezer tonnás hajót.
Megbillen a Rocknes
2004. január 19-én az MV Rocknes kifutott Bergenből, hogy 23 ezer tonna sódert és kavicsot szállítson a németországi Emdenbe. A hajón 29 tengerész teljesített szolgálatot: Jan Aksel Juvik, a norvég kapitány, egy kapitányi képzésen levő német tiszt, valamint három holland és 24 fülöp-szigeteki matróz. A harmincadik utas a helyi révkalauz, Vermund Halhjem volt, akinek az volt a feladata, hogy kivezesse a nyílt tengerre a Rocknest a keskeny és veszélyes fjordból.
A révkalauz és a kapitány régóta hajózott a fjordban, így mindketten úgy ismerték a hajózási útvonalakat és a veszélyes szakaszokat, mint a tenyerüket. Ezért nem készítettek előzetesen részletes útitervet a kihajózásra, amit egyébként nem is írták elő a szabályok.
Azt, hogy valami nincs rendben, hamar kiderült.
AMIKOR A RÉVKALAUZ AZ ELSŐ BALFORDULÓT VEZÉNYELTE, A HAJÓ MEGBILLENT, ENYHÉN JOBB OLDALRA DŐLT ÉS ÚGY MARADT.
Halhjem a vizsgálatkor azt mondta, hogy önmagában a dőlés nem volt különös.
Minden hajó megdől, ha fordul. Ami viszont feltűnő volt: nem egyenesedett vissza, pedig ez lett volna a normális.
Juvik kapitány nem tartotta sem különösnek, sem kockázatosnak a dőlést. A német kapitányjelölt azonban aggódott a gyenge stabilitás miatt.
A RÉVKALAUZ ARRA EMLÉKEZETT A TRAGÉDIA UTÁN, HOGY A NÉMET TISZT KÉRÉSÉRE A KAPITÁNY ELLENŐRIZTE A HAJÓ STABILITÁSÁT ELLENŐRZŐ SZÁMÍTÓGÉPRENDSZERT, DE HOGY PONTOSAN MIRŐL BESZÉLTEK, AZT NEM TUDTA FELIDÉZNI.
A hajó a fjord egy kisvárosánál üzemanyagot vételezett, majd folytatta az útját a nyílt tenger felé.
A katasztrófa
A kora esti sötétségben a révkapitány újabb fordulót rendelt el egy keskeny szorosban. De alig kezdett kanyarodni a Rocknes, megrázkódott.
A GÉPHÁZBAN LEVŐK FÉMES CSIKORGÁST, RECSEGÉST-ROPOGÁST HALLOTTAK. MINDEN TENGERÉSZ TUDTA, HOGY VÍZ ALATTI SZIKLÁNAK ÜTKÖZTEK.
Ezt később megerősítette a bergeni egyetem geofizikai tanszéke is, amelynek a szeizmográfjai ötven másodperc alatt négy, enyhe földrengésszerű eseményt észleltek a fjordban. Az első az ütközés pillanatában történt, az utolsó pedig két perccel az előtt, hogy a Rocknes vészjelzést adott.
A hajó még inkább jobbra dőlt. A kapitány elrendelte a vízzáró ajtók azonnal lezárását, de ez nem segített a stabilitás visszaállításában.
A hajó gyomrában a gépészek egymásra néztek. Hubert Maginsay, az egyik fülöp-szigeteki technikus azt mondta, hogy lent, a gépházban is tudták: dől a hajó.
A szerszámaim egyszerre, egy irányban lecsúsztak a munkapadról és leestek a padlóra. Berohantam a gépterem vezérlőjébe, és azt kiabáltam az ügyeletes mérnöknek, hogy borulunk.
A partról sokan látták ezeket a drámai pillanatokat. Gisle Mellum és a felesége épp befejezték a vacsorát, amikor a konyhaablakon keresztül meglátták a hatalmas Rocknest. Kiszaladtak a kertbe, mert ritkán láttak ekkora hajót a fjordban. A férfi vitte a fényképezőgépét is, hogy lefotózza a Rocknest, amely alig egy-kétszáz méterre haladt tőlük.
Eleinte nem is tudtam megfogalmazni, mi az, amit furcsának érzek, aztán rájöttem: a hajó megdőlt és a dőlés fokozódott. Aztán meghallottam a fedélzetről a vészcsengők hangját.
Itt láthatják Mellum fotóit:
A révkalauz egy utolsó, kétségbeesett ötlettől vezérelve teljes balfordulót rendelt el, hátha megakadályozza a borulást, de már elkésett. A Rocknes 8 emelet magasan levő parancsnoki hídja megállíthatatlanul dőlt a tenger vize felé.
A híd személyzete próbált talpon maradni, a tengerészek abba kapaszkodtak, amit éppen elértek, a padlóhoz rögzített székekbe, asztalokba, a navigációs konzolba. A kapitány a rádióba kiáltotta: Mayday, mayday. A fedélzetmester kinyitotta a híd bal oldalán levő ajtót, a révkapitány pedig kimászott rajta. Ekkor már felfelé kellett húznia magát, hogy kijusson, és amikor kiért, a talpa alatt már nem a híd erkélyének fémpadozatát látta, hanem a parancsnoki felépítmény oldalát és az ablakokat. A Rocknes ekkor már az oldalán feküdt.
A hajó belsejében a matrózok a kijáratok felé próbáltak menekülni.
A létrákon és csöveken másztunk, de ami az előbb még felfelé volt, az most vízszintes lett, aztán lefelé dőlt
– mondta Hubert Maginsay később.
Ahogy a hajó felborult, Vermund Halhjem révkalauz felfelé rohant a hajó oldalán, aztán alján.
EGYSZER CSAK OTT TALÁLTA MAGÁT A ROCKNES VÖRÖSRE FESTETT, VÍZTŐL CSÖPÖGŐ, LAPOS HAJÓFENEKÉN, AMELY MOST AZ ÉG FELÉ NÉZETT.
A 166 méter hosszú hajó teljesen átfordult, és most ott lebegett a fjord jeges vizében. A partról Gisle Mellum és a szomszédai döbbenten nézték a magányos alakot a fejjel lefelé lebegő hajó tetején, azaz hasán. A révkalauz volt az egyetlen, aki élve kijutott a parancsnoki hídról.
A gépházban Maginsay és két társa egy raktárba másztak, de onnan már nem volt kiút. Ahogy bezúdult a jéghideg víz, kialudtak a fények, ők pedig egy létrába kapaszkodtak és imádkoztak, hogy a víz ne tölte meg a raktárat.
Azt kértem Istentől, hogy ha meg kell halnom, segítse a családomat.
A raktárban végül megállt a vízszint emelkedése. A három gépész a vaksötétben hallgatta, ahogy lassan megszűnnek a máshol beszorult társaik segélykiáltásai és elcsendesedik a roncs. A felborult hajó, benne a túlélőkkel, lassan sodródott az áramlattal.
A mentés
A mentés hamar megkezdődhetett, mert az egyik legforgalmasabb norvég fjordban történt a baleset. A révkalauzt 20 perc múlva egy helikopter felemelte a roncsról. A lebegő roncs körüli cikázó rendőrségi, tűzoltó és civil motorosok három holland és öt fülöp-szigeteki tengerészt mentettek ki a fjord vizéből. Három holttestet szintén megtaláltak a Rocknes körül a vízben.
A mentést vezető Asbjoern Andersen tudta, hogy a hajóban lehetnek még túlélők, de azt még nem tudták felmérni, milyen állapotban van a felborult Rocknes. Nagy volt a kockázata annak, hogy a mentőkkel együtt váratlanul elsüllyed. Ezért a roncsot a part felé vontatták, de ügyelniük kellett, hogy a levegő ne szökhessen el vontatás közben a roncsból, mert akkor menthetetlenül elsüllyed, és vele az esetleges túlélők is.
A három gépész közben egyre rosszabb testi és lelkiállapotba került a roncsban. Nem csak fáztak a mínuszegy fokos vízben – a tengervíz hőmérséklete a sótartalom miatt nulla fok alá csökkenhet –, hanem marta a bőrüket a hajógépből kifolyt olaj, az olajpára égette a szemüket és egyre nehezebben lélegeztek. Hiába kiabáltak és hiába ütögették a fémlétrát egy csavarhúzóval, a mentők nem hallották meg.
2 óra hiábavaló várakozás után azonban hangokat hallottak kívülről. A hajót ekkor sikerült a parthoz vontatni és a mentők visszatértek a roncsra. A felborult Rocknest körbevették a mentőhajók és a rendőrség búvárai, illetve vízimentői kalapáccsal a kezükben felmásztak a hajóra.
A bent rekedt matrózok a váratlan esély hallatán szinte őrült módjára kezdték ütni a hajótestet a csavarhúzóval. És ami ezután következett, az valóban szinte csoda.
Megtalálják a három túlélőt a roncsban
A mentők kívülről, a matrózok pedig belülről kopogtak egymásnak. Persze, egy 166 méter hosszú roncsban megtalálni az életben maradt tengerészeket, miközben a mentést a sötét és a hideg nehezíti, szinte lehetetlennek tűnt.
Ekkor már sok hajó vette körül a Rocknest, és a sajtó is megjelent a helyszínen. A norvég TV2 stábja egy motorcsónakkal, a mentők kérése ellenére a roncshoz ment. Sturla Dyregrov riporter is vitt magával egy fémtárgyat, és ő is ütni kezdte a hajó oldalát, miközben az operatőr felvette, mit csinál.
ÉS EKKOR KOPOGÁST, ILLETVE KIABÁLÁST HALLOTTAK A RONCS BELSEJÉBŐL.
A felvételen 15:10 után látható ez a hihetetlen jelenet:
Hozzá kell tenni, hogy a hajó hasán, vagyis most a tetején levő mentők már hallották a kopogást, de való igaz, hogy a stáb tagjai voltak az elsők, akik a túlélők hangját is hallották.
A riporter később a rendőrfőnök felelőtlennek nevezte, és azt mondta, hogy ez az akció nem volt más, mint egy szenzációhajhász bulvárjelenet. A riporter azzal védekezett, hogy van, amikor a sajtónak nem szabad csak szemlélnie az eseményeket. Dyregrov emlékeztetett Kevin Carter fotóriporter esetére 1994-ből. Carter Pulitzer-díjat kapott a fotóért, amelyet egy, az éhezéstől összeesett szudáni kislányról és egy közelében ólálkodó keselyűről készített. A fotós néhány hónappal később azért lett öngyilkos, mert nem segített a gyereknek.
https://twitter.com/Soumyadipta/status/1387271980961845248?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1387274181688004608%7Ctwgr%5Eaa4ee1327ef2cc2c9c6dae5e97b8914904efc030%7Ctwcon%5Es2_&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.origo.hu%2Ftudomany%2F20230509-percek-alatt-felborult-a-hajo-3-matrozt-orakkal-kesobb-vagtak-ki-a-roncsbol.html%3FpIdx%3D1
„Siessenek, különben meghal a társam!”
Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem benne hinni, hogy megmenekülhetünk.
A mentők most már tudták, hol vannak az életben maradt matrózok, de azt nem, hol vághatnak lyukat a hajótesten. A művelet egyáltalán nem veszélytelen, mondta Asbjoern Andersen rendőrfőnök.
Gondoljunk bele, a hajót a benne ragadt levegő tartja a felszínen. Azért nem süllyedt el, mert az a levegő nem tudott eltávozni belőle. Ha lyukat vágunk rajta, a hajó merülhet annyit, még a part mellett is, hogy az a helyiség, ahol a túlélők vannak, teljesen víz alá kerül.
Egy másik kockázatot az jelentett, ha belevágnak egy üzemanyagtartályba: az felrobbanhat, vagy ha bent gyúlékony lett a levegő, akkor az meggyulladhat. Újabb veszélyt jelenthetett az esetleg nem megfelelő eszköz. 1941-ben, a Pearl Harbor-i japán támadás után a mentők azt tapasztalták, hogy az acetilén vágók elvonják az oxigént a bent rekedtektől, akik közül többen emiatt fulladtak meg, holott magát a támadást túlélték.
A mentők kijelöltek maguknak egy viszonylag kis négyszöget a Rocknes alján, és megkezdték az acél átvágását. Először egy kis átmérőjű területen lyukasztották át a hajótestet.
A BENT LEVŐ, NAGYNYOMÁSÚ LEVEGŐ OLYAN HANGOS SIVÍTÁSSAL TÁVOZOTT A RONCSBÓL, HOGY KINTRŐL NEM LEHETETT HALLANI, MIT MONDANAK A BENT REKEDTEK.
Ezért papírfecnin kérdezték meg tőlük, hogy nincs-e gyúlékony anyag a raktárban, azaz, folytathatják-e a vágást.
A három túlélő közül Hubert Maginstay volt a legjobb állapotban, ezért ő válaszolt, úgy, hogy az egyik társa vállán írt a papírra.
Siessenek, különben meghal a társam!
A mentők erre a lehető leggyorsabban kivágtak egy akkora méretű nyílást, amin egy felnőtt férfit ki lehet emelni. A három tengerész végül hét órával a borulás után szabadult ki a roncsból.
MIRE MIND A HÁROM MATRÓZT KI TUDTÁK MENTENI, A RAKTÉR TELJESEN MEGTELT VÍZZEL. HA EGY PERCCEL TOVÁBB TART A MENTÉS, MEGFULLADNAK.
Velük együtt összesen tizenkét ember élte túl a hatalmas hajó felborulását. Tizennyolc tengerész, köztük a norvég és a német kapitány, meghaltak.
Miért borult fel a hajó?
A norvég hatóságok azonnal megkezdték a tragédia kivizsgálását. A hajót visszafordították és kiemelték. A baleseti vizsgálóknak szerencséjük volt, mert a Rocknes számítógépes adatrögzítőjét sikerült megmenteni.
A TÁROLT ADATOKBÓL KIDERÜLT, HOGY A HAJÓ MÁR A KIKÖTŐBEN, A BERAKODÁSKOR MEGDŐLT, MÉGHOZZÁ BALRA.
A kikötői, rakodásra használt futószalagok ugyanis nem voltak elég hosszúak, így a rakterek jobb oldalára csak kevesebb követ tudtak szállítani.
Az elsőtiszt, aki szintén meghalt a balesetben ezért vizet pumpáltatott a jobb oldali ballaszttartályokba. Az első balfordulónál azonban az egyenetlenül felhalmozott rakomány lavinaszerűen jobbra csúszott, így a ballaszttal együtt most jobb oldalon volt nagyobb a súly. Ezért haladt végig jobbra dőlve a fjordban a Rocknes. Az utolsó balfordulónál, amikor a víz alatti sziklának ütközött, még jobban megbillent a rakomány, és ez, plusz a lékeken beáramlott 2400 tonna víz, végzetesnek bizonyult.
A tragédia egy másik oka az volt, hogy a Rocknes az előbbiekben leírt módon annyira instabil volt, hogy Vermund Halhjem révkapitány nem merte a megszokott határozott fordulókat végrehajtani a hajóval. Ezért az általában szokásos kevés, de erőteljes kanyarodás helyett sok, kis iránymódosítást hajtott végre, és a hajó még ilyenkor sem vette fel az irányt, hanem tovább csúszott oldalra. A Rocknes emiatt 20 méterrel eltért a kijelölt hajóúttól az utolsó fordulónál.
Itt pedig végzetes dolog történt. A révkalauz nem tudta, hogy ezen a szakaszon az előző években felfedeztek egy új sziklazátonyt.
A TÉRKÉPEKET FRISSÍTETTE IS A NORVÉG HATÓSÁG, DE A FJORDBAN HAJÓZÓ RÉVKAPITÁNYOKAT ELFELEJTETTÉK ÉRTESÍTENI ERRŐL, ÉS A TÉRKÉPEKET NEM JUTTATTÁK EL EGYETLEN HAJÓTÁRSASÁGNAK SEM.
Az csak a szerencsén múlott, hogy más hajó nem ütközött ennek a sziklának eddig.
A katasztrófa utáni perben a bíróság elsőfokon a hajótársaságot marasztalta el a kockázatos rakodás miatt, illetve a norvég kormányt, mert nem tették nyilvánossá a sziklazátony felfedezését. A kormány fellebbezett és győzött.
A MÁSODFOKÚ ÍTÉLET SZERINT BÁR VALÓBAN OTT VOLT A TÉRKÉPEKEN NEM JELÖLT SZIKLAZÁTONY, A BALESETET AZ OKOZTA, HOGY A HAJÓ 20 MÉTERREL KICSÚSZOTT A KIJELÖLT SÁVBÓL.
A Rocknest a visszafordítás után kijavították és újra szolgálatba állították. Vermund Halhjem révkalauz, akinek egy életveszélyesen instabil hajót kellett egy nem jelölt zátony mellett irányítania, nem kapott büntetést, és ma is a fjordban hajózik.
Itt megnézhetik a tragédia pillanatait és a Rocknes kiemelését:
Nyitókép: A Rocknes a bergeni fjordban, a katasztrófa előtt. FORRÁS: JAN MELCHERS
