7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSportSporthirekA Bayern továbbra is verhetetlen, Budapesten megnyerte a Szuperkupát is! - képek,...

A Bayern továbbra is verhetetlen, Budapesten megnyerte a Szuperkupát is! – képek, videók, részletek..

A Puskás Arénában rendezett Európai Szuperkupa-mérkőzésen a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München hosszabbítás után 2-1-re győzött az Európa-ligát megnyerő Sevilla ellen.

A budapesti fináléban korán vezetést szerzett a spanyol együttes, de a németek még az első félidőben egyenlítettek.

A másodikban nem született gól, jöhetett a ráadás, amelynek 14. percében a vélhetően utolsó bayernes meccsét játszó Javi Martínez fejese döntött.

A budapesti finálé nem csak a két résztvevő és a színvonal miatt volt különleges, ez volt ugyanis az első olyan nemzetközi találkozó, amelyet az UEFA engedélyével nézők előtt rendeztek meg, mióta leállt a sportvilág a koronavírus-járvány miatt. A Puskás Arénában összesen 20 000 néző foglalt helyet, azaz mintegy 30%-os volt a tavaly átadott létesítmény kihasználtsága. Azt az UEFA és az MLSZ is hangsúlyozta a mérkőzés előtt, hogy rendkívül szigorú egészségügyi intézkedéseket vezetnek be a stadion területén, hogy megakadályozzák a fertőzést.Az európai szövetség számára kiemelkedően fontos volt ez a meccs, mivel a tapasztalatok alapján döntik el, hogy a jövőben is lehet-e nemzetközi mérkőzéseket nézők előtt rendezni.

A viszonylag eseménytelen első tíz percet követően szinte a semmiből jutott komoly gólszerzési lehetőséghez a Sevilla. Jesús Navas beadását Luuk de Jong készítette le a Barcelonától visszatért Ivan Rakiticnek, akit David Alaba elsodort, Anthony Taylor pedig habozás nélkül büntetőt ítélt. Lucas Ocampos állt a labda mögé és magabiztosan lőtt Manuel Neuer kapujába, ezzel vezetett az Európa-liga győztese.

A gól után átvette az irányítást a Bayern, amely kis híján egyenlített, Robert Lewandowski lapos centerezése után Thomas Müller pörgetett kapura, amibe belevetődött egy spanyol védő, így centikkel mellé ment a labda.

A 25. percben Müller indítása után a felfutó Benjamin Pavard próbálkozott mintegy 12 méterről, lövése azonban elkerülte a jobb felsőt. Nem sokkal később Lewandowski léphetett ki egyedül ziccerben, de Bono kezébe emelt, vélhetően arra számított, hogy a Sevilla kapusa elfekszik a lövés pillanatában.

A 34. percben aztán góllá érett a müncheniek fölénye: Müller löbbölte be a labdát szenzációsan, külsővel Lewandowskinak, aki okosan letette a labdát Leon Goretzkának, ő pedig nem hibázott a kapuval szemből.

Szinte azonnal visszaszerezhette volna a vezetést a Sevilla, De Jong kapott labdát és mehetett egyedül Neuer ellen, szépen el is lőtte a kapus mellett, de a játékvezető lest ítélt.

A félidőből hátralévő időben már nem alakult ki nagyobb helyzet egyik kapu előtt sem, így az állás sem változott és 1-1-gyel mehettek szünetre a csapatok.

Komoly Sevilla-lehetőséggel indult a második játékrész, De Jong érkezett egy beadásra, pörgetését Neuernek kellett szögletre ütnie.Az 51. percben viszont a Bayern szerzett újabb gólt, méghozzá egészen káprázatosat. Leroy Sané emelt középre Lewandowskinak, aki az ötös vonaláról lefejelte a labdát Müllernek, ő visszatette a lengyel csatárnak, akinek csak az üres kapuba kellett passzolnia.

Azonban némi videóbírózás után Taylor érvénytelenítette a találatot, mert Sané passzánál Lewandowski lesen állt.

Ezután is a Bayern irányította a játékot és szinte csak a Sevilla térfelén zajlottak az események, de a befejezésekbe többször is hiba csúszott, Sané tekerése mellé ment, Serge Gnabry lövése pedig a blokkról vágódott szögletre.

Aztán a 63. percben ismét gólt szerzett a bajor együttes, Sané volt eredményes, de Taylor ezt is érvénytelenítette, mert úgy ítélte meg, hogy Lewandowski előtte szabálytalankodott. Pár perccel utána Alaba végezhetett el ígéretes helyről szabadrúgást, ehhez képest viszont elég gyengére sikerült.

Szinte egykapuzott a Bayern, amikor az utolsó negyedórába léptek a csapatok, a BL-győzes közelről és távolról is próbálkozott, de vagy Bono, vagy a sevillai védők menteni tudtak.

A végén pedig majdnem jött a csattanó, a 87. percben ugyanis megnyerhette volna a döntőt a Sevilla. A Bayern-védők bizonytalankodása után En-Nesziri lépett ki egyedül, de Neuer elképesztő bravúrt bemutatva leért a lapos lövésre és meccsben tartotta csapatát.

Ennek a parádés mozdulatnak köszönhetően nem született döntés a rendes játékidőben, jöhetett a ráadás.

A hosszabbítás elején is En-Neszri és Neuer voltak a főszereplők, a német kapus pedig ismét bizonyította, hogy még mindig a világ egyik legjobbja, megint ajtó-ablak helyzetet védett.

Már a 100. percben jártunk, amikor újfent egy közeli pörgetéssel próbálkozott a Bayern, Müller beadása után ezúttal Joshua Kimmich célzott rosszul.

Négy perccel később viszont már tényleg gólt, ráadásul érvényeset szerzett a Bayern.Kimmich szöglete után Alaba lőtt a tizenhatos vonaláról, Bono rossz helyre ütötte a labdát, a néhány perccel korábban beállt Javi Martínez (akinek valószínűleg ez az utolsó meccse a bajoroknál) pedig tökéletesen helyezett fejessel vette be a Sevilla kapuját. Jegyezzük meg, hogy előtte Diego Carlos teljesen fölöslegesen hozta össze a szögletet.

A spanyolok természetesen nem adták fel és minden erőtartalékukat mozgósítva támadtak a hosszabbítás második felében, de a kezdeti lendület után megint átvette az irányítást a Bayern, amelynek már egyáltalán nem volt sietős az újabb gól. Ennek ellenére még így is alakított ki helyzetet a német csapat, Lewandowski például 18 méterről lőhetett, de fölé tüzelt.

Az utolsó percekben a bajorok rendkívül türelmesen passzolgatták ki a Sevillát, amelynek szinte esélye sem volt visszaszerezni a labdát. Lewandowski a legvégén megadhatta volna a kegyelemdöfést, de rosszul találta el a labdát ziccerben, viszont ez már nem számított semmit, mert Taylor nem sokkal később lefújta a döntőt.

2020-ban tehát a budapesti Szuperkupa-meccsen a BL-győztes Bayern München győzött, megszerezve negyedik trófeáját ebben az évben.

Végeredmény, Európai Szuperkupa:

Bayern München (német) – Sevilla (spanyol) 2-1 – hosszabbítás után
Gól: Goretzka (34.), Martínez (104.), illetve Ocampos (12. – büntetőből)

origo, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner