Cikksorozatban mutatjuk be a mai modern pénzintézeti rendszer kialakulásának körülményeit, a magyar gazdaságtörténet hőskorának egy-egy jellemző helyszínét, neves bankárt vagy pénzügytörténeti ritkaságot – amihez az OTPédia nyújtja a szakmai hátteret.
Mindenesből bankigazgató
Igazi nemzetközi karriert futott be a dualizmusban egy nem túl tehetős csehországi zsidó családba született és sikeres bankigazgatóként, tőzsdeelnökként Budapesten, magyar bárói cím birtokában elhunyt Kornfeld Zsigmond. Három évtized alatt alkotott maradandót a pénzvilágban a 19. század végén – sok egyéb eredmény mellett az államdóssági helyzet javítása, az ezüstnél sokkal forgalomképesebb aranyvalutára való áttérés és számos neves iparvállalat létrejötte köthető hozzá.
Mindössze 26 éves volt 1878-ban, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb bankja, a Rothschild-család tulajdonában lévő, bécsi Credit-Anstalt bankház küldötteként Budapestre érkezett, hogy segítse a bankház egyik fiókintézete, a Magyar Általános Hitelbank ügyeinek haladását.
Nem a semmiből jött, a 19. század egyik vezető bankárfamíliájától érkezett a megbízatás, de hosszú utat kellett megtennie. A gyerekkorát Prága és Brno között nagyjából félúton fekvő Golčův Jeníkovban töltő Kornfeld Zsigmond apja szeszfőzdét bérelt, és az ebből származó jövedelemből taníttatta fiait. Fivérei orvosnak és ügyvédnek tanultak, őt azonban a pénzügyek érdekelték, és hamar el is helyezkedett a szakmában. Szülőhazájában gyorsan bizonyított. Prágában a Thorsch M. fiai és a Wahrmann és fia bankházakban kapott először munkát „mindenesként”, és rendkívüli munkabírásával kitűnve bécsi, berlini és párizsi kiküldetésekre is eljutott.
Párizsban épp az 1871-es kommün és annak véres leverése idején járt – az itt látottakról nem volt később hajlandó beszélni. Visszatérve Prágában a cseh Bömischer Bankverein bankegyesület alkalmazta, majd a Credit-Anstalt prágai fiókjának vezetőhelyettese lett. Innen hívta el Albert Rotschild Budapestre.
Egész életében a Magyar Általános Hitelbanknál dolgozott, ahol 1896-ban a vezérigazgatóságig, majd az elnöki szintig vitte. A bankot a kor nemzetközi trendjének megfelelően az ipari forradalomból kinövő nagyvállalatok jelentős beruházási igényét figyelembe véve nem hagyományos kereskedelmi, hanem befektetési banki irányba fejlesztette: működése fókuszába az értékpapír-kibocsátást és – elhelyezést állította, mind részvény, mind államkötvény formájában – erre főleg a tőkeszegény országokban volt igény, amilyen Magyarország volt, de ide tartozott az Olasz Királyság, az Orosz Birodalom és az ekkoriban kialakuló és megszilárduló balkáni államok is. A vasútépítés és az iparosítás Magyarországon más úton aligha lett volna megvalósítható, nem véletlen, hogy még a második világháború kezdetén is a két legnagyobb magyar bank érdekkörébe tartozott a magyar gyáripar jó 40 százaléka.
Bár a Rotschildok küldték Budapestre, Kornfeld Zsigmondnak másfél évtized alatt sikerült függetlenítenie a Magyar Általános Hitelbankot az osztrák befolyástól – ez sokat jelentett, mivel a Hitelbank nyereségének negyven százaléka a Credit-Anstaltot illette – már 1894-ben lazította korábbi kapcsolatait a Credit-Anstalttal, majd 1901-től az a megállapodásuk is érvénytelenné vált, amely szerint meghatározott arányban részesítették egymást üzleteikből.
Nevéhez fűződik az egyik első magyar járadékkölcsön – ma leginkább államkötvénynek lehetne nevezi – kibocsátása, amire a költségvetés egyensúlyba hozatala miatt volt szükség. A magyar államkincstár Kornfeld érkezése idején, 1878-ban deficites volt, hiányzott a szigorú központi irányítás, a minisztériumok szinte ellenőrzés nélkül költekeztek. Kornfeld Zsigmond, a Magyar Általános Hitelbankot képviselve, a Rothschild-csoport tőkéjével a háta mögött el tudta intézni, hogy a magyar állam adósságait járadékkölcsönre változtassa át.
Az 1864-től működő* pesti tőzsde egyik legfontosabb értékpapírja ekkoriban az itthon egyébként újdonságnak számító járadékkölcsön volt*.
Először 1876-ban bocsátott ki aranyjáradékkölcsönt a magyar állam, magasnak számító, 6 százalékos kuponnal, azaz kamatozással. Egy papír sikerét az mutatja, megvásárolják-e mindet és milyen gyorsan fogy el, ezért is fontos a közvetítőrendszer, a kínálat és a kereslet összekötése. A Rothschild bankház vezette nemzetközi konzorcium 77 százalékos árfolyamon vette át a magyar járadékkölcsönt, így a kibocsátó számára a kötvény terhe évi 7,8 százalékra rúgott, ami ekkor még jóval meghaladta a nagyobb országok hasonló papírjainak terhét.
Pár év múlva sikerült kedvezőbb kamatozásra váltani a 6 százalékos kölcsönt, amiben számos tényező közrejátszott. Az egyik a magyar államháztartás rendbehozatala volt Szapáry Gyula pénzügyminisztersége alatt, de jól jött a nagy francia pénzbőség is, amely ekkor még az Egyesült Államok újabb gazdasági fellendülését is támogatni tudta. Ekkor bocsátottak ki 400 millió forint névértékű 6 százalékos magyar aranyjáradékot, amely szinte azonnal vevőre talált a pénzpiacokon, ugyancsak a Rotschild bankház közreműködésével. Ez mutatta a magyar állam fizetőképessége iránti növekvő nemzetközi bizalmat.
Az új, immár a nagyhatalmak kamatszintjéhez igazodó, 4 százalékos aranyjáradékot 1881-ben bocsátották ki a 400 millió forintos, 6 százalékos kölcsön átváltására. A kibocsátási árfolyam 74,4 százalék volt, összesen 592 millió aranyforint névértékű kötvényt bocsátottak ki, így az államkasszába 440,5 millió forint folyt be aranyban. Az árfolyam alapján a tényleges kamatteher 5,4 százalék volt, ezt a kortársak már a magyar állam pénzügyi emancipálódásaként, igazi nemzetközi sikerként élték meg.
Kornfeld-karikatúra a Kakas Márton nevű vicclapban. Forrás:
Arcanum, Kakas Márton, 1904.
Magyarországnak az 1867-es kiegyezés óta közös valutája volt Ausztriával, az ezüstalapú osztrák forint, amelyet a Habsburg Birodalomban 1750 óta használtak. Mivel ekkoriban nőtt az ezüst kitermelése világszerte, sok ezüst áramlott Európába, és leértékelődtek az ezüstalapú valuták. Emiatt, és a már főként aranyalapon működő nemzetközi kereskedelembe való jobb integráció miatt is a megoldást az aranyalapra való áttérés jelentette. Ezt segítette, hogy jelentősen nőtt az aranykitermelés, így az olcsóbbá vált, és ki tudta elégíteni a bővülő világkereskedelem nemesféméhségét. Nagy-Britannia már 1816-ban, a Német Császárság pedig 1873-ban tért át az aranyalapú valutára.
A Monarchiában az 1880-as évek gazdasági fejlődését már jelentősen hátráltatta az osztrák értékű ezüstforint értékingadozása, nehezítette a külkereskedelmet. Igaz, ennek az akkori magyar export túlnyomó részét kitevő mezőgazdaságra nézve kedvező, védővám jellegű funkciója is volt – ezért voltak ellenérdekeltjei is az aranyra való konverziónak, a másik oldalról azonban a magyar függetlenségi tábor az osztrák forinttól való szabadulás, az osztrák pénzügyi befolyás enyhítése érdekében támogatta az új valuta bevezetését. Kornfeld Zsigmond is, külföldi útjai során látta, hogy az osztrák forint nem az a valuta, amelyet Európa piacain szívesen fogadnak a pénzpiacok, aranyalapú valutával kedvezőbb hitelfelvételi kondíciókat lehetne elérni.
Wekerle Sándor, aki 1892-ben pénzügyminiszter és miniszterelnök is volt, felkarolta az ügyet. Törvényben írták elő ebben az évben az átváltást, az új pénz az osztrák-magyar aranykorona volt Magyarországon, amely 1919-ig, a magyar aranykorona bevezetéséig volt a hivatalos fizetőeszköz, míg a második világháború végéig kitartó pengőt 1927-ben vezették be. A századfordulóra már minden jelentős kereskedőállam áttért az aranyvalutára, és sokat javult a kapcsolat a külföldi és a Monarchián belüli pénzpiacok között is.
Az 1880-as évektől Európában nagy volt a pénzbőség, egyre nőtt a vállalkozási kedv és nem volt munkanélküliség, sem háború, a kamattételek az egész világon csökkentek, és a fogyasztás felfutott. Kedvező feltételei voltak tehát Magyarországon az alapvetően mezőgazdasági termékek előállítása mellett a nagy összegű beruházásokat kívánó iparosításnak.
Kornfeld Zsigmond a Magyar Általános Hitelbank igazgatójaként a közlekedési infrastruktúra megteremtéséhez, vasútépítésekhez, folyami és tengeri hajózási társaság felállításához, építőipari és bányászati vállalkozáshoz nyújtott hitelt. Részt vett a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt., a Budapesti Giro- és Pénztáregylet Rt., a Fiumei Kőolajfinomító Rt. megalapításában. A nehézipar és a mezőgazdasági feldolgozóipar számos területén volt jelen a bank, sőt, gyermekei is beléptek a századfordulós magyar iparvilág elitjébe, egyik fia például a Ganz-Danubius gépgyár vezérigazgatója lett.
Részt vett a Fiumei rizshántoló alapításában 1882-ben, amely jó üzletnek bizonyult: az 1918-i összeomlásig az ország egyik legjövedelmezőbb iparvállalata volt. A bécsi üzleti körök nem nézték jó szemmel az iparosodási trendet, az osztrák ipar vetélytársát látták benne – a vasútépítéseket ezzel szemben nem ellenezték, azt kitűnő üzletnek tartották, és a magyar vasutak építésénél a Credit-Anstalt is részesedést vállalt.
Kornfeld Zsigmond 60 éves sem volt, amikor a már korábban felajánlott, de csak halála előtt elfogadott bárói cím birtokában elhunyt Budapesten 1909-ben.
Forások – Könyvek – média:
www.szombat.org
www.tozsdesztori.hu/tozsde-anno.html
Móricz Zsigmond: Kornfeld Zsigmond
Radnóti József: Kornfeld Zsigmond
g7
