16.3 C
Budapest
2022. május. 21. szombat

A Balaton rövid bemutatása

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

A Balaton rövid bemutatása

A Balaton, a magyar tenger, a tengerszint feletti magassága: 104 méter. Közép-, és Nyugat-Európa legnagyobb tava, átlagos vízmélysége 2 és 3,5 méter között van, de ez függ az éves csapadék mennyiségétől, és attól, hogy a Balaton vízét az aktuális esztendőben, mire használják még fel. Elsődleges vízforrása a Zala, elsődleges vízkifolyása a Sió-csatornán keresztül történik.

Legmélyebb részét a Tihanyi-félsziget csúcsánál a, Tihanyi-kútnál találjuk. Változóak az álláspontok, de kijelenthetjük, hogy itt 11-12 méter mély a vízmélységet is mértek a kutatók. A Tó hossza 77 km, felszíni területe 594 km2, vízmennyisége 1800 millió m3. Középvízállás mellett a partvonal hossza 195 km. Legszélesebb Balatonfűzfő és Siófok-Sóstó között, itt 16,69 km. A Tihanyi-félsziget és Szántód között, 1,1 km az északi part és déli part közötti távolság. Vízutánpótlását a csapadék, a Zala folyó és az északi partvidék patakjai szolgáltatják, levezetését a Sió- csatorna oldja meg. Partvonalát 3 megye határolja: Veszprém -, Zala – és Somogy megye.
A Balaton viszonylag fiatal képződmény, a kutatók 18-22 ezer évre becsülik a korát. Kialakulása a jégkor legvégső szakaszában kezdődött, amikor is ezt a térséget a Pontuszi-tenger, később annak maradványa, a Pannon-tó borította. A térséget a vízgyűjtő területen lévő patakok lassan feltöltötték, azonban a jégkorszak végi földmozgások töréseket hoztak létre, így a kéreg lesüllyedésével kialakult egy medencerendszer. Ezután különböző felszíni hatások eredményeként a több kisebb tóból egy nagyobb medence jött létre, amely folyamat hozzávetőlegesen 5-7 ezer évvel ezelőtt zajlott le. A továbbiakban a klimatikus változásoknak megfelelően alakult a Balaton kiterjedése. Néha egészen nagy volt, a Tapolcai medence tanúhegyei szigetekként álltak ki belőle, máskor szinte kiszáradt. A Siófoknál lévő Sió-zsilip 1863-as megépítése óta, szinte állandó a tó vízszintje.

A Balaton vidékének éghajlata:
Magyarország három klímaterület található. E három klímaterület: a hűvös nyarú, enyhe telű, egyenletesen nedves, ami az óceáni klímaterülethez tartozik, a szélsőséges, meleg nyarú, hideg telű, mérsékelten csapadékos, ami a kontinentális égövhöz, valamint a forró, száraz nyarú, enyhe telű, mérsékelten csapadékos földközi-tengeri klímaterület, ami a mediterrán jellemzőit viseli. Mindhárom klímaterület éghajlati sajátosságai jelentkeznek nálunk. Amikor a megszokott nyarat várjuk, akkor május közepén a fagyosszentek táján hidegebb sarki légtömegek lehűtik kicsit a levegőt, aztán május végén, június elején megkezdődik a balatoni nyár. Ekkor a hűvös óceáni légtömegek gyakori esőzéseket okozhatnak, bár ez sajnos, az éghajlati övek lassú változásai miatt, ez már nem mindig van így. Ilyenkor a napi középhőmérséklet 20 Celsius-fok körül van már ilyenkor. E rövid átmeneti hőcsökkenés után beköszönt az igazi balatoni kánikula. A nagy hőség augusztus utolsó dekádjában, de olyan is van, hogy szeptember derekán ér véget. Augusztus végén, szeptember elején a középhőmérséklet még mindig meghaladja a +18 Celsius-fokot. Szeptember közepe táján kezdődik és októberbe is átnyúlik az a derűs, száraz idő, amit a vénasszonyok nyara néven ismerünk.
A Balaton környékén, nyáron hatalmas zivatarok szokták felüdíteni a fülledt levegőt. A zivatarok általában nem a Balaton felett, hanem a környező szárazföld légterében keletkeznek.
Télen a tó viszonylag hamar lehűl, befagy. A téli Balaton felejthetetlen élményt nyújt az ide látogatóknak. A keletkezet jégpáncél, időnként meghaladhatja a 10-30 cm vastagságot is.

A Balaton és környékének geológiája, növényvilága
A balatoni táj változatos, a víz, a homok, a lösz, az agyag, a dolomit, a bazalt mészkő, a vörös homokkő, a legkülönbözőbb és legváltozatosabb növényvilág létezését biztosítja. A vidék növényvilága igen változatos, mintegy 2500 fajta növény él e területen. A moszatok nyár derekán hihetetlen mennyiségben szaporodhatnak el a tóban. Fontos táplálék egyébként e parányi növény a tó más élőlényei, pl. a tükörponty és a nyurga ponty számára is.
Hínárfélék valaha elenyésző számban éltek a tóban. Ma mindenütt elterjedt már a Balatonban és jóformán csak a Tihanyi forrás mély vizében nem tenyészik. Leggyakoribb a hínáros békaszőlő, balatoni nevén szilvalevelű hínár. Leggyakoribb társa a füzéres süllőhínár, vagy találó helyi nevén süllőfű, amely onnét kapta a nevét, hogy a süllők szívesen rakják ikráikat finom levelei közé.

A Balaton nyílt vizéből helyenként szigetszerűen emelkedik ki a tavi káka, de a kilencvenes évek végére már a busa kiette ezt a fajta növényt a Balatonból. E növény mintegy 2,5 m vízmélységig hatol a mélybe, de már elég ritka jelenség. A Balaton szinte legfontosabb növénye a nád. Itt tudnak meghúzódni a madarak, halak, kisebb emlősök, békák, rovarok. A nád néhol vastag falat von a tó köré, de egyre ritkább a nád jellemzője, a „buzogány”. Sokat kell gyalogolni ahhoz, hogy találjunk, bármelyik partján is sétálunk a tónak. A nád a század elején még a Balaton északi partján élt csak, azóta a déli parton is közönséges lett már. A nád „kistestvére” a sás. A sások közül legismertebb a zsombék sás, a posvány sás, és a parti sás.

A Balaton peremén évezredek óta földművelés folyik már. Megváltozott a környék növényvilága. Szerencsére vannak nehezen megközelíthető, kevésbé hasznosítható területek is, amelyek az ősi növényvilágnak menedéket nyújtottak. Fontosak számunkra az itt élő jégkori maradványnövények. A dolomit sziklák mélyedéseiben kökörcsinek és cserszömörce látható. Itt él a molyhos tölgy, a virágos kőris és a som. Terméséből a parton élő parasztasszonyok lekvárt, szirupot készítenek. A szívós, ruganyos fájából már a bronzkorban fegyverek, szerszámok nyelét készítették. A múlt századi betyárvilág szerszámainak fa nyele is somfából készült. A dolomitok és mészkövek meleg, száraz tetőin, a déli lejtőkön a bokorerdőket mészkedvelő karszt tölgyesek követik. Itt már fává erősödik a magyal, aminek makkját régebben ember és állat egyaránt ette. Erdőkben bükkösök, kőrisek, berkenyék, hársak élnek a területen. Az erdő magasabban fekvő részein hegyi juhar, a mélyebben fekvő részeken viszont gyertyán keveredik. A fákra gyakran borostyán kúszik fel. A hegyoldalak szikláinak repedésein páfrányokkal találkozhatunk, mélyebb fekvésű völgyekben gyertyán és kocsányos tölgy alkot erdőt. Valamikor, a miocén kor környékén, a tó, sokkal nagyobb volt, a mai Balaton parti települések akkor még nem is létezhettek.
A bazalthegyek déli oldalán kitűnő bor terem, a természetes napsugárzás hatására. Megtalálható még a szelídgesztenye, amely az itt lakók szerint ősi növényünk volt e tájon. A Balaton északi partján találjuk a legnagyobb mandulásokat. A mandulát a rómaiak telepítették még időszámítás előtt. A barack, a füge és a levendula szépíti még e tájat.

A Balaton halfaunái
A Balaton egész világon ismert, jellegzetes hala a garda. A Balaton régi halászai, a Tihanyi-dombok tetején állva kémlelték a tavon megjelenő gardarajt, amely feketére festette a tó vízét, amerre úszott. Ekkor jeleztek a parton várakozó halászoknak, hogy indulhatnak a nagy zsákmány reményében. Sajnos, a garda, mára szinte teljesen eltűnt, egyrészt a korai tömeges lehalászásának, másrészt a Balatoni halászok mértéktelen és igazságtalan halászati struktúrájának, és nem utolsó sorban az angolna 1980-as években történt betelepítésével, a „kígyóhal” féktelen ikrapusztító étvágyának köszönhetően.
Megtalálható még a tóban, jelentős számban az ősponty, amelyet nem telepítenek évek óta, mégis van, mert a természetes szaporulata jelentős, a telepített nyurga ponty, tőponty, tükörponty. A parti halászcsárdák kedvenc kínálatához tartoznak a keszegfélék, amelyek az ívás előtti időszakban, szinte a part menti vizekben kézzel is megfoghatóak. Ezek a dévérkeszeg, jász keszeg, szilvaorrú keszeg és a bodorka. A dévérkeszegből jelentős példányok is nőnek a tóban, melyek a balatoni horgászok rekordlistáján is megtalálhatóak. A Balatonon jellegzetes vörös szárnyú, vagy helyenként veres szárnyú keszeg, szinte eltűnt, az okait kutatók kutatják, de helytálló magyarázattal még nem találkoztam. Említésre méltó még a süllő, mely Amerikából származik, de a Balaton jellegzetes hala lett, a 1,5-2 kg feletti példányait nevezzük fogasnak. Sokan összetévesztik a süllő apróbb példányait a kősüllővel, amely nem nő nagyra, legfeljebb 0,5-0,6 kg-ra, sötétebb és csíkosabb a háta mint a süllőnek. Belőlük is egyre kevesebb van a Balatonban, viszont napjainkra visszajött a sügér, és a fekete sügér, amelyek az elmúl évtizedekben egyáltalán nem voltak láthatóak. Kitűnő sporthalunk a ragadozó ön, melyet inkább balin néven ismer mindenki. A csuka, remélhetőleg nem fog a garda sorsára jutni, mert az utóbbi tíz esztendőben alig lehet látni, de szerencsés horgászok néha fognak egy-egy mátyás csukát és attól kevesebb hosszú csukát. A csuka élőhelye a sekélyebb, nádassal, sással tarkított vízterület. A csuka víztisztító munkája nélkülözhetetlen lenne, hiszen a sekélyebb vizeken, vagy a mélyebb vizek felső rétegeiben a sérült, beteg halakat és apróbb rovarokat, rágcsálókat részesíti előnyben az étlapján. Sajnos, hogy a haltelepítési tenderek nem helyezik előtérbe a csukák mesterséges szaporítását, és telepítését. A Balaton halkirályát hagytam utoljára. A leső harcsa, vagy szürke harcsa, nem csak a Balatonnak, hanem a vizák kipusztulásával Magyarországnak, és Közép-Európának is a legnagyobb édesvízi halfaja. Optimális körülmények között megnőhet 100-120 kg-ra, és 200-250 cm hosszúságúra. A Balatonból, a Tihanyi-félszigetnél és a Fonyódi csatornánál fogtak már horgászok közel 100 kg-os példányt is. A halászok is előnyben részesítik a kitűnő húsú halat, melynek rendszeres fogyasztása több betegséget is gyógyít. Amennyire hasznos azonban, annyira káros is a jelenléte, mert a testsúly kilogrammjának egy, másfélszeresét eszi meg naponta, ha meg tudja fogni. Főleg pontyokat, keszegeket, vízi patkányt, vízi pockot, vízi csibét, a récék összes faját, békákat és szinte mindent megeszik, ami útjába kerül. Általában békésen pihen a tó fenekén, de éjszaka portyára indul. A Balaton „emlékezetes” haltámadásai között, a csuka előtt, a harcsa szerepel. Nem felejthetjük el a Balaton apróbb halait sem, úgy, mint a szélhajtó küszöket, egyszerűen csak küszök, amelyek az átlagos ragadozóhalak alap táplálékai, de említsük meg a védett halakat is (van rengeteg, de itt most nem sorolom fel), mert szinte soha nem lehet találkozni velük, viszont a selymes durbincsot már szinte mindenki simogatta, és nem felejtheti selymes tapintását.

A Balaton halainak bemutatása

Süllő
(Stizostedion Lucioperca)
Méretkorlátozás alá eső faj
Teste megnyúlt, oldalról lapított. A tejes nyúlánkabb, mint az ikrás (Vutskits, 1915). Feje hosszú, szája nagy, csúcsba nyíló. A szájszöglet eléri a szem hátulsó szegélyének vonalát, vagy azon túlér. Az alsó és a felső állkapcson, a vomeren és a palatinumon hegyes, kúpos ragadozófogak ülnek. Az állkapcson és a palatinumon a többinél jóval nagyobb úgy nevezett ebfogak találhatók. Szeme közepes nagyságú, homloka keskeny és egészen lapos. A preoperkulum hátsó szegélye lekerekített, rajta hegyes tüskék vannak. Mellúszói közepesen fejlettek, a hasúszók a mellúszók alatt erednek. Két hátúszója van, amelyek közel állnak egymáshoz, esetleg érinthetik is egymást, de nem nőttek össze. A két hátúszó egyforma magas. A farok alatti úszó rövid és magas, széle lekerekített. Farok nyele hosszú és alacsony, a farok úszó nagy, széle kivágott. Ctenoid pikkelyei kicsik, erősen ülnek. Oldalvonala a hát felé enyhén ívelt. Háta szürkés zöld, oldalai ezüstös alapszínűek, a hátról kiindulva a test oldalán az oldalvonalon túlérő szabálytalan alakú sötét sávok húzódnak. Hasa sárgás szürke. Páros úszói halvány sárga színűek, a két hát úszón és a farok úszón 4-5 sorban elhelyezkedő sötét foltok láthatók. Az aljzat színével, a víz átlátszóságával szoros összefüggésben változhat a süllő színezete. Oldalának alapszíne tiszta vízben gyakran egészen grafitszürke, a Balatonban sokkal világosabb. Változatos élőhelyeken fordul elő, jelentős állománya ismert brack vizű tengeröblökben is.
Folyóvizekben a pénzes pér szinttájtól lefelé a mélyebb vizű, köves, homokos, közepes áramlású részeken tanyázik a legszívesebben, az iszapos helyeket kerüli. Állóvízi előfordulása is ott jellemző, ahol az aljzat kemény, homokos, mivel rendkívül érzékeny a felkeveredő iszapra. A folyó- és állóvizekben egyaránt olyan helyeken található meg, ahol búvóhelyet talál magának. A még el nem iszaposodott víztározókban jól érzi magát, ahol az elárasztást követő csukainváziót erőszakosabb territóriumtartásával hamar letöri (Györe, 1994). A tejesek 3, az ikrások 4 éves korukra válnak ivaréretté. Az ívás áprilisban kezdődik, de már ezt megelőzően a hímek sötétebb tónusú nászruhát öltenek. A hím egy 0,5-2 m vízmélységű, kemény aljzatú víztérben a kiszemelt ívóhelyen a parti fák vízbe érő gyökérbojtját gondosan letisztítja. Ennek hiányában az ikrás a vízfenéken lévő homokra vagy kavicsra is lerakja ikráit. Testtömeg-kilogrammonként 130-200 ezer szem, 1-1,5 mm átmérőjű, sárga színű ikrát helyez el a fészekbe. A tejes a megtermékenyített ikrákat féltékenyen őrzi, tisztogatja. Az embrionális fejlődés ideje 12-14 °C-on 6-8 nap. A kikelő fotofób lárvák hossza mintegy 4-5 mm. A szikanyag felszívódása után (5-9 nap) az első napokban csak 50-100 m m nagyságú planktonnal képesek táplálkozni, mivel ekkor még szájuk és garatnyílásuk nagyon kicsi. Az ivadék életében igen kritikus szakasz a ragadozó életmódra való áttérés időszaka. A 4-5 cm-es süllők már halivadékkal táplálkoznak (Tátrai és Ponyi, 1976). Mivel a ragadozó halak között neki a legszűkebb a garatnyílása, ezért a táplálékhalak közül a keskenyebbeket választja, kevésbé kap tehát például a magas hátú dévérkeszeg, a karika keszeg vagy az ezüstkárász után (Biró, 1973). Nem olyan falánk ragadozó mint a galóca vagy a csuka, ez valószínűleg lassúbb emésztésével hozható összefüggésbe Forrás: Molnár és Tölg, (1961)

Amur
(Ctenopharyngodon idella)
Méretkorlátozás alá eső faj
Megnyúlt testű, hengeres, oldalról enyhén lapított torpedó formájú, rendkívül izmos hal. Feje a testéhez képest kicsi. A száj félig alsó állású, a szájnyílás hátsó része enyhén lefelé lejt. Az ajkak jellegzetesen vastagok és kemények. A nagy szemek a megszokottnál alacsonyabban vannak. A széles homlokon az orrnyílások és a száj között sekély bemélyedés található. A robosztus test viszonylag kicsi úszókat visel. Cycloid pikkelyei nagyok, vastagok és kemények, farok peremüket sötét szegély övezi, ettől testén félholdakból álló mintázat látható. Háta zöldes barna, oldala aranysárga, hasa piszkos sárga színű. A mellúszók vörhenyesek, a többi úszó sötétszürke. Ivari dimorfizmus csak tavasszal, az ívást megelőzően alakul ki, a tejesek mellúszói a test felőli oldalon érdes tapintásúvá válnak.
Eredeti élőhelyén (kínai nagy folyók, Jangce, Sárga-folyó, Hszicsiang és az Amur középső és alsó folyása) tipikus folyóvízi halnak számít, életének minden szakaszát a főmederben tölti. Ivarérettségét Kínában 4 év alatt éri el, egyéb területen – ahol meghonosították – a földrajzi szélességtől függően 14 hónap (Maláj félsziget) és 6-10 év (Magyarország, Lengyelország) fejlődési idő szükséges, hogy először ívjanak. A tejesek általában korábban érik el ivarérettségüket. őshazájában csoportosan ívik a folyók sodorvonalában, kavicsos fenék fölött, 21-22 °C hőmérsékletű vízben, áradások alkalmával a felsőbb szakaszokon. Hazánkban az 1963-tól Kínából és a volt Szovjetunióból importált halat, más európai országok gyakorlatához hasonlóan, mesterséges úton szaporítják. A faj természetes szaporodása hazai vizeinkben még nincs egyértelműen tisztázva, bár jelezték már szaporodását a Dunában (Kászoni, 1988) és a Tiszában (Pintér, 1977, 1989). Az ovulált ikra 1,5-1,8 mm átmérőjű, amely a megtermékenyítés után 3,5-4,5 mm-re duzzad. Az embrionális fejlődés az adott hőmérsékleten igen gyors, mindössze 30-36 óráig tart. A kikelt lárvák 5 mm hosszúak, az exogén táplálkozásra a kelést követő 4-5. napon térnek át. Az első formált táplálékát apró zooplankton szervezetek adják (Rotatoria, juvenilis Cladocera, Copepoda), később a víz fenekén élő élőlények (Chironomidae lárvák). Fokozatosan tér át enzimrendszerének és tápcsatornájának teljes kifejlődése után a szubmerz növények fogyasztására. Meghatározóvá a növényi táplálék 5-6 cm-es testhossz elérésekor válik. 2-3 éves korban a nád, sás fiatalabb hajtásait, a víz feletti növények aláhajló részeit is megeszi. Bizonyos táplálékszelektivitás megfigyelhető az amur esetében. Az élőhelyén található növényféleségek közül először a számára kedves tápláléknövényt kezdi fogyasztani, aminek következtében a mederfenntartási célokból telepített amurok tevékenysége kezdetben nem látványos eredményű.
Intenzív növényfogyasztása miatt természetes vizekbe való kihelyezése ma már nem igazolható. Számos természetvédelmi probléma vetődött föl, többek között az, hogy a partvédő növénysávokban, vagy a vízterületen honos halfajok természetes ívóhelyében és ivadékbölcsőjében jelentős károkat okoz.

Angolna
(Anguilla anguilla)
Méretkorlátozás alá eső faj
A fajnév az etimológia szerint a latin anguis (kígyó) kicsinyített képzős szavából eredeztethető. Teste kígyószerű a fej felülről lapított. Utóbbi alakja szerint két változat, széles és keskeny fejű megkülönböztetése szokásos. A két változat kialakulását különböző környezeti és táplálkozási viszonyokra vezetik vissza, zavaró azonban, hogy egy vízterületen mindkettő az átmeneti alakokkal együtt, egyidőben megtalálható. A kopoltyúívek keskenyek, a kopoltyúnyílást igen kicsi kopoltyúfedő takarja. A koponya alakját követi a szájrés. A száj végállású, az alsó állkapocs előbbre nyúlik, mint a felső. Mindkét állkapcson, valamint a vomeren apró hegyes fogazat van. Az egyetlen páros úszó, a mellúszó közvetlenül a kopoltyúnyílás mögött található, páratlan úszói egybeolvadtak. A növekedés folyamán a mellúszók alakja és nagysága változik, az ivarérett példányokon az addig kanálszerű úszó hosszú ecsetformájúvá fejlődik. A mintegy 2 mm-es cikloid pikkelyek igen aprók, nem emelkednek ki a pikkelytasakból, elhelyezkedésük szabálytalan, kormeghatározásra alkalmatlanok.
A testszín vízterületenként változhat, a pigmentáltság alapján a különböző korosztályok mégis jó elkülöníthetők. Lárva stádiumban kevés pigment a jellemző. A pigmentsejtek az édesvízbe kerülés idején jelennek meg, először a fejen és a farki részen. A kezdeti zöldesszürke szín fokozatosan megy át olajzöldbe, majd a sárga pigmentek uralkodóvá válása után bronzszínűvé válnak (sárga angolna). 3-4 év után a hasi tájék világosabbá ezüst színűvé válik. Az ikrások a folyókon mindig feljebb vonulnak, mint a hímek, amelyek általában kisebbre nőnek. A tejesek 7-12, az ikrások 9-19 évi édesvízi tartózkodás után válnak ivaréretté. Szemük megnagyobbodik, hasuk ezüstös színűvé válik (ezüstangolna), nem táplálkoznak többé, tápcsatornájuk elsorvad. Augusztus-szeptember hónapokban indulnak hosszú vándorútjukra, vissza a Sargasso-tengerbe. Jelölt angolnák visszafogásával bebizonyosodott, hogy vándorlásuk során óránként akár 12 km-t is képesek megtenni.
Éjszakánként a vízfelszín közelében úsznak, felhasználva navigációjukban a csillagokat. Az európai kontinens partjainál a föld mágneses vonalai segítik őket a tájékozódásban. Az utolsó fázisban szaglószervüket használják (Maitland és Campbell, 1992). Táplálékuk összetétele igen változatos, a makrofitáktól a szárazföldi szervezetekig számos táplálékforma megtalálható tápcsatornájukban. Zömében a víz fenekén élő szervezetekkel és apró halakkal táplálkoznak. Az élőhely táplálékkínálatához kiválóan alkalmazkodik (Moriarty, 1974; Bíró, 1974; Szító és Buz, 1975). A halfogyasztás akkor válik nagyobb arányúvá, ha a konkurens halfajok tömeges jelenléte, vagy a víz fenekén élő szervezetek más okból fakadó hiánya miatt arra rászorul (Shafi és Maitland, 1972; Moriarty, 1975). Télen, a vízhőmérséklet csökkenésével táplálkozási aktivitása is csökken. Megfigyelhető azonban bizonyos nyári pauza is táplálkozásában, így növekedésük, kormeghatározásuk bizonyos nehézségekbe ütközik a fals évgyűrűk megjelenése miatt. Egyre elterjedtebb az a nézet, amely szerint az angolna nem őshonos hazai természetes vizeinkben. A középkor óta számos írás tanúskodik ennek ellenkezőjéről. Tény, hogy jelenlegi állománynagysága az 1961 utáni rendszeres telepítéseknek köszönhető.

Balin
(Aspius aspius)
Méretkorlátozás alá eső faj
Teste erősen megnyúlt, hát- és has vonala csaknem egyformán ívelt, oldalról kissé lapított. A fej hosszúkás, alacsony és keskeny. A száj nagy, az ajkak kemények. Az alsó ajak kampószerűen behajló, valamelyest hosszabb, mint az alsó. Bár ragadozó, szájában nincsenek fogak, ellenben garatfogai erősek, kampószerűen hajlottak. Testüket vékony apró cycloid pikkelyek borítják. Az úszók, különösen a páratlanok nagyok, erőteljesek. A hát- és a farok alatti úszó szegélye erősen homorú. A mellúszó hosszú és hegyes. A hátoldala szürkés vagy kékesfekete, az oldala ólomszürke színezetű, a has ezüstfehér. A hát és a farok úszó szürkésfekete, a többi áttetszően színtelen vagy enyhén vörhenyes. Tipikus élőhelye a folyók középső szakasza és a nagyobb állóvizek. A zavaros és szennyezett vizeket kerüli. A lassú sodrású, hínáros helyeken, a vízfelszínhez közeli vízrétegekben található kisebb-nagyobb csapata, különösen ott, ahol legfontosabb táplálékhala, a küsz nagy tömegben fordul elő. Ivarérettségét 3-4 éves korban éri el. A menyhal és a csuka után az egyik legkorábban ívó halunk. Márciusban hatalmas csapatokban vonul a megszokott ívó helye felé. A part menti fűzfák gyökereire, vagy a kavicsos, homokos mederre rakja le 1,4-1,5 mm átmérőjű, sárgás, erősen ragadós ikráit. Az embrionális fejlődés 9-12 °C-on 10-15 napig tart, a kikelő lárvák 5-6 mm hosszúak. A szikzacskó 3-4 nap alatt felszívódik, a lárva eleinte kerekesférgekkel, majd plankton-rákokkal táplálkozik. 3-4 hónapos korban lassan rátér a ragadozó életmódra, a kétéves balin már csaknem kizárólag halakkal táplálkozik (Trzebiatowsi és Leszczewicz, 1976). Viszonylag hosszú életű és nagyra növő halfaj.

Pettyes Busa
(Aristichthys nobilis)
Méretkorlátozás alá nem eső faj
Teste oldalról lapított, közepesen magas. Feje feltűnően nagy, homloka széles. A szájszögletből húzott vízszintes vonal átmegy a szemen vagy a szem felett halad, a szemek alacsonyabban fekszenek, mint a fehér busáé. A száj felső állású. A kopoltyúíveken a szűrő- és légző felület szélessége azonos, a szűrőfelület nem szivacsos, hanem lemezes. A hátúszó rövid és magas, a mellúszó hátrasimítva túlér a has úszó tövén. A farok nyél magas, a farok úszó aránytalanul nagy és mélyen kivágott. A has él csak a has úszók és a farok alatti úszó között figyelhető meg. Cycloid pikkelyei aprók, vékonyak. Háta sötétszürke, oldala ezüstös, vörösesbarnán vagy sötétszürkén szabálytalanul márványozott. Úszói szürkék, néha vörösen árnyaltak. őshazájában a fehér busához hasonlóan a nagy folyók tipikus reofil halfaja, hazánkban jól érzi magát a tározók, nagyobb tavak és holtágak állóvizében is. Ivarérettségét eredeti elterjedési területén 3-4, hazánkban 5-6 év alatt éri el. Csapatosan vonul májusban, júniusban a folyók kavicsos, mérsékelt sodrású szakaszaira, ahol egy-egy ikrás 1 millió körüli, 1,25-1,55 mm átmérőjű ikráját vízközt szórja szét. A megduzzadó szedercsíra állapotú ikra 3,2-5,3 mm nagyságú, amely 1 g/cm3 körüli fajtömege lévén lebeg. A megtermékenyítést követően kb. 36-50 óra múlva kelnek ki a sárgásfehér, szem és száj nélküli lárvák. Szabad életük első 4-5 napjában szikanyagukat élik fel. A folyó sodrával utazó lárvák pigmentálódásához, kopoltyú és szájnyílásuk kialakulásához 6-8 nap szükséges, ekkor érnek a táplálékban bőséges árterületekre, ahol kerekesférgekkel és apró plankton rákokkal élnek. A kifejlett egyedek fő táplálékát zooplankton szervezetek és detritusz, kisebb mennyiségben algák alkotják. Hazai vizeinkben a faj természetes szaporodását eddig még nem tapasztalták.

Fehér Busa
(Hypophthalmichthys molitrix)
Méretkorlátozás alá nem eső faj
Teste oldalról erősen lapított, közepes testmagasságú. Feje nagy, de a pettyes busáénál kisebb. Szája felső állású. A szájszögletből húzott vízszintes vonal áthalad a szemen. A kopoltyúíveken a szűrőfelület szélesebb, mint a légző felület. A hátúszó rövid és magas, szegélye egyenes. A mellúszó nem éri el a has úszó tövét, a farok alatti úszó viszonylag hosszú. A farok nyél magas, a farok úszó mélyen kivágott. A has vonal jellegzetes éle a kopoltyúktól egészen a farok alatti úszókig terjed. Cycloid pikkelyei aprók, vékonyak, amelyek a fiatalabb egyedeken ezüstösen, az idősebb példányokon ólomszürkén csillognak. A hátoldal szürke, esetleg zöldes árnyalatú, az oldalak és a has ezüstösen fehérek. A hát- és a farok úszó szürke, a többi úszó sárgás árnyalatú. Tipikus folyóvízi hal, eredeti élőhelyén életének egy részét a főmederben, az intenzív táplálkozás időszakát pedig a kiöntésekben tölti. Hazánkban tavakban, holtágakban is megél. őshazájában ivarérettségét 3-4, hazánkban 5-6 év után éri el. Az ivarérett példányok a folyók felső, gyors áramlású, zátonyos szakaszán, a felszín közelében ívnak, 23-24 °C-os vízben. Az 1,2 mm átmérőjű lerakott ikrák néhány óra alatt 4-4,5 mm-esre duzzadnak, amelyek fajtömege a vízével azonos, így lebegve messzire sodródnak a folyóban. Embrionális fejlődésük a magas hőmérsékleten gyors, a 6 mm-es hosszúságú lárvák 1,5-2 nap alatt kelnek ki, és még legalább 1 hétig sodródnak, miközben teljesen felélik szikanyagukat. Önálló táplálkozásukat már a folyók lassúbb szakaszain kezdik meg. Természetes szaporodására utaló jelekkel hazánkban először a Tiszán találkoztak 1973-ban (Pintér, 1977, 1978). A lárvák kezdetben kerekesférgeket, majd egyre nagyobb méretű plankton rákokat fogyasztanak. Az 15 mm-es ivadék áttér a fitoplanktonból és apró zooplanktonból álló étrendre, miközben véglegesen kifejlődik a kopoltyúíveken lévő szűrőfelület, és bélcsatornájuk testük hat hétszeresére hosszabbodik meg. A táplálék szelektivitás nem a szűrőszerv pórusaival, hanem az egyes kopoltyúíveken lévő két szűrőfelület alkotta csatorna méretével és az elfogyasztott táplálék emészthetőségével függ össze. A táplálkozására vonatkozó eredmények nem bizonyították, hogy a faj kizárólagosan fitoplanktofág lenne. Általában megfigyelhető, hogy a tógazdaságokból természetes vizekbe telepített egyedek törzshossz növekedése az új környezetben felgyorsul.

Compó
(Tinca tinca)
Méretkorlátozás alá nem eső faj
Teste zömök, oldalról lapított, háta erősen, hasa gyengébben ívelt. Feje aránylag nagy, szája kicsi, csúcsba nyíló, ajkai vastagok. A száj szögletében 1-1 kis bajusz található. A szem aránylag nagy. Minden úszója húsos, lekerekített, kivéve az egészen enyhén bemetszett farok úszót. A mellúszó nem éri el a has úszót. A hátúszó rövid és viszonylag magas, csakúgy a farok alatti úszó is. A farok nyél feltűnően magas. Cycloid, apró, hosszúkás pikkelyei szabályosan rendezett, sűrű sorokban helyezkednek el. Az oldalvonal teljes, majdnem egyenes lefutású. A test erősen nyálkás, síkos tapintású. Hátán feketés-zöldes, sötét olajzöld, oldala világosabb olajzöld vagy aranysárga, aranyos csillogással, a hasa sárgás. A hát-, farok- és a farok alatti úszók sötétszürkék, végük enyhén vörhenyes, a mell- és has úszók töve hússzínű, többi része sötétszürke. Az írisz vöröses. Az élőhelye hatással van a színére is, iszapos állóvizekben egészen sötét, csaknem fekete változatai is ismeretesek. Egyes színváltozatai – pl. az aranysárga, vagy a Nyugat-Európában kitenyésztett fehér, kék és arany változatok – kedvelt akváriumi halak.
Az aranysárga változatot korábban külön, önálló fajnak tartották, Cuvier és Agassiz Tinca aurata, Agassiz pedig Tinca chrysitis fajnéven írta le. Síkvidéki állóvizekben meglehetősen gyakori, előfordul a folyók lassú áramlású alsó szakaszain is, kedvenc élőhelye a tavak, holtágak, mocsarak nyáron könnyen felmelegedő, sekély vizű iszapos része. Ivari dimorfizmusa az ívási időszakon kívül is szembetűnő. A tejesek hasúszójának első sugara jól láthatóan vastagabb, mint az ikrásé, valamint az úszó is sokkal nagyobb. A hímek 3., a nőstények 3-4. életévükben válnak ivaréretté. Ívási ideje a víz tartósan 20 °C fölé emelkedésével, májustól kezdődik, és egészen június végéig elhúzódik. Esetenként milliónál is több, igen apró 0,8-1,2 mm átmérőjű, sárgás ikráját szakaszosan, rendszerint 3-4 alkalommal rakja le. A meleg, 24 °C-os vízben a megtermékenyített ikrák inkubációs ideje rövid, 2,5-3 nap. A kikelő lárvák mindössze 3,5-4,5 mm hosszúak, életük első 5-6 napját a szikanyag teljes felszívódásáig ragasztómirigyeik segítségével a víz felszínén úszó nagy, kiterült ép levelekkel, alámerült vízi növényzeten függve mozdulatlanul töltik. A lárvák első tápláléka kerekesférgekből áll, mintegy 2 hét múlva már nagyobb méretű planktonrákokat, bevonat- és üledéklakó szervezeteket is képes elfogyasztani. A kifejlett egyedek táplálékát zömmel a víz fenekén élő állatok alkotják, de étrendjében megtalálhatók a vízinövények magvai és egyéb részei, korhadó és rothadó szerves anyagok, vagyis a compó omnivor. Áradások alkalmával a ponttyal és a harcsával együtt kivonul az árterületre, a víz visszahúzódásakor azonban továbbra is a kiöntések csatornáiban, gödreiben marad, mivel lassan, vagy egyáltalán nem követi a visszahúzódó vizet.

Csuka
(Esox lucius)
Méretkorlátozás alá eső faj
Teste erősen megnyúlt, hengerded, oldalról csak enyhén lapított. Fejtől a rövid faroknyélig a hát és a has vonala párhuzamos. Feje testéhez képest igen nagy, kacsacsőrszerűen végződik. Nagy szájának alsó állkapcsa hosszabb, mint a felső. A fej a szem előtt felülről lapított. A dentalen és az intermaxillaren 1 sorban, a vomeren és a palatinumon több sorban elhelyezkedő, erős, kúpos ragadozófogak vannak. A dentale fogai elölről hátrafelé haladva egyre nagyobbak. A maxillare fogatlan. A tűhegyes fogak hátrahajlók. A hátúszó a farok nyél közelében van, pontosan a farok alatti úszó felett, rövid, de magas. A farok alatti úszó hossza és magassága a hátúszóhoz hasonló. A farok úszó erősen kimetszett. Jellegzetes formájú cycloid pikkelyei kicsik, az oldalvonal csaknem egyenes. Háta a szürkés zöldtől a sárgás zöldig változik, olykor majdnem fekete. A testoldal alapszíne ezüstösen barna, olajzöld, sávokba rendeződő vagy márványos, változó élénkségű sárgás foltok rajzolatával. Az ezüstös alapszín néha aranyos lehet. Hasa sárgás vagy fehéres. A fej nagy része a testoldalhoz hasonló színezetű. Páros úszói és a farok alatti úszó sárgás vagy vöröses alapszínű, a hátúszó és a farok úszó szürkés barna. A mellúszó kivételével az úszókat szürkés barna, sötétbarna, sok esetben sávokba rendeződő foltok tarkítják. A dús növényzetű, nagy átlátszóságú állóvizekben élő egyedek színezete rendszerint sötétebb és élénkebb, a folyóvíziek világosabbak. Az egyöntetűen fémes kék, zöld, vagy élénk ezüstös színű változatát először Észak-Amerikában találták meg, de szórványosan elterjedési területének más részeiről is beszámoltak már előfordulásáról (Lawler, 1960).
Tipikus állóvízi halfaj, a gyors áramlású folyórészeket kerüli. Nagyobb tavakban a litorális zóna nádasainak, hínárral benőtt területeinek szegélyén, a környezetbe teljesen beleolvadva rejtőzködik. Megszokott élőhelyéről csak tavasszal vándorol el, amikor megfelelő ívó helyet keres magának. A tejesek rendszerint a 3., az ikrások a 3. vagy 4. életévükben érik el ivarérettségüket. Egyik legkorábban ívó halunk, a jégolvadás után, februárban, márciusban rakja le egy-másfél méter mély vízben a vízi növényzetre 100-350 ezer, 2,5-3 mm átmérőjű, sárgás, ragadós ikráit. Az embrionális fejlődés 12-14 napig tart, a kikelt 6-7 mm hosszúságú lárvák már 2-3 nap múlva planktonikus szervezetekkel táplálkoznak. A 2-3 hetes, 20-35 mm testhosszúságú ivadékok ragadozó életmódra térnek át, általában a frissen kelt Cyprinidae fajok lárváit fogyasztják válogatás nélkül. A 65-156 mm-es csukák táplálékában még viszonylag jelentős hányadot képviselnek a puhatestűek, rovarlárvák, apró vízi rákok, és a felemás lábú rákok, a nagyobb egyedek már kizárólagosan halakat ragadoznak (Guti et al., 1991). Sohasem üldözi áldozatát, ha lesből az első mozdulatra elvétette azt. Szinte egész évben táplálkozik, de csak nappal, étvágya ősszel a legnagyobb, falánksága csak ívás idején mérséklődik, és nyáron egy hónapig szünetel a fogváltás idején. A két ivar növekedésében jelentős eltérés tapasztalható, különösen az ivaréretté válás után. Vízterületenként a 8-9 éves korosztályokban az ikrások mintegy 30-140 mm-rel hosszabbak, mint a tejesek (Frost és Kipling, 1959; Craig és Smiley, 1986).

Dévérkeszeg
(Abramis brama)
Méretkorlátozás alá nem eső faj
Oldalról lapított, magas testű hal, a hát vonala gyengébben, a hasé erősen ívelt. A nyakszirtnél egy jellegzetes törés figyelhető meg. A feje kicsi, orra legömbölyített, szeme közepes nagyságú. A száj félig alsó állású. Hátúszója magas, rövid, a farok alatti úszó hosszú. A hosszú farok úszó mélyen kivágott, alsó lebenye valamivel hosszabb a felsőnél. A háton a fejtől a hátúszóig egy pikkely nélküli barázda húzódik, a mellúszó után a hasi részt nem borítja pikkely. A hosszanti sorok pikkelyei az oldalvonaltól a hát felé haladva fokozatosan kisebbednek. A háta szürkés fekete, sötét barna, ólom szürke, a folyóvízben élőké feketés olajzöld esetleg kékes árnyalatú. Oldalai sárgás szürkék, a vízterületenként dominálhat az aranyos árnyalat. Hasa sárgásfehér. A fiatal egyedek úszói áttetszőek, színtelenek, a kifejlett példányoknál pala szürkék. Az írisz aranyosan, vagy ezüstösen csillog.
Számos környezeti tényezővel szembeni nagy toleranciájának köszönhetően csak a gyors áramlású patakokból, ill. az erősen elmocsarasodott vízterekből hiányzik. Ivarérettségét hazánkban 3-4 éves korra éri el. Ívása több szakaszban április végétől júniusig tart. Csapatosan, zajosan ívik a víz felszínén úszó nagy, kiterült ép levelekkel, alámerült növényzettel benőtt részeken, az áradások alkalmával frissen elöntött réteken, de fűzgyökérre, algaszövedékkel bevont kövekre is lerakja 1,2-1,6 mm átmérőjű ikráit. Az ovulált ikra mennyisége átlagosan 100-340 ezer között van. A növényre vagy egyéb aljzatra ragasztott ikrák fejlődése 18-20 °C-on 3-4 napig tart. A kikelő lárvák 3,9-5,3 mm, más adatok szerint 6-6,5 mm hosszúak (Maitland és Campbell, 1992). 2-3 napig az aljzathoz ragadva pihennek, majd a szikanyag teljes felszívódása és levegőnyelés után megkezdik az önálló táplálkozást. Eleinte algákat, majd 8-9 napos korukban apró zooplankton szervezeteket fogyasztanak. Háromhetes korban, amikor elérik a 2,5-3 cm-es nagyságot rovarlárvákkal, férgekkel táplálkoznak. A Kaszpi-tenger és az Aral-tó vízgyűjtő területéről ismeretes egy alfaja, az Abramis brama orientalis Berg, 1948. Az Abramis brama danubii Pavlov, 1956 dunai alfaj önállóságát többen vitatják. Herman (1887) könyvében Abramis vetula Heckel, 1835 silány keszeg néven leírt faj minden valószínűség szerint a dévérkeszeg egy rosszul növekvő változata, amelyet a Körösök vízrendszerében is sikerült kimutatni (Györe és Oláh, 1988).

Harcsa
(Silurus glanis)
Méretkorlátozás alá eső faj
Széles, hosszirányban lapított nagy feje, elöl hengerded, majd a has úszók mögött hirtelen elkeskenyedő, oldalról erősen lapított teste és nagyon hosszú farok része jellegzetes külsőt kölcsönöz a harcsának. Szája nagy, a felső és az alsó állkapcson apró, hegyes fogak ülnek. A felső állkapocs szájszögletének közelében lévő 1-1 hosszú bajuszszál hátrasimítva túlér a mellúszó csúcsán. Az alsó állkapcson négy vékonyabb és sokkal rövidebb bajuszszál található. Szeme egészen kicsi. A mellúszók jól fejlettek, lekerekítettek, a hátúszó feltűnően rövid és alacsony. A hát vonala csaknem egyenes. A farok alatti úszója nagyon hosszú, a végbélnyílástól a farok úszóig terjed. A farok úszó lekerekített. Az oldalvonal csaknem egyenes lefutású. Teste pikkelytelen, csupasz. Színét nagyban befolyásolja a környezet, háta zöldesszürke, agyagszínű, barnásszürke vagy teljesen fekete, amelyen márványszerű rajzolat figyelhető meg. Oldalai olajzöldek, vagy szürkék, szintén márványozott rajzokkal. Hasa fehér vagy sárgásfehér, kisebb-nagyobb sötétebb pontokkal. Páratlan úszói sötétszürkék, a többi világosabb. Az albínó példányok írisze sárga.
A hegyi patakokon és folyókon kívül majdnem minden domb- és síkvidéki folyóban, azok mellék- és holtágaiban, tavakban, még brack vízes tengeröblökben is megtalálható. Folyókban, tavakban a mély, iszapos, gyökerekkel teli területeket, kőgátak, tuskók környékét, a folyók alámosott árnyékos partoldalait kedveli, ahol életének igen nagy részét tölti. Hároméves korukig csoportos életmódot folytatnak, ezután már csak vermeléskor találhatók meg nagyobb csoportban, az idősebb példányok önállóvá válnak. A tejesek 3-4, az ikrások 4 éves korban válnak ivaréretté. Az ivarérett példányok áprilisban kezdik meg vándorlásukat megszokott ívó helyeik felé. Az ivari dimorfizmus kifejezett. A hímek állkapcsa szögletes, az ivari szemölcs hegyes, a mellúszó első sugara S-alakú. A nőstények ivari szemölcse kerek végű. Kettesével, hármasával csoportosulva keresik fel a megfelelő ívási szubsztrátumú helyeket, a fák hajszálgyökereit, a kiöntéses területek füves, könnyen felmelegedő területeit, amelyet előzetesen gondosan letisztogatnak farkuk sepregető mozdulataival. Május végén és júniusban, tartósan 20 °C fölötti vízhőmérsékletnél történik meg az ívás, melynek során egy nőstény 100-500 ezer, 1-2 mm átmérőjű ikrát rak le. A megtermékenyített, ragadós ikrák 3-4 mm nagyságúra duzzadnak. A fészket a hím őrzi, igyekszik minden ellenséget távol tartani, ugyanakkor farkának legyező mozdulataival állandóan frissíti a vizet az ikrákon. A 3-7 nap alatt kikelő 7 mm-es lárvák 5-7 napig még a szikanyagból táplálkoznak. A lárva első táplálékát zooplankton szervezetek képezik, majd hamarosan áttér a víz fenekén található élőlények fogyasztására. A ragadozó életmódot a 30-52 mm-es ivadék kezdi meg.
Fő táplálékukat halak alkotják, de elfogyasztanak minden elérhető táplálékot, élőt és dögöt egyaránt (vízimadarat, emlősöket, kétéltűeket, puhatestűeket). Gyomortartalmának vizsgálatával változatos táplálékbázist igazoltak (Vasiliu és Popescu, 1943; Vásárhelyi, 1968). Európa édesvizeinek második legnagyobbra növő hala.

Kárász
(Carassius carassius)
Méretkorlátozás alá nem eső faj
Teste oldalról erősen lapított, magas hátú, néha kerekded. A testmagassága élőhelyenként tág határok között változó. A folyóvízi egyedek teste nyúlánkabb, az állóvizekben élőké csaknem kerek. Feje kicsi, rövid, szája felső állású, ajkai a pontyénál kevésbé húsosak. Bajusza nincs. Szeme közepes nagyságú. A homlok széles, kissé domború. A mell- és a has úszó rövid, a hátúszó hosszú és magas, széle a kifejlett példányoknál domború. Az utolsó osztatlan, megvastagodott, tüskeszerű sugarán 28-29 fog van. A farok alatti úszó rövid, viszonylag magas, bognártüskéjén 29-31 apró fog található. Pikkelyei nagyok, vastagok, erősen ülnek. Színezetére döntő hatással van a környezet. Háta sötétbarna, néha egészen feketés, a dús növényzetű, mocsaras élőhelyeken csak a hasán sárgás-rezes színű. A tiszta állóvizekben feje olajzöld, háta zöldes barna néha sárgás barna, oldalai aranysárgák, a has sárgásfehér néha halvány vörös árnyalattal. Az írisz sárga színű, szélén aranyozott. A fiatal egyedek farok nyelén, a farok úszó tövénél fekete folt látható. A folyóvízi példányok színe világos, ezüstösen csillogó. A páratlan úszók szürkés sárgák, a páros úszók vörhenyesek. A hashártya az ezüstkárászétól eltérően nem fekete. Síkvidéki tavainkban, állóvizeinkben valamikor tömeges volt. Nagyobb folyókban a sekély, növényzettel benőtt, iszapos fenekű részeken él, az áramló szakaszokat kerüli. Oxigénigénye rendkívül alacsony, egészen mostoha körülményekhez képes alkalmazkodni. Ivarérettségét a második vagy a harmadik életévében éri el. Ívási ideje május-június hónapokra esik. Csapatokban, tömegesen keresik fel a vizek sekélyebb részeit, amikor a víz hőmérséklete eléri a 14-16 °C-ot. Egy ikrás 2-3 részletben rakja le 1,4-1,7 mm átmérőjű, sárgás színű, 120-300 ezer szem, erősen ragadós ikráját a víz alatti növényzetre. A 3-7 napig tartó embrionális fejlődés után kikelő lárvák 3,8-4,1 mm hosszúak, a szikanyag teljes felszívódásáig, mintegy 5-6 napig még a növényeken függenek ragasztómirigyeik segítségével. Az 5,5-6,5 mm testhosszúságú lárvák első táplálékát kerekesférgek jelentik. A tíznapos korukban 8-12 mm méretű halak más zooplankton szervezeteket is fogyasztanak. Mivel ívási ideje és helye egybeesik a pontyéval, gyakran hibridizálódik azzal (pontykárász, kárászponty). A hibridek ikrás egyedei fertilisek, a tejesek rendszerint sterilek.

Ponty
(Cyprinus carpio)
Méretkorlátozás alá eső faj
Testalakja részben örökletes, részben környezeti tényezők hatására jelentős változékonyságot mutat. A természetes vizeinkben előforduló vadpontynak két formáját különítik el, különösen a profilindex és a fejindex eltérő értéke alapján. A nyurga ponty (Cyprinus carpio carpio m. hungaricus) teste nyújtott, hengeres, testmagassága a testhossz 20-28 %-a. A tő ponty (Cyprinus carpio carpio m. acuminatus) valamivel magasabb hátú, a két testméret aránya 28-36 %. A tógazdaságokban kitenyésztett nemes pontyot a legtöbben nem tekintik önálló formának, testmagassága a testhossz 36-48 %-a. A vadpontyok feje viszonylag nagy, a testhossz 25-28 %-a, a nemes változatoké valamivel kisebb. A száj csúcsba nyíló, harmonikaszerűen kitolható. A felső ajkon 1-1 hosszabb, a száj szögletében pedig 1-1 rövidebb bajuszszál található. Orra hosszú, tompán lekerekített, homloka széles és erősen domború. Mellúszója széles, hosszú, a hátúszó hosszú és magas, széle egyenesen levágott. Az úszó utolsó osztatlan, kemény úszó sugarának egyik oldala sűrűn fogazott. A farok alatti úszó rövid, közepesen magas, utolsó osztatlan sugara kemény tüske, melynek hátulsó oldala fogazott. A farok úszó nagy és erősen kivágott. Cycloid pikkelyei nagyok, vastagok, erősen ülnek.
A tógazdasági nemes pontyok örökletes pikkelyezettsége alapján elkülönítik a pikkelyes, a tükrös, oldalsoros és az ún. bőrponty változatokat, amelyeknek számos variációja ismert. Testalkatához hasonlóan színe is rendkívül változatos. A hát leggyakrabban sötét olajzöld vagy olajbarna, a testoldal zöldessárga, a has sárgásfehér vagy fehér. A mocsaras, iszapos fenekű állóvizekben sötétebb színezetű, néha feketés árnyalatú. A folyóvizekben élők világosabbak, gyakran aranyos színben tündöklők. Az egyes változatok között gyakran akadnak fehér, fekete és aranysárga példányok.
A Távol-Keleten kitenyésztett színes díszpontyok természetes vizeinkben is előfordulnak. Élettere a síkvidéki álló és lassú áramlású folyóvizek, holtágak. Jól alkalmazkodik a víz viszonylag magasabb sótartalmához is, bár brack vizekben nem szaporodik. Hazánk természetes vizeiben a tejesek 2-3, az ikrások 3-4 év után válnak ivaréretté. Az ívás rendszerint 18-22 °C-os vízben történik, bár ennél hűvösebb vízben is megfigyelték már nászát (Martüsev, 1973). Az ismételten kialakuló ívási környezetben szaporodásuk 8-25 naponként megismétlődhet, így a mérsékelt égövön április végétől augusztusig lehetséges az ívása. Ívó helyként a frissen elárasztott ártéri területek füves rétjeit, illetőleg a csendes, finom szálú hínárral dúsan benőtt, sekély vizű tórészeket választja. Nagyobb ívó populáció esetén is kisebb-nagyobb csoportok (2-4 ikrás, 8-10 tejes) különülnek el, és egymás mellett zavartalanul ívnak. Az ikrás testtömeg-kilogrammonként 150-200 ezer, 1-1,5 mm átmérőjű, szürkés zöld színű ikrát rak le. A 3-4 nap után kikelő lárvák 6-7 mm hosszúak, ragasztómirigyük segítségével még 4-5 napig függeszkednek a növényeken. Első tápláléka kerekesféreg, egyhónapos korban már apró plankton rákokat fogyaszt. Növekedése során egyre növekvő mennyiségben a víz fenekén élő szervezetek képezik táplálékukat. A kifejlett egyedek mindenevők, ragadozó magatartásforma ritkán, főleg fehérjehiányban szenvedő anyapontyoknál figyelhető meg.

Sügér
(Perca fluviatilis)
Méretkorlátozás alá nem eső faj
Teste zömök, aránylag magas, oldalról kissé lapított. A hát vonala hirtelen emelkedik, az első hátúszó után meredeken lejt a farok nyél felé. Feje nagy, kúpszerűen csúcsban végződő. Nagy szája csúcsba nyíló, mindkét állkapcsán apró fogak ülnek. A preoperkulumon hátul finom fogak, alul nagyobb tüskék vannak. A mellúszók közepes hosszúságúak, a has úszók a mellúszók alatt vannak. A két hátúszója közel van egymáshoz, ritkán érintkeznek, nem olvadnak össze. Az első hátúszó jóval hosszabb, mint a második. A farok alatti úszó rövid és magas, széle lekerekített. A farok nyele hosszú és alacsony, a farok úszó bemetszett. Testét és a kopoltyúfedőt érdes tapintású, apró, nehezen eltávolítható ctenoid pikkelyek borítják. Feje és háta feketés sötétzöld, oldala fénylő zöldes sárga, hasa sárgás fehér. Testét 5-9 sötét, feketés zöld keresztsáv díszíti, amelyek a folyóvizekben élőkön világosabbak, az állóvízi egyedeken gyakran egészen feketék. Az első hátúszó halvány szürke alapszínű, hátsó részén egy kerek, fekete folt látható. A második hátúszó zöldes árnyalatú, a farok úszó zöldessárga, esetenként vörhenyes. A mellúszók áttetszőek, vörhenyesek, a has- és a farok alatti úszók élénkvörösek.
A lassú áramlású folyóvizeket és a tiszta vizű állóvizeket kedveli, a paduc szinttájtól lefelé szinte minden nagyobb folyóban honos, brack vizű tengeröblökben is megél. Ivarérettségét 3-4 éves korban éri el, ívó helyül a sekély vizű védett partszakaszokat választja, ahol az ikrás testtömeg-kilogrammonként 45 ezer, 1,5-2,5 mm átmérőjű ikrát ragaszt egy kocsonyás anyagú fűzérben a vízinövényekre, víz alatti tárgyakra, 8-12 °C vízhőmérsékleten. A 8-16 napos embrionális fejlődés után kikelő lárvák 5-6 mm hosszúak. A szikanyag teljes felszívódása után az ivadék hosszú időn át planktonikus szervezeteken él, a kifejlett egyedek tápláléka vegyes összetételű, a plankton rákoktól egészen a halivadékig minden számára elérhető állati szervezetet elfogyaszt. Esetenként táplálékában az ikra és halivadék mennyisége dominánssá válik (Goldspink és Goodwin, 1979).
A Duna cikolai mellékágrendszerében végzett táplálkozás élettani vizsgálatok alapján a zooplankton csak az 50 mm-nél kisebb sügérek jellegzetes tápláléka, az ettől nagyobb egyedeknél a víz fenekén élő szervezetek kerülnek előtérbe, a halfogyasztás a 130 mm-nél nagyobb példányoknál gyakori (Guti, 1992).

Vörösszárnyú keszeg
(Scardinius erythrophthalmus)
Méretkorlátozás alá nem eső faj
Teste oldalról lapított, magas, a hát, de különösen a has erősen ívelt. A farok nyél rövid és magas. A fej aránylag kicsi, a homlok egészen lapos. A száj felső állású, az alsó állkapocs előbbre áll, mint a felső. Az úszók közül a mell- és a has úszó aránytalanul kicsi, a hát- és a farok úszó jól fejlett. A hátúszó kezdete a has- és a farok alatti úszó közötti távolság felénél van. Utóbbi két úszó széle homorú, az úszók között pikkelyekkel fedett él húzódik. Cycloid pikkelyei nagyok, vastagok és kemények. Az oldalvonal teljes, a has irányában erősen ívelt. Fontosabb testméreteinek arányai erősen variábilisak, amelyeket az ivari különbségeken kívül az élőhely változatossága is okoz. A pontyfélék egyik legszínesebb hala, háta folyóvizekben acélfényű feketés, oldalai aranysárgák, hasán ezüstös fehér. Nagy átlátszóságú, dús növényzetű állóvizekben háta inkább zöldes fekete, oldala sárgaréz csillogású. Páros úszói, valamint a farok alatti úszója vérvörös, a hát- és a farok úszó szürkés alapszínű, vörhenyes árnyalattal. Az írisz fehér vagy sárgás árnyalatú, esetleg narancssárga, gyakran tarkítják kicsiny vérvörös foltok, de egésze sosem vörös. Egyik-másik népies elnevezése („veresszem”, „pirosszemű kele”) éppen ezért megtévesztő lehet.
Tipikusan csapatban élő hal, megfigyelték már 100 ezer egyedből álló csapatát is (Maitland és Campbell, 1992). Állóvízi hal, igyekszik elkerülni az áramlásos vízterületeket. Nagyobb állománya növényzettel dúsan benőtt tavakban, holtágakban fejlődik ki. A hímek 3, a nőstények 2 éves korukban válnak ivaréretté. A tejesek színezete élénkebbé válik az ívást megelőző időszakban, a nászkiütések a fejen és a test elülső részén nem olyan kifejezettek, mint más pontyfélénél. Az ívás áprilistól júniusig tart. A hímek jelennek meg az ívó területen először, majd az ikrások megérkezése után beűzik, behajtják azokat a vízi növényzet közé. Az ikrások a vízfelszín közelében rakják le a növényekre 1,0-1,7 mm átmérőjű ikráikat, amelyek száma 90-230 ezer között változik. Az ívási hőmérséklet tekintetében különbözőek a vélemények, 15-18 °C-tól (Berinkey, 1966; Maitland és Campbell, 1992) 20-24 °C-ig (Nikolszkij, 1950; Kryanowskij, 1949) találhatók erre vonatkozóan adatok. A kelés a vízhőmérséklettől függően a termékenyítést követő 5-6. napon történik, a 4,5-6 mm-es lárvák a fej ragasztómirigyénél fogva 3-4 napig, a szikanyag teljes felszívódásáig a növényeken függenek. Első táplálékuk apró zooplankton szervezetek és algák. Fejlődésük során fokozatosan térnek át a fajra jellemző táplálékbázis, a magasabb rendű növények fogyasztására. Az irodalmi adatok alapján a kifejlett példányok nem kizárólagos növényevő szívesen fogyasztanak állati eredetű táplálékot is (Niederholzer és Hofer, 1980; Maitland és Campbell, 1992). Hosszú életű de viszonylag kis termetű halfaj.

A Balaton a horgászat és pihenés egyik legfőbb fellegvára. Horgászni csak éves, heti és napijeggyel lehet partról, és csónakból. A csónakból történő horgászat esetén sötétedéstől világosodásig körkörösen világító fehér fény használata kötelező. Vízi járműből horgászni okt. 1-ápr. 30-ig 22 órától hajnali 5 óráig tilos. Ugyancsak tilos horgászni partról, vagy kiépített állásról a tiltott területen (védett partszakasz), kivéve a MOHOSZ kőmólóját. A halászati, horgászati hasznosító a Balatoni Halászati Részvénytársaság – jogszabály adta jogával élve – a területi engedélyeit fogási naplórésszel is ellátja, amelyben részletes leírás található a törvényi rendelkezésekről, méretkorlátozásról, tilalmi időkről, és a Balaton vízrendszeréről, ahová érvényesek a Balatonra is vonatkozó horgászati szabályok. A területi engedélyek “part-menti” és csónakos horgászati lehetőséget nyújtanak. A part-menti területi engedély csak a parttól, illetve csónakkal az 1.500 méteren belüli parti sávban történő horgászatra jogosít. Az engedélyek megvásárolhatók a horgászegyesületeknél, a horgász szövetségek irodáiban és a térség horgászboltjaiban is.
A Balaton teljes vízfelületének kezelési joga a Balatoni horgász egyesület tulajdonában van. Az egyesület a tagsága számára korlátozottan kedvezményesen biztosít szálláslehetőségeket a Csopakon található horgásztanyáján, ahol szeretettel várják az egyesület tagjait és családjukat, csónakhasználattal, stégekkel és nádi pontyozó helyekkel, valamint kerti főzőhellyel állnak rendelkezésre.

Tanyafoglalás
A horgásztanya áprilistól októberig vehető igénybe, 6 napos turnusokban.1 turnus vasárnaptól szombatig tart, de igény esetén a tudnak változtatni.
Beutalóért folyamatosan lehet jelentkezni, de előre elgondolt időpontot célszerű lefoglalózni 20% befizetésével március 31.-ig, mert csakígy tudják biztosítani az időpontot.

Igénybevételi díjak:
1, 2 szoba
Főszezon 2500,-Ft / nap
Elő- és utószezon 2000,-Ft / nap

Kisház
Főszezon 2000,-Ft / nap
Elő- és utószezon 1500,-Ft / nap
Vendégsátor 1000,-Ft / nap

Független állandó díjak
Személyenként: 600,-Ft / nap
Üdülőhelyi díj 18 év felett: 500,-Ft / nap (változhat)
18 év alatti és 70 év feletti vendégek nem fizetnek üdülőhelyi díjat!
Az árak tartalmazzák a csónak, stég, horgászhely használatát, főzési, hűtési lehetőséget.
A szállás teljesen önellátó, ágyneműt igény esetén biztosítanak. Ebben az esetben a tisztítás díja a tanyagondnokkal rendezhető.

A pihenni, napozni, strandolni vágyók, a Balaton fizetős és szabad strandjain tehetik meg ezt. A jelentősebb fizetős strandok a Balaton északi partján, a következők:
Balatonalmádi
Balatonfüred
Balatonfűzfő
Csopak
Tihany
A jelentősebb fizetős strandok a Balaton déli partján, a következők:
Siófok
Balatonboglár
Keszthely

A Balatonnál pihenni vágyók biztonságát a balatoni vízi rendészeti rendőrkapitányság munkatársai őrzik és vigyázzák:

Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság
Siófoki központi diszpécser 0-24 órás ügyelet.

A Balaton települései:
Északi part, kelettől nyugat felé:
Balatonkenese, Balatonfűzfő (város), Balatonalmádi (város), Alsóörs, Paloznak, Csopak, Balatonfüred (város), Tihany, Aszófő, Örvényes, Balatonudvari, Balatonakali, Zánka, Balatonszepezd, Révfülöp, Kővágóörs, Balatonrendes, Ábrahámhegy, Badacsonytomaj (város), Badacsonytördemic, Szigliget, Balatonederics, Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Gyenesdiás, Keszthely (város)

Déli part, kelettől nyugat felé:
Balatonvilágos, Siófok (város), Zamárdi, Szántód, Balatonföldvár (város), Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonlelle (város), Balatonboglár (város), Fonyód (város), Balatonfenyves, Balatonmáriafürdő, Balatonkeresztúr, Balatonberény, Balatonszentgyörgy

Minden kedves látogatónak kellemes és nyugodt időtöltést kívánunk Magyarország gyöngyszemének környezetében!

Forrás: Hazai szállások honlapja, Balatoni Horgász Egyesület honlapja; Képek: google
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;
Cím: Nem köthető városhoz Balaton
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: http://www.hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

Kapcsolódó hírek

Rommá törte a Porschét Nyíregyházán, miközben menekült a rendőreink elől – képek, videó

Igazoltatni akarták a Panamera sofőrjét, aki inkább a gázba taposott. A nyíregyházi rendőrök május 17-én délután Nyíregyházán akarták igazoltatni...

Orbán Viktornak üzent a Greenpeace: Elég a véres olajból! .. – Szólj hozzá!

A szervezet csütörtök éjjel a Képviselői Irodaházra vetített óriási feliratot. Az Oroszország agressziója elleni közös uniós fellépést akadályozza azzal...

Frissítés a lajosmizsei balesetről – a 70 éves néni belahalt sérüléseibe a kórházban..

Halálra gázoltak egy nyugdíjast Lajosmizsén Egy 70 éves asszony halt meg Lajosmizsén, miközben egy várakozó autó mögött állt, amelynek...

Gázolás az 5-ös főúton, Lajosmizsén: a jármű alól emelték ki az áldozatot..

Baleset történt Lajosmizsénél, elgázoltak egy gyalogost. Parkoló autóba bepakoló embert ütöttek el az 5-ös főúton, Lajosmizsén a Dózsa György...