9 C
Budapest
2024. február. 25. vasárnap

A bajor miniszterelnök lehet a CSU új elnöke

Dátum:

Megosztás:

Markus Söder megpályázza a tisztségét, és egyedüli esélyesként minden bizonnyal el is nyeri azt.

Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök vasárnap a várakozásoknak megfelelően bejelentette, hogy megpályázza a bajor Keresztényszociális Unió elnöki tisztségét.

A január 19-én tartandó rendkívüli kongresszuson várhatóan egyedüli jelöltként induló politikus a Bayerischer Rundfunk tartományi közszolgálati médiatársaság hírportálján elmondta, hogy hosszú mérlegelés után és számos CSU-tag kérésének eleget téve készen áll a párt szolgálatába állni, ezért megpályázza az elnöki tisztséget.

Jelezte, hogy a CSU távozó vezetőjével, Horst Seehoferrel folytatott hatalmi harc végeztével a megbékélésre és a párt egységének megteremtésére törekedne. Mint mondta, a CSU megújításán „a bázissal és a tisztségviselőkkel együtt, csapatban” kíván dolgozni, mert „csak együtt” lehet megbirkózni a párt előtt álló „nagy kihívásokkal”.

A BR kiemelte: Markus Söder megválasztása valószínűleg formalitás lesz, mert a CSU-alelnök Manfred Weber bejelentette, hogy az Európai Bizottság elnöki tisztségének megszerzésére összepontosít, Alexander Dobrindt, a CSU-s szövetségi parlamenti képviselők vezetője pedig kizárta, hogy megpályázza  az elnöki tisztséget, így nincs politikus a színtéren, aki győzelmi esélyekkel indulhatna Markus Söderrel szemben.

Horst Seehofer pénteken közölte, hogy január 19-re rendkívüli kongresszust hív össze, amelyen megválasztják a párt új elnökét. Azt már a hét elején bejelentette, hogy rövidesen befejezi 2008-ban kezdett pártelnöki munkáját, de a szövetségi belügyminiszteri tisztségét megtartja.

A csak Bajorországban működő CSU az októberi helyi választáson több mint 50 éve a leggyengébb eredményt érte el, és elveszítette abszolút többségét a német tartomány törvényhozásában. Azóta egyre többen sürgették Horst Seehofer távozását a párt éléről. A nyomás tovább erősödött, miután a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió vezetője, Angela Merkel kancellár október végén bejelentette, hogy nem pályázza meg többé a CDU elnöki tisztségét.

Forrás: MTI

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Házasodna a gazda: Roland és Niki 2020-ban azonnal összeköltöztek a műsor után, azóta is együtt vannak

Hosszútávra terveznek. Roland gazda a Házasodna a gazda 2020-as évadában ismerkedett meg Nikivel, akiről nemrég az RTL stábjának mesélt. Mint mondta, választottjával a műsor...

Népszerű televíziós műsorvezető lesz a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje Szegeden

A Fidesz szegedi szervezetének döntése alapján dr. Fülöp László kommunikációs szakember lesz az önkormányzati választáson a jobboldal polgármesterjelöltje...

Lilu látványos fürdőruhás fotója az új sláger, Görög Zita is reagált rá

Többen dobtak egy hátast Lilu nagyon látványos fürdőruhás fotójától, több híresség is megjelent a poszt alatt. Fotó: RTL Magyarszág/SajtóKlub Lilu...