24.2 C
Budapest
2023. május. 29. hétfő

A 28 millió forintos kárt okozó csalás miatt folytatott eljárás iratait a BRFK átadta az ügyészségnek – videó

Dátum:

Megosztás:

A 28 millió forintos kárt okozó csalás miatt folytatott eljárás iratait a BRFK átadta az ügyészségnek.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Nemzeti Nyomozó Iroda információja alapján gyanú merült fel arra, hogy egy kőbányai házban hamis fertőtlenítőszert állítanak elő, amit azután ismerősökön keresztül eladnak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2020. április 7-én délután kimentek a megadott címre, ahol már több ember kereste a házban lakókat. A rendőrök igazoltatták őket, ekkor kiderült, hogy a pénzüket szerették volna visszakapni, mert rájöttek, hogy a kézfertőtlenítő nem vírusölő.

A rendőrök kutatást tartottak a Ladányi utcai házban, ahol nagy mennyiségű alkoholt, glicerint és több mint ezer legyártott, eladásra váró „Antiviral Plus” feliratú flakont találtak. A kőbányai nyomozók a helyszínen elfogták az 53 éves H. Zsoltot és lányát, a 19 éves H. Viktóriát. A férfit és a nőt előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás során kiderült, hogy a 47 éves B. Erika és ismerőse bízta meg az apát és lányát a „fertőtlenítőszer” gyártásával, ugyanis az 53 éves férfi horgászcsali előállításával foglalkozik.

Társukat, az 51 éves S. Lászlót II. kerületi lakásán fogták el a rendőrök, ismerőse, a 47 éves B. Erika pedig bement a X. kerületi Rendőrkapitányságra, ahol őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki őket. Lakásuknál, a garázsban 60 liter alkoholt és egyéb anyagokat foglaltak le a rendőrök.

A nyomozás adatai szerint S. László és ismerőse 2020. március 14-e körül állapodott meg H. Zsolttal és lányával, hogy kézfertőtlenítőket gyártanak, amit aztán el is adtak ismerősökön keresztül. A csalással okozott kár több mint 28 millió forint.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága azonosította a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két férfit és a két nőt. H. Viktóriát szabálysértési értékhatárt meg nem haladó értékre bűnszövetségben elkövetett csalás bűntett, míg három társát jelentős értékre üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat átadták az ügyészség részére. ​

plice

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Így fenyegetőznek az ukránok

Az ukrán ellentámadás még nem kezdődött el, de holnap, holnapután vagy egy hét múlva megindulhat Olekszij Danilov, az...

Fél „falat”-nak sem elég ez az egy adag fagyi, Japánban lehet kapni és átszámítva 2,2 Millió Ft az ára..

A világ legdrágább fagylaltjainak megkóstolásához mélyen a zsebébe kell nyúlnia az embernek. Cikkünkben bemutatjuk a világ legdrágább fagylaltjai, illetve...

A végsőkig küzdött: Szomorú részletek a keresésről! – A MOUNT EVEREST lesz SUHAJDA SZILÁRD végső nyughelye..

Talán már nincs is olyan ember az országban, aki ne hallott volna Suhajda Szilárd szívszorító drámájáról. A magyar hegymászót...

Magyar animációs filmé a rövidfilmes Arany Pálma

Buda Flóra Anna francia-magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmje nyerte el szombat este a legjobb rövidfilmnek járó...