28.6 C
Budapest
2022. augusztus. 7. vasárnap

A 115 éves férfi elárulja nekünk, hogy mi az az 5 étel, aminek fogyasztásával garantált a hosszú élet!

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Az Arizona államban élt Bernando LaPallo, aki 1901-ben, Brazíliában látta meg a napvilágot, a családjában pedig nem ő az első, akik megérte, és jóval meg is haladta a 100 éves életkort.

A 115 éves férfi elárulja nekünk, hogy mi az az 5 étel, aminek fogyasztásával garantált a hosszú élet!

Már egész fiatalon apja (aki egyébként orvos és botanikus volt) megtanította neki, hogy miként őrizheti meg az egészségét, mit kell ennek érdekében tennie, ennie.

Sőt, ennek hatására Bernando a párizsi Sorbonne-on kulináris művészeteket és gasztronómiát is tanult. A 115 éves idős férfi meg van győződve arról, hogy a hosszú élet titkát a döntéseink jelentik, hogy mit, miként teszünk, eszünk, gondolkodunk, a genetikai hajlandóság szerinte kevésbé játszik szerepet.

A közel 115 éves Bernando az utolsó napig el tudta látni magát, reggelente a friss levegőn tett egy hosszú sétát, olvasott, képrejtvényeket fejtett meg, így fizikálisan és szellemileg frissen tartotta magát. Ráadásul Bernando még remek író is volt.

Az étrendje sok organikus zöldséget, gyümölcsöt tartalmazott, de megette a friss lazacot is, viszont sosem kerül a tányérjára vörös hús, vagy egyéb, az élelmiszeripar által előállított feldolgozott húsos készítmény.

Elmondása szerint egészségének titka a következő 5 élelmiszerben rejlik:

1. Fokhagyma

A fokhagymában lévő allicin aktív hatóanyag megakadályozza a magas koleszterinszint kialakulását, csökkenti a magas vérnyomást, megakadályozza az érelmeszesedést, ami a keringési betegségek fő oka, mellesleg nagyon erős természetes antibiotikum. Nyersen fogyasztva a leghatásosabb.

2. Fahéj

Sokan fűszerként használják, de a fahéj igenis gyógykészítmény, amely szintén csökkenti a rossz koleszterinszintet, a glikémiás indexet, csökkenti a gyulladásokat, és javítja az emésztést.

3. Méz

Ez is természetes csodaszer, amelyben sok nyomelem, vitamin és antioxidáns van, amelyek mind nagyon fontos szerepet játszanak az egészségmegőrzésben.

4. Fekete csokoládé

A 70 százalékban kakaót tartalmazó csoki akkor hatásos, ha rendszeresen fogyasztjuk. Sok antioxidánst tartalmaz, csökkenti a magas vérnyomást, a stresszt és véd a keringési betegségekkel szemben is.

5. Olívaolaj

Ha nem szeretnénk magas koleszterinszintet, vércukorszintet és szívproblémákat, akkor érdemes beiktatni az étrendünkbe az olíva olaj használatát, a legjobb az extra szűz változat.

Forrás: extremesilverblog

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Így dolgoznak rendőreink – videó

Így fogták el a veszélyes bűnözöt.. Videó itt! Hirmagazin.eu

A szeder finom, édes és egészséges

Emlékszem, amikor gyerekkoromban nagymamánál ettük a szedret és nem foglalkoztunk azzal, hogy aztán kékesfekete szájjal bújunk elő a...

Kis Magyarország, nagy klasszisokkal, .. mennyire bosszanthatja ez a világot: Kopasz Bálint ismét világbajnok! – Gratulálunk a kimagasló sportteljesítményhez!

Kopasz Bálint visszaszerezte a világbajnoki trónt kajak egyes ezer méteren. Olimpiai bajnok klasszisunk hatalmas csatában, minimális különbséggel győzte le...

Augusztus nyolcadika a cigány dal napja – holnap lesz

Az első magyar dal napját követően, 2008-ban jutott eszébe Rostás Mihály Mazsinak, hogy jó lenne megszervezni a cigány...
facebook