Hirmagazin.eu
Főoldal » A 10 leghatásosabb gyógyító ásvány – Így használd őket, hogy gyógyító erejük hasson!
Ezotéria: álomfejtés, jövendölés, gyógyítások

A 10 leghatásosabb gyógyító ásvány – Így használd őket, hogy gyógyító erejük hasson!

Az ásványok gyógyító erejét gyakorta szokták alkalmazni. Fontos, hogy az adott ásvány a test közelében vagy azzal kontaktusban legyen, akár ékszer formájában.

Az ásvány egyfajta csatornát jelent a gyógyulási folyamat számára. Segíti a pozitív, gyógyító energia áramlását a testben és kivezeti a negatívat. Megelőzés és gyógyítás céljából is szokták alkalmazni.

Minden ásvány különböző hatással rendelkezik, ezért érdemes tudni, hogy melyiket mire lehet használni. A következőkben a 10 leghatásosabbat soroljuk fel.

1 – Ametiszt

Másnaposság és részegség esetén jó hatást fejt ki a szervezetre. Emellett azt tartják róla, hogy segít kapcsolódnunk spirituális valónkhoz és a szellemi képességeket is erősíti.

2 – Rózsakvarc

A szerelem kristályának tartják. Ez az ásvány segíti a vonzalom erősítését és a szerelem fellobbanását, ugyanakkor védelmezi a párkapcsolatokat. Segít a szív fájdalmát enyhíteni csalódottság esetén.

3 – Pirit

Ez az ásvány segít minden negatív energiát elűzni és a fizikai veszélyek ellen is véd. Az intellektust növeli és a memóriát is erősíti.

4 – Tigrisszem

Segít fenntartani és növelni a gazdagságot, jólétet. Stressz esetén segíti a megnyugvást és a megértést, emellett növeli az éberséget.

5 – Hematit

Ez a különleges ásvány segít egyensúlyt, harmóniát hozni az életedbe. Jó választás, ha trauma ért és szeretnél nyugalmat lelni. A feszültség és a szorongás negatív érzéseit is elmulasztja.

6 – Smaragd

Ez az ásvány a sikeres szerelem szimbóluma. Támogatja a kocentrációs képességet, elvezeti a negatív energiákat, erősíti a lojalitást és fokozza az érzékenységet.

7 – Citrin

A citrin egy melegséget és pozitív energiát sugárzó ásvány, amely jó szolgálatot tesz abban az esetben, ha feltöltődésre vagy megtisztulásra vágysz. Segít a negatív energiák kivédésében is.

8 – Cölesztin

Nagyszerű nyugtató és kiegyensúlyozó energiával rendelkezik. Sokan beszámoltak róla, hogy segít felidézni az álmokat. Tisztulást és békét jelent a szervezet számára.

9 – Kvarckristály

Tiszta, erőteljes energiát sugároz. Segít fokozni az éberséget és serkenti az agyműködést. Érdemes alkalmazni, ha kimerültnek érzed magad mentálisan és/vagy fizikailag.

10 – Sivatagi rózsa

Meditáció közben szokták alkalmazni. Segít múltbéli és jövőbeli életek eléréséhez. Mentális megtisztulást, éberséget és intuíciót erősítő ásvány.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

Hasonló hírek

4 jele, hogy volt már előző életed a Földön

Mazsi

KÉSZÜLJ FEL! Ez lesz 2020-ban a szerencsenapod, jelöld be gyorsan a naptáradban!

Mazsi

Nostradamus 2019-re jövendölte legijesztőbb jóslatát – 27 évig tartó borzalomról írt

Mazsi
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
Betöltés....