Szoboszlai Dominik a magyar labdarúgás egyik legnagyobb ígéretéből az egyik legnagyobb sztárjává nőtte ki magát az utóbbi években.

Ennek köszönhetően Szoboszlai Dominik fizetése is szinte évről-évre emelkedett. Immáron pedig a 22 éves középpályás a liverpooli átigazolásával a legnagyobbak között rúghat majd labdába ezen a téren is.

Szoboszlai Dominik karrier útja

Szoboszlai Dominik labdarúgó karrierje már mondhatni 7 évesen elkezdődött, amikor édesapja kezei alatt elkezdte a fejlődést székesfehérvári Főnix Gold FC-ben. Az itteni utánpótlás központban számos fiatal helyet kapott, hogy az évek alatt pallérozhassa tudását és játékintelligenciáját.

Szoboszlai Dominik fizetese

15 évesen már az MTK Budapest ifi akadémiájában kapott lehetőséget, amivel tehetsége által élni is tudott. A Salzburg játékos megfigyelői ugyanis érdemesnek tartozzák arra, hogy az osztrák klub akadémiájára szerződtessék. 17 évesen már be is mutatkozhatott felnőtt mérkőzésen az osztrák másodosztályban a Liefering együttesében, mely a Red Bull Salzburg tartalékcsapatának tekinthető. Mindeközben ráadásul az UEFA Ifjúsági Ligában is szerepelt a Salzburg korosztályos csapatával.

Innen egyenes út volt a felnőtt csapatbeli debütálásig, ahol 2018 májusában mutatkozott meg. A következő évben aztán alapemberré vált a Red Bull Salzburg csapatánál, sőt mi több a 19/20-as idényben az osztrák ligában szereplő játékosok közül a legjobbnak választották. A játékos a focirajongók kedvence is, amit a fogadási oddsok is mutatnak, ezeket a Bet365 bónuszkód segítségével tekintheti meg.

Szoboszlai Dominik fizetése régen

Szoboszlai tehetségét jól mutatja, hogy már a berobbanása előtt is több rangos listán is helyet kapott. 2017-ben például a The Guardian nevű lap beválogatta a legtehetségesebb 17 éves játékosai közé.

Két évvel később a goal.com-nál az 50 legtehetségesebb fiatal tehetség listáján a 21. helyet adta neki. Nem sokkal később pedig a Európai Labdarugó-szövetség és bekerült egy hasonló 50 fős listára, majd a Golden Boy szavazáson húszból a nyolcadik helyen végzett.

Ennek köszönhetően nem meglepő, hogy a MTK Budapest ifi akadémiás indulástól sikerült megsokszoroznia fizetését a magyar labdarugónak. A magyarországi adatokról ugyan nincs pontos információnk, ahogy a salzburgi ifi akadémiás pénzügyekről se. A Red Bull Salzburg együttesénél azonban egyes információk szerint egész évre vetítve mintegy 600 ezer eurót tehetett zsebre már, mint profi labdarugó. Ez mai árfolyamon számolva azt jelenti, hogy Szoboszlai Dominik fizetése nagyjából 216 millió forintnak felelt meg a Salzburg együttesénél.

Szoboszlai fizetése a Red Bull Leipzig-nél

Szoboszlai Dominik teljesítménye és ezzel együtt fizetése azóta népszerű téma, hogy a Red Bull Leipzig leigazolta és ezzel szintet tudott lépni az európai foci porondján. Az akkori 22 milliós átigazolási díj mellé ugyanis már egy jóval komolyabb fizetés is társult. Nem hivatalos források szerint ugyanis a német együttes éves szinten 4,2 milliós fizetéssel csábította át a magyar középpályást. Szoboszlai Dominik fizetése tehát a Red Bull Leipzig csapatánál 1,6 milliárd forintnak megfelelő összeg volt, ami egyben azt is jelenti, hogy naponta valamivel több mint 4 millió forintot tehetett zsebre, ami havi szinten így 120-130 millió forintnak fele meg.

Szoboszlai Dominik fizetése a Liverpoolnál

Nem meglepő módon a sztárigazolási összeg mellé sztárigazolási fizetés is jár majd a liverpooliaknál. Szoboszlai Dominik fizetése ugyanis igen komolyat ugrik a Leipzigben kapott fizetése után. Szoboszlai Dominik fizetése ugyanis a duplájára emelkedik az angol csapatnál, ami érthető is, hiszen a hírek szerint Jurgen Klopp kulcsfontosságú szerepet szán a magyar játékosnak a középpálya megújításában.

Összegszerűleg ez azt jelenti, hogy a magyar labdarúgó immáron 7,8 millió fontot kereshet majd éves szinten. Ez csak a jobb szemléltetés végett magyar forintban 3,4 milliárd forintnak megfelelő összeg, ami napi szinten azt jelenti, hogy nagyjából nyolc millió forint üti a markát a magyar válogatott csapatkapitányának.

Persze egyből felmerülhet a kérdés, hogy Szoboszlai Dominik hányadik a Liverpool fizetési rangsorában ezzel az összeggel. Ugyan a dobogóra ezen a téren nem fér fel, de így sem szégyenkezhet, hiszen mindössze öt játékos lesz aki jobban keres nála a keretben, ami bizony nem rossz teljesítmény ezen a téren. Név szerint ugyanis a Mohamed Salah, Virgil Van Dijk, Thiago, Alexander-Arnold és Fabinho ötös után találkozhatunk Szoboszlai nevével.

Az alábbi táblázat nagyszerűen szemlélteti, hogy Szoboszlai Dominik fizetése miként is alakult az utóbbi években a különböző csapataiban:

opera pillanatfelvétel 2023 08 24 110640 footballwhispers.com
footballwhispers.com

A legdrágább magyar játékos

A bombaként robbant átigazolásnak köszönhetően tehát nem csak Szoboszlai Dominik fizetése emelkedett meg hirtelenjében, hanem ezzel együtt bizony az eddigi legdrágább magyar igazolássá is vált egyben. Az eddigi csúcstartó ugyanis Dzsudzsák Balázs volt, aki anno több mint 40 millió eurós összegért váltott klubbot. Ezzel szemben Szoboszlai Dominik átigazolása 70 millió eurójába került a Liverpool csapatának. Jurgen Kloppék együttese ugyanis Szoboszlai kivásárlási árát fizették ki a német együttesnek, így kvázi csak a magyar válogatott csapatkapitányával kellett megegyezniük.

A mostani 70 milliós átigazolási összeg azonban nem csak a magyar játékosok fokmérőjén számít kimagaslónak. A Liverpool történelmében ugyanis Szoboszlai Dominik a 3. legdrágább igazolássá lépett elő. Előtte csak Virgil van Dijk áll 85 milliós átigazolási cetlivel, a dobogó második fokán pedig Darwin Nunez áll 80 milliós összeggel. Szoboszlai Dominik átigazolásával tehát ténylegesen felkerült a futball legjobbjai közé, így pedig nem meglepő, hogy Liverpoolban is sokat várnak tőle.

Szoboszlai és a többi magyar játékos

Jelenleg Szoboszlain kívül két másik magyar labdarugót érdemes még kiemelni nemzetközi porondon. Az egyikük Szalai Attila. A 23 éve védő jelenleg a török Fenerbache együttesénél játszik, méghozzá nem is akárhogy. Az utóbbi évek teljesítményével már olyan nagy csapatok érdeklődését is felkeltette, mint a Sevilla, Atletico Madrid. A magyar védő jelenleg olyan 350 ezer eurót tehet zsebre, ami 125 millió forintnak felel meg jelenleg.

Az idei átigazolási szezonban egy másik magyar játékos körül is komolyan felreppentek az átigazolási pletykák. A szemtelenül fiatal Kerkez Milos jelenleg ugyan még az AZ Alkmaar játékosa, de a hírek szerint sorban állnak a Golden Boy díjra jelölt 19 éves balszélsőért. Jelenleg az olasz Lazio tűnik befutónak, de mellettük a Benfica, Bournemouth érdeklődéséről is hallani. A magyar védő átigazolása kapcsán nagyjából 15 milliós átigazolási díjról lehet hallani, amivel már ő is felkerülne a legdrágább magyar átigazolások közé.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőJúniusban is folytatódott a reálbérek csökkenése
KövetkezőPalócz Éva: a második félév jobb lehet, de nem lesz gyors visszapattanás
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza