MichaelGambon

MTI, 2015. február 9., hétfő

Több mint 50 évnyi színházi karrier után kénytelen visszavonulni a színpadtól Michael Gambon.

A népszerű brit színész, akit a magyar közönség legutóbb Albus Dumbledore professzorként láthatott a filmvásznon a Harry Potter-sorozat filmjeiben, egy brit lapinterjúban felfedte: emlékezetvesztése miatt volt kénytelen meghozni a döntést arról, hogy többé nem áll színpadra.
A 74 éves Gambon már évek óta küszködik memóriaproblémákkal. Már azt is kipróbálta a színpadon, hogy fülhallgató segítségével súgnak neki a színfalak mögül. Annyira bántotta a gondolat, hogy képtelen emlékezni a megtanult szövegre, hogy pánikroham miatt még kórházba is kellett őt szállítani. Később már csak kisebb szerepeket vállalt.
„Borzasztó elismerni, hogy nem tudom megcsinálni. A szívem szakad meg. Ijesztő, hogy amikor előttem van a szöveg, időtlen időkig tart megtanulása” – ismerte el a színész, aki Dulinban kezdte a karrierjét 1962-ben Shakespeare Othello című drámájában, majd Londonban Nemzeti Színházban Laurence Olivier irányítása alatt debütált.
Először korát okolta a felejtés miatt, arra is gyanakodott, hogy esetleg Alzheimer-kórban szenved, de ezt orvosai kizárták.
A négyszeres BAFTA- és háromszoros Laurence Olivier-díjas színész azonban a The Sunday Times brit vasárnapi lapnak adott interjújában elmondta, hogy a filmezésnek nem fordít hátat. Tavasszal J. K. Rowling első felnőtteknek szánt regényéből, az Átmeneti üresedésből készülő BBC-adaptációban lesz látható lesz.

http://www.thesundaytimes.co.uk/sto/news/uk_news/Arts/article1516533.ece
http://www.theguardian.com/stage/2015/feb/08/sir-michael-gambon-ends-theatre-career-memory

Kép: Google;