Magyarország kevés tájegységéhez fűződik ma annyi történeti legenda, mese és hiedelem, mint a középkorban egységesen Pilisnek, ma Pilis- Visegrádi-hegységnek nevezett hegyvidékünkhöz.
Az erdőt járó ember egyre gyakrabban találkozik a hegység útjain bandukolva e jelenség különböző jeleivel szobrok, faragott oszlopok vagy kegyhelyek formájában.
Van, aki Ősbudát keresi a Nagy-Kevély előterében, van, aki várat lát, ír a Vadálló kövek szikla-alakzataiban, és van, aki szakrális központnak tartja a Dobogókőt.
Az emberi képzelet végtelen, akadály nélkül ível át évszázadokon, földrészeken és kultúrákon. De itt jól erezhetően egy egyszerű emberi tényező táplálja a fantáziát: e táj megragadja az embereket. Kincseket elveszett városokat keresnek és képzelnek bele a tájba.
És talán nem is járnak annyira messze az igazságtól, hiszen a Pilis történeti táj melybe visszavonhatatlanul belevésődött az elmúlt évezred mintanapjainak lenyomata s Európában csaknem egyedülálló módon valóban sok mindent megőrzőit a múltból. Nemcsak a hegyek között megbúvó középkori kolostorok romjai, a Duna fölé impozánsan magasodó esztergomi és visegrádi vár, hanem a terület településszerkezete és úthálózata is magán viseli a középkor jellegzetes területhasználati stratégiájának a nyomait.
A magyar állam kialakulásával egy időben az ország közepén a nagy királyi központok -Esztergom, Visegrád és Buda – által határolt területen megindult egy speciális birtokcsoport a királyi erdő kialakítása.
Az egy kézben összpontosított birtoktest feladata elsősorban a Királyi ás az előkelő vendégek számára tartott reprezentatív vadászatokra alkalmas terület biztosítása volt, de jelentős szerepei látszott a vadállomány fenntartásában a központok folyamatos vadhúsellátásában is.
A vadászházakhoz és a kolostorokhoz igazodva, azokat kiszolgálva alakult ki a hegység mai napig változatlan formában fennmaradt településhálózata is. A falvak és a kolostorok szoros kapcsolatára utal. hogy a települések neveiben rendházak patrociniumai köszönnek vissza: így kapta nevét Szentkereszt Szentlélek és Szentlászló is.
A Pilis kiemelt szerepére középkori krónikáink és mondáink is illáinak. Királyaink szívesen tartózkodtak e területen, s gyakran országos jelentőségű eseményekre is sor kerül itt. Dömösön a trónjai tartó gerendák meglazításával követtek el sikeres merényletet I. Béla király ellen. Salamont letaszítását követően a visegrádi ispáni várban tartottak lógva. A róla elnevezett Salamon tornyot azonban csak kél évszázaddal később emelték.
Így Salamonnak feltételezhetően a romai castrumból átalakított Sibrik-dombi vár -vendégszeretetét kellett élvezni. Szent László valahol a Pilis területén fakasztott forrást szomjas katonáinak. Pilisszentkereszt közelében gyilkolták meg Gertrudis királynét, és a ciszterci monostor területén temették el. Szinte az összes középkori királyunk vadászott a Pilis területén.
A középkor dicső pillanatai! a örökkor hanyatlása, váltotta lel. A kolostorokat feldúlták, a fényes királyi központok silány végvárakká változtak, a falvak elnéptelenedtek, de az erdő és a vadállomány megmaradt. A törökök kiűzését követően a pálosok visszakapták a monostorok egy részét, a gyér lakosságú falvakba pedig tót atyafiakat telepítettek. Lassan újra élet költözött a Pilis hegyei közé.
Forrás: delina
Kép: https://commons.wikimedia.org
