A férfi árokba borult a tonnás mixergéppel, ami rázuhant. Csodával határos módon túlélte a balesetet. Most mindenki a gyógyulásáért imádkozik.

Mint arról a Katasztrófavédelem beszámolt, a betonkeverő a 73-as főút 2-es kilométerénél, Csopaknál tért le az útról, majd borult az árokba. A hatalmas jármű egyenesen a sofőrre, a 38 éves veszprémi Rolandra borult, aki beszorult a monstrum alá. 

Csopak
A mentők azonnal kórházba szállították a férfit, akit a tűzoltóknak sikerült kimenteni a monstrum elől – Fotó: Pixabay (illusztráció)

A helyszínre azonnal segítséget hívtak, a műszaki mentéshez a balatonfüredi és a veszprémi hivatásos tűzoltók vonultak ki, de a műveleti szolgálat is beszállt a mentésbe.

Roland ugyanis csodával határos módon, de életben maradt, miután rádőlt a jármű, a Katasztrófavédelem munkatársai pedig erejüket megfeszítve igyekeztek kimenteni alóla a férfit.

– Egy embert az egységek két feszítővágó segítségével emeltek ki a felborult járműből. A társszervek is a helyszínen dolgoznak teljes útlezárás mellett – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A tűzoltók áldozatos munkájának köszönhetően a férfit végül élve szedték ki a roncs alól, majd a Delta Hírek információi szerint mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Információink szerint az állapota jelenleg is válságos, harcolnak az életéért. Roland ismerősei egy emberként imádkoznak a férfi felépüléséért.

– Folyamatosan figyeltük a híreket, és csak reménykedni tudtunk, hogy élve kiszedik a gép alól. Bár tudtuk, hogy kevés az esély, de egy másodpercre sem akartunk elhinni, hogy már nem él. Egy hatalmas kő esett le a szívünkről, amikor megtudtuk, hogy életben van és sikerült őt kórházba szállítani

– mesélte a férfi egyik ismerőse.

Hozzátették, hogy tudják, hogy a neheze csak most jön:

– Minden segítségre és lelki támogatásra szükség van, hogy felgyógyuljon. Mi most csak annyit tehetünk, hogy több tucatnyi magunkkal együtt minden erőnkkel imádkozunk érte

– mondta a férfi. Hozzátette, hogy Roland gyakorlott vezető volt, nem tudják, mi történhetett az úton a betonkeverővel

– Abban biztosak vagyunk, hogy nem hajtott irreális tempóban, ezért nem értjük, hogy miként történhetett a baleset

– mondták.

Forrás

Hirmagazin.eu

Előző..Talán emlékeztek arra, amikor pár éve megírtuk, Angela Merkel fontolgatja, hogy hazánkban telepedik le..
KövetkezőA nyáron ezek a női parfümök hódítanak
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza