A Donald Trump elleni újabb vádemelés csak további támogatottságot szerez neki a Republikánus Párt 2024-es elnökjelöltségéhez – vélik elemzők és pártstratégák. Az egykori amerikai elnököt csütörtökre idézték be ismét bíróság elé a 2021-es capitoliumi ostrom miatt.

Keresik a fogást Donald Trumpon, de ő csak tovább erősödik – legalábbis ezt mondják elemzők a Reuters jelentése szerint.

„Ez a támogatóit az ő beszédtémáira fogja hangolni – arról, hogy az establishment és a „mély állam” ellene és ellenük van”

– mondta Stu Rothenberg párton kívüli politikai elemző a vádirat kihirdetése előtt.

A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a republikánusok körében megugrott Trump támogatottsága a márciusi, első vádak megjelenése óta. Messze az élen áll, közel 30 százalékponttal vezet a második helyen álló Ron DeSantis floridai kormányzó előtt.

Trump a vádemeléseket kampánya központi elemévé tette és úgy állította be magát, mint az elfogult igazságszolgáltatás áldozatát, az első olyan volt amerikai elnököt, akinek büntetőjogi vádakkal kell szembenéznie és azokat a náci Németországra utaló lépéseknek nevezte.

A vádemelések egyre csak gyűlnek – most már három van –, ahogy a bírósági perek is. A New York állambeli büntetőper, amely egy pornósztárnak fizetett hallgatási pénzzel kapcsolatos, jövő márciusban indul, egy floridai tárgyalás a fehér házi titkos iratok hazaviteléről pedig jövő májusban, azaz már az elnökválasztás évében.

Kérdés, hogy lesz-e harmadik per is a 2020-as Trump által elutasított választási vereség és az amerikai Kongresszus épületének hívei által való ostroma ügyében, ami a csütörtöki meghallgatás témája volt.

Stratégák szerint a vádak ugyan segíthetnek Trumpnak megszilárdítani a bázisán belüli támogatottságot és elnyerni a republikánus jelöltséget, de gondolnia kell majd a félidős kongresszusi választásokra is, ahol a mérsékeltebb szavazókat kell megszólítania.

A Reuters/Ipsos júliusi közvélemény-kutatásában a független választók 37 százaléka mondta azt, hogy a Trump elleni büntetőügyek miatt kisebb valószínűséggel szavazna rá az elnökválasztáson, míg 8 százalékuk azt mondta, hogy nagyobb valószínűséggel.

A felmérés szerint szorosak lehetnek a 2024. novemberi kongresszusi választások: egy hipotetikus párharcban

  • Biden 37 százalékkal vezet
  • a 35 százalékon álló Trump előtt.
  • A válaszadók fennmaradó 28 százaléka pedig azt mondta, nem tudja, hogy kit választana vagy szavazna-e.

Trump stratégiája az, hogy ő nem az elit része: „Nem engem vádolnak, hanem magukat. Én csak történetesen az útjukba állok” – jelentette ki nemrég egy kampánygyűlésen.

Közben az a tény, hogy a média teljesen ráállt Trumpra és a vádakra, elszívja a nyilvánosság oxigénjét a többi republikánus elnökaspiránstól, akik az áttörés lehetőségét keresik a republikánus előválasztási küzdelemben – mondta John Feehery republikánus stratéga.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőKenyérpirítók – Reggeli társ a konyhában
KövetkezőA Ferencváros 6-0-s összesítéssel jutott tovább
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza