Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Szépasszonyvölgyben és a Balaton partján is ellenőrizték a borokat

Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság nyári szezonális ellenőrzéseinek sorában idén a balatoni „fröccsutcák” és a szépasszonyvölgyi „pince utcák” vizsgálatai is szerepeltek.

Az akció során több mint 100 létesítményt, valamint azok alkoholos ital kínálatát ellenőrizték.

Bár egy egri pince működését ideiglenesen fel kellett függeszteni, összességében megnyugtató tapasztalatokkal zárult a hatósági mustra – ismertette dr. Felkai Beáta Olga, Az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkár.

A balatoni „fröccsutcák” vizsgálata során 101 vendéglátóhelyet, valamint előállító üzemet, illetve azok alkoholos ital kínálatát ellenőrizték a szakemberek. Az eredmények közül Felkai Beáta kiemelte, a fröccs alapborok kivétel nélkül rendelkeztek a Nébih által kiadott azonosítóval, továbbá nyomonkövethetőségük is megfelelő volt. Emellett a forgalmazók a helyszínen a számlát és a borkísérő okmányokat is be tudták mutatni. A vizsgált fröccsöket a legtöbb esetben palackos kiszerelésű borokból készítették – emelte ki a helyettes államtitkár.

A fröccsök előállításához szükséges higiéniai feltételek valamennyi ellenőrzött balatoni létesítményben biztosítottak voltak, továbbá az általános higiéniás állapotokkal kapcsolatban is pozitív tapasztalatokat hoztak a vizsgálatok. A vendéglátóhelyeken történő mosogatás megfelelőnek bizonyult, az egységek takarítási utasítással rendelkeztek, valamint a dolgozók egészségügyi kiskönyveit is rendben találták a szakemberek. Mindössze néhány esetben volt szükség intézkedésre a pult mögötti helyiség általános higiéniai állapota miatt – ismertette Felkai Beáta.

A fröccskészítéshez használt alapborok egyértelműen azonosíthatóak, a kimérésükre szolgáló 1 és 2dl-es edények pedig hitelesítettek voltak. Az ellenőrzések során 27 hatósági mintavételre került sor, emellett 275 hazai, valamint 266 külföldi terméknél helyszíni alkoholmérést és adminisztratív nyomonkövetési vizsgálatot végeztek a szakemberek. A laboratóriumi vizsgálatok során mindössze két termékkel akadt gond: egy bornál érzékszervi, egynél pedig analitikai hibát tártak fel. A helyszínen vizsgált termékek analitikai jellemzőiben, például azok alkoholtartalmában, egy esetben sem állapítottak meg szabálytalanságot az ellenőrök – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Dr. Felkai Beáta Olga hozzátette, a turisztikailag kiemelt jelentőségű helyszínekre is különösen figyelnek a nyári szezonális ellenőrzés-sorozat alkalmával, így a Nébih az egri Szépasszonyvölgy „pince utcáit” is ellenőrizte. Összesen 7 vendéglátót, valamint pincét vizsgált a hatóság, melyekben összesen 85 bortétel, továbbá 1 alkoholos ital és 3 pálinka nyomonkövethetőségét ellenőrizték. Mindösszesen egy forgalmazott termékkel kapcsolatban ‒ az eredetvédelmi előírások megsértése: jelölési nem megfelelőség miatt ‒ kellett a hatóságnak eljárást indítania. A felügyelők a vendéglátó egységek higiéniai állapotára is fókuszáltak. Egy helyszínen ideiglenesen felfüggesztették az üzem tevékenységét nyomonkövetési és higiéniai hiányosságok miatt. A többi egység ellenőrzése megfelelő eredménnyel zárult – foglalta össze a helyettes államtitkár.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás