Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Elérte a határt az M6-os: méregdrága volt megépíteni, de most csak a semmibe vezet

Ahogy arról a Telex beszámolt, befejeződött az M6-os autópálya építése, de a határnál most csak a semmibe vezet a vége.

Ahogy a lap írja, ha majd egyszer megépül a horvátországi folytatás, akkor sem várható óriási forgalomnövekedés rajta, mert a tengerig futó bosnyák részekre még sokáig várni kell.

A portál beszámolója szerint a Strabag kiemelkedően magas áron – de a versenytársainál még így is olcsóbban –, 88,7 milliárd forintért vállalta a feladatot, ez pedig kilométerenkénti 4,5 milliárd forintos útépítési költséget jelent.

Mint írják, a horvátországi folytatás egyelőre ugyanis nincs meg. A tervek szerint tavaly írta volna ki rá a horvát kormány a kivitelezési tendert, aztán ennek időpontja idénre csúszott, és egyelőre nem tudni, mikor lesz. A témával kapcsolatban a lap megkereste a horvát gazdasági minisztériumot is, ahonnan a horvát közlekedési minisztériumhoz irányították őket, viszont onnan még nem kaptak válasz a jövőbeli terveket illetően.

Címlapkép: Getty Images

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a magyarok 87 százalékának jó a véleménye a 13. havi nyugdíj napokban történő folyósításáról.

Géza

Fontos téma van terítéken, amely valószínűleg sokakat érint, különösen Érden és környékén. Az új vízórák mérése valóban jelentős problémát okozhat, főleg ha az új eszközök indokolatlanul magas fogyasztást mutatnak – hanganyag (az emberek, a fogyasztók fel vannak háborodva..)

Géza

Súlyos csapadékhiány fenyegeti az országot – egy évszaknyi eső hiányzik.. Ha így marad, a pénztárcánkon érezzük meg..

Géza
Megszakítás