„Törvény szerint” – ez volt a rövid kormányzati válasz az idei nyugdíjkifizetésekkel kapcsolatos érdeklődésre. Aztán érkezett hosszabb is.

Gulyás Gergelyt a Kormányinfón arról kérdezték, hogy számíthatnak-e a nyugdíjasok idén nyári emelésre – nyugdíjkorrekcióra -, még a törvényben meghatározott novemberi nyugdíjprémium-kifizetési időpont előtt.

Mint ismert, a kormány 2021 júniusban és 2022 júliusban is végrehajtott rendkívüli kiegészítő emelést. Ilyen nyugdíjkorrekciót akkor adnak, ha az évközi adatok alapján azt állapítják meg, hogy az adott évre becsültnél magasabb lesz az éves infláció. Ez nem kötelező, ugyanis a törvény csak novemberre ír elő emelést, ha a GDP-növekedés meghaladja a tervezettet és „az ország jobban teljesít”, hogy abból a nyugdíjasok is részesülhessenek – ez a nyugdíjprémium -, valamint a jogszabályok előírják a januári nyugdíjemelést is.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a nyári kifizetés esélyével kapcsolatban közölte: most úgy látják, hogy „törvény szerint” lesz kifizetés, vagyis csak novemberben.

A legfrissebb hírek itt!

Utalt arra, hogy tavaly és tavalyelőtt már év közben lehetett látni, hogy az éves infláció magasabb lesz a vártnál.

„De most hiába volt magas az első félévben, azt várjuk, hogy nyáron nagyon nagy mértékben mérséklődik. Most nem úgy van, mint tavaly, hogy már látszott, az éves infláció magasabb lesz a vártnál,

hanem most még arra is van esély, hogy az év végére a tervezettnek megfeleljen, vagy legalábbis lényegesen ne menjen a tervek fölé.”

„Tehát nem a jó szándék hiányzik”, hanem nem tudnak most még dönteni. Ha pontosan meg tudják határozni, hogy az infláció magasabb lesz a kitűzöttnél, akkor lehet döntés egy újabb emelésről (a novemberin és a januárin kívül), de ennek meghatározása pillanatnyilag nehézkes.

A téma azért is merülhetett fel, mert a szocialista Komjáthi Imre a közelmúltban írásban arról kérdezte Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy a kormány emeli-e nyáron a nyugdíjakat. Hangsúlyozta, hogy a januári emelést már megette az infláció, amely a nyugdíjasok által vásárolt termékek esetében az átlagosnál magasabb. Tállai András miniszterhelyettes válaszolt, és nem ígért nyári nyugdíjemelést, de nem is zárta ki ennek lehetőségét.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőSzinte lehetetlen kifizetni 2023-ban egy esküvőt, hacsak nem hagysz ki belőle részeket..
KövetkezőÁrplafont vezet be az áramra a kormány – a tegnapi nap hírei – összefoglaló..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza