Hirmagazin
Image default
Külföld

„Az egész világunk összeomlott” – Azt hitték fertőzés, de rákos lett a 3 éves kislány

Egyszerű tünetekkel kezdődött a család megpróbáltatása. A kisgyermek napról-napra küzd az életben maradásért.

A szülők legrosszabb rémálmukba csöppentek, miután rákkal diagnosztizálták imádott hároméves angyalarcú kislányukat.

halál, haldokló, haldoklás, kórház, halálos ágy, Shutterstock 728924656
Képünk illusztráció / Fotó: sfam_photo / Shutterstock

A skóciai kis Ava Boltonnak először véraláfutások jelentek meg a szeme körül. Majd sántítani kezdett, végül rosszul lett, letargikus és sápadt. A szülei, Natalie és Scott először azt hitték valamilyen vírusos fertőzése lehet, de amikor a kislány nem volt hajlandó járni, egyre jobban aggódtak, és elvitték a háziorvoshoz.

Az orvosuk meg voltak róla győződve, hogy gyermekkori átmeneti eritroblastopéniája (TEC) van, egy korábbi vírus miatt. De további vizsgálatot rendeltek el, amiből kiderült, hogy Avának negyedik stádiumú neuroblastómája van, egy ritka rákfajta, ami főként csecsemőket és kisgyerekeket érint.

A betegség a baba méhbeli fejlődése során visszamaradt, specializált idegsejtekből (neuroblasztokból) fejlődik ki. Ava hátán ekkor már volt egy elsődleges daganat, még a vállán, a medencéjén, a csípőjén és a lábszárán másodlagos daganatok jelentek meg.

– A kislányunkról megtudni, hogy rákos, egyszerűen lesújtó volt. Az egész világunk összeomlott – árulta el Scott.

– Nagyon bátor, ahhoz képest, hogy ilyen fiatalon megy keresztül mindezen. Mindannyiunkat lenyűgözött a kitartásával, megtartotta a pimasz mosolyát, és büszkék vagyunk rá, hogy mindezek ellenére is megbirkózik a problémáival – tette hozzá az apa.

Ava azóta több hónapos kezelésen esett át a Glasgow-i Királyi Gyermekkórházban, többek között több kemoterápiás kezelésen, és sugárterápiával és immunterápiával fogják kezelni.

Natalie elmondta, hogy a vizsgálatok azt mutatják, hogy a betegség jó irányba halad. Ava szülei most pénzt gyűjtenek, hogy a kisgyermeket a New York-i Memorial Sloan Kettering Rákközpontba küldhessék egy új oltási kezelésre, amelynek célja, hogy megakadályozza a betegség visszatérését.

(VIA)

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

A 64 éves Gareth Delbridge és az 58 éves Michael Spike Lewis olyan karbantartási munkálatokat végeztek, amelyekről senki nem szólt nekik, hogy már nem kell megcsinálniuk. Életükbe került (18+)

Géza

Támadás történt Ausztriában, Villachban: négy sérült, egy fiatal fiú életét vesztette.. (18+)

Géza
Megszakítás