Szlovák házelnök: nem akarunk befogadni kulturálisan eltérő régiókból érkező migránsokat

– írja az infostart.hu

A szlovák belügyminiszter tartózkodott, míg a cseh megszavazta az Európai Unió új menekültügyi reformját.

Vít Rakušan cseh belügyminiszter sikeresnek minősítette az uniós miniszterek megállapodását. Ivan Šimko viszont azzal magyarázta a szavazástól való tartózkodását, hogy a Szlovákiát jelenleg irányító szakértői kormány mandátuma korlátozott.

Ivan Šimko szlovák belügyminiszter tartózkodott az európai uniós tagállamok belügyminisztereinek múlt csütörtöki luxemburgi ülésén a menekültügyi reformról szóló szavazáson. A tárcavezető döntését azzal indokolta, hogy a szakértői kormánynak a szeptember végi előrehozott parlamenti választásokat követően lejár a mandátuma.

A legfrissebb hírek itt!

A Luxemburgban született döntés értelmében a jövőben minden tagállam meghatározott számú emberért lenne felelős, de nem feltétlenül kellene befogadnia őket. „Szlovákia számára néhány rendelkezés továbbra is nehezen elfogadható és politikailag tarthatatlan, nem utolsósorban azért, mert az általam képviselt jelenlegi kormány megbízatási ideje korlátozott” – fogalmazott az ülésen a szlovák belügyminiszter.

Szlovákia álláspontja a kezdetektől fogva az, hogy a migránsok kötelező befogadása nem megoldás az unióba irányuló menekülthullám megfékezésére. Boris Kollár szlovák házelnök is ennek fényében kommentálta a múlt csütörtöki szavazást. Elmondta, örül, amiért a belügyminiszter tartózkodott. A parlamenti elnök szerint ez egy komoly kérdés, melyről az előrehozott parlamenti választások után felálló új kormánynak kell döntenie.

„Szlovákia szolidáris az ukránok befogadásában, de nem akarunk befogadni kulturálisan eltérő régiókból érkező migránsokat”

– fogalmazott egy vasárnapi politikai vitaműsorban Boris Kollár. Hozzátette, olyan emberekre gondol, akik országról országra vándorolnak, és oda akarnak menni, ahol a legmagasabb szociális juttatásokhoz juthatnak.

A szlovák belügyminiszterrel ellentétben Vít Rakušan cseh belügyi tárcavezető igent mondott az uniós menekültügyi reformra, amiért a cseh ellenzék máris élesen bírálta. „A kormánynak nem volt felhatalmazása ennek a reformnak a támogatására” – jelentette ki Tomio Okamura, az ellenzéki Szabadság és Közvetlen Demokrácia mozgalom elnöke. Jana Mracková Vildumetzová, az ANO mozgalom képviselője pedig arra mutatott rá, hogy a belügyminiszter ezzel gyakorlatilag összetaposta a migránsok kötelező elosztását célzó kvóták elleni többéves cseh küzdelmet.

A legfrissebb hírek itt!

Vít Rakušan belügyminiszter visszautasította a bírálatokat. „A megegyezés alapján nem állapítanak meg elosztási kvótákat, csupán azt, hogy az egyes tagállamok kötelezően támogatni fogják a migráció által leginkább sújtott országokat” – írta közleményében. Rakušan leszögezte: Csehország bizonyos időre felmentést kap ez alól, tekintettel a nagyszámú, több százezer ukrán menekült befogadására.

Forrás nyomán

Hirmagazin.eu

ElőzőRendkívüli híradás: Meghalt Silvio Berlusconi.. Isten nyugosztalja!
KövetkezőMár a haditengerészet is F-35-ösöket használ
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza