A civilizáció ma ismét fordulóponthoz érkezett, Oroszország ellen újra háború folyik, de az ország képes szavatolni biztonságát

– jelentette ki az orosz elnök a győzelem napja alkalmából rendezett díszszemlén a moszkvai Vörös téren.

„Oroszország ellenfeleinek az a céljuk, hogy elérjék az ország összeomlását és megsemmisülését, eltöröljék a második világháború eredményeit, véglegesen megtörjék a globális biztonság és a nemzetközi jog rendszerét, megfojtsanak minden szuverén fejlődési központot”

– hangoztatta az orosz elnök.

A náci Németország felett aratott 1945-ös győzelem emlékére összegyűlt több ezer orosz katona és politikus előtt Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország jövője az Ukrajnában harcoló katonáktól függ. „Semmi sem fontosabb most, mint az önök katonai feladata (…) Önök becsülettel teljesítik küldetésüket, Oroszországért harcolnak. Nincs fontosabb az egységnél és a hazaszeretetnél, amit őseink a nagy honvédő háborúban bebizonyítottak” – hangoztatta.

Moszkva, 2023. május 9.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a beszéde alatt a győzelem napi díszszemlén a moszkvai Vörös téren 2023. május 9-én, a II. világháborúban Németország felett aratott győzelem és a háború befejezésének 78. évfordulóján.
MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Gavriil Grigorov
Vlagyimir Putyin orosz elnök a beszéde alatt a győzelem napi díszszemlén a moszkvai Vörös téren 2023. május 9-én, a II. világháborúban Németország felett aratott győzelem és a háború befejezésének 78. évfordulóján. MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Gavriil Grigorov

Az orosz elnök rövid beszéde után több ezer katona vonult végig a Vörös téren orosz és szovjet zászlókat lengetve. A hivatalos adatok szerint mintegy nyolcezren voltak, köztük mintegy ötszáz olyan katona, aki Ukrajnában is harcolt.

A felvonuláson részt vevő harci járművek között haladt a II. világháború legendás T-34-es harckocsija, de más korszerű harckocsi nem. Ezzel kapcsolatban hivatalos magyarázatot nem adtak.

MOSCOW, RUSSIA - MAY 09: Ceremonial soldiers parade during 78th anniversary of the Victory Day in Red Square in Moscow, Russia on May 09, 2023. The Victory parade take place on the Red Square on 09 May to commemorate the victory of the Soviet Union's Red Army over Nazi-Germany in WWII. (Photo by Sefa Karacan/Anadolu Agency via Getty Images)
Egyetlen Topol-M típusú interkontinentális ballisztikus rakéta volt a 2023. május 9-i felvonuláson Moszkvában (Forrás: Sefa Karacan/Anadolu Agency/Getty Images)

A legfrissebb hírek itt!

Volt ugyanakkor különböző típusú páncélozott szállító jármű, továbbá Iszkander-M hadműveleti-harcászati, Sz-400-as Triumf légvédelmi, valamint Jarsz-M mobil indítóállásból indítható, szilárd hajtóanyagú interkontinentális ballisztikus rakétarendszer.

A hagyományos katonai parádé anélkül ért véget, hogy az ilyenkor szokásos módon bemutatták volna az orosz légierő harci gépeit. A légi parádé annak ellenére maradt el, hogy Moszkva felett tiszta volt az égbolt – derült ki az orosz állami tévé helyszíni közvetítéséből.

  • Bár kezdetben nem vártak külföldi politikus vendégeket, a volt szovjet tagköztársaságok közül Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Örményország, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán vezetői részt vettek az ünnepségen.
  • Idén nem tartották meg a „halhatatlan ezred” felvonulását sem, amelyet a győzelem napi díszszemle után eddig hagyományosan megrendeztek. Több mint húsz oroszországi városban magát a díszszemlét is törölték a magas biztonsági kockázatra hivatkozva.
Nyitókép: Sefa Karacan/Anadolu Agency via Getty Images

ElőzőUkrajnai háború: Kim Dzsong Un határozott kijelentést tett
KövetkezőRendőrségi közlemény a tegnapi kordonbontásról
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza