Rishi Sunakot azzal gyanúsítják: nem jelentette be, hogy felesége részvényes egy olyan szervezetben, amely az állami költségvetésből is kap támogatást.

Amikor kezdtek beérkezni a visszajelzések, hogy a brit konzervatívok és a közvélemény is értékeli Rishi Sunak pragmatikus, nyugodt kormányzását, beütött az újabb baj.

A brit parlament honlapján megjelent egy bejegyzés, amely szerint a képviselői magatartás normáit vizsgáló bizottsági elnök eljárást indított a kormányfővel szemben.

A legfrissebb hírek itt!

Amit problémásnak talál, az a kódex 6. pontjával kapcsolatos, miszerint a képviselőknek „mindig nyíltan és őszintén kell nyilatkozniuk minden releváns érdekeltségükről”.

A brit kormányhivatal, a Downing Street egyik forrása megerősítette, hogy

a vizsgálat Sunak feleségének, Akshata Murtynek a Koru Kids gyermekgondozási ügynökségben birtokolt részvényeivel függ össze.

Ez azért lehet problémás, mert a cég egyike a brit költségvetés által támogatott hat magánügynökségnek.

Sunak egyik szóvivője azt sugallta, hogy nem történt semmi szabálysértő: „Örömmel segítünk tisztázni, hogy ezt a tényt átlátható módon, miniszteri érdekeltségként jelentették be.” A miniszterelnök azért válik különösen támadhatóvá, mert kormánya márciusban jelentős változásokat jelentett be az angliai gyermekfelügyelettel kapcsolatban – azért is, hogy a munkavállaló szülőket minél nagyobb gazdasági aktivitásra ösztönözze.

A legfrissebb hírek itt!

A költségvetés – egy kísérleti program részeként – többet fog költeni gyermekfelügyelők toborzására. Ők olyan, átvilágított magánvállalkozók, akik otthonukban vigyáznak néhány gyerekre, akiknek a szülei így munkába tudnak járni. Az úgynevezett childminderek általában olcsóbbak, mint a briteknél csillagászati összegbe – akár egy második lakáshitellel megegyező pénzbe – kerülő bölcsödék és óvodák.

A gyermekfelügyelők havi 600 fontot (252 ezer forintot) kereshetnek,

vagy ennek a dupláját, ha egy ügynökségen keresztül jelentkeznek. Sunak felesége, Akshata Murty épp egy ilyen, ráadásul kormánytámogatásban részesülő ügynökség részvényese.

Március 28-án az ellenzéki Munkáspárt egyik képviselője rá is kérdezett: miért jár dupla összeg az ügynökségen keresztül az ágazatba belépő gyermekfelügyelőknek és azt is: van-e Sunaknak bármilyen érdekeltsége, amelyet ezzel kapcsolatban jelentenie kellett. A kormányfő válasza az volt, hogy „nem, minden érdekeltségemet a szokásos módon bejelentettem”.

Amikor kiderült, hogy Sunak mégis érintett, sajtótitkára azt mondta, hogy az érdekeltséget a miniszterek májusi, frissített nyilatkozatában fogják feltüntetni. Sunak feleségével kapcsolatban már három éve felhozták, hogy

„többmilliós porfólió birtokosa, így gazdagabb, mint a néhai királynő”.

Az akkor még pénzügyminiszterként dolgozó politikus pedig a részvényeket és igazgatósági posztokat nem jelentette be. A szabály azonban hagy egy kiskaput: csak a „releváns” érdekeltséget kell bejelenteni.

Nyitókép: The countdown

ElőzőMódosult a Tour de Hongrie budapesti szakaszának útvonala – térkép
KövetkezőDoppingeljárás – Megtörte a csendet az olimpiai érmes magyar úszó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza