egyiptom3
Forrás: MtI | 2015. 02. 01. 20:39:38

27 százalékkal, 7,5 milliárd dollárra nőtt 2014-ben Egyiptom turisztikai bevétele a 2013-as 5,9 milliárd dollárról. Az ország 9,9 millió turistát fogadott a 2013-as 9,5 millió után.
A közel-keleti terrorcselekmények – köztük a múlt heti, katonák és rendőrök elleni merényletek a Sínai-félszigeten – ismét árthatnak az egyiptomi idegenforgalomnak, amely eddig is nehezen szedte össze magát a 2011-es „arab tavasz”, majd az iszlámpárti államfő 2013-as megbuktatása okozta visszaesés után.

Az utolsó „békeévben”, 2010-ben több mint 14,7 millió külföldi turista járt Egyiptomban, 12,5 milliárd dollárt költve el. Akkor a turizmus egészében több mint 11 százalékkal járult hozzá az ország hazai össztermékéhez (GDP), a devizabevételek 14,4 százalékát hozta és a munkaerő 12 százalékát foglalkoztatta.

A külföldi turisták által közvetlenül elköltött pénz 2010-ben az akkori egyiptomi GDP 5,7 százalékéval volt egyenértékű. Tavaly, a javulás ellenére, az arány még mindig csak 2,6 százalékos volt, miközben a gazdasági növekedés a korábbi évi 5-7 százalékról 2011 óta évi 2 százalék körülire lassult.
Kép: Google