forrás: MTI

A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint Szigetvári Viktornak inkább azokat kellene feljelentenie, akik a nőkkel erőszakoskodnak és nem a bevándorlókat kellene védenie.

Tuzson Bence az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írta: „az Együtt mai közleménye is bizonyítja, hogy a baloldal még mindig a bevándorlók pártján áll”. Ha rajtuk múlna, több tízezer illegális bevándorlót telepítenének be az országba – tette hozzá. Az államtitkár szerint a baloldal becsukott szemmel jár, nem veszik észre, hogy mi történt Kölnben vagy Helsinkiben. Az ott történtek is bizonyítják: a bevándorlók nem tartják tiszteletben a törvényeket és a nők jogait.

Tuzson Bence: Szigetvárinak a nőkkel erőszakoskodókat kellene feljelentenie
Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár .

Szigetvári Viktor szombaton azt közölte, hogy nagy nyilvánosság előtt elkövetett közösség elleni uszítás gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Az Együtt elnöke szerint „A kormány nemet mond a kötelező betelepítési kvótára” szlogennel fémjelzett kormányzati kampány kimeríti e bűncselekmény tényállását.

 

Előzmény:

Feljelentést tett az Együtt

Nagy nyilvánosság előtt elkövetett közösség elleni uszítás gyanúja miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az Együtt elnöke. Szigetvári Viktor szerint „A kormány nemet mond a kötelező betelepítési kvótára” szlogennel fémjelzett kormányzati kampány kimeríti e bűncselekmény tényállását.

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja az MTI-hez szombaton eljuttatott közleménye szerint a Fidesz-KDNP-kormány az idegennek nyilvánított, az országba érkező migránsokkal azonosítható csoportot olyan közösségnek állítja be, amely veszélyezteti a magyar polgárok kultúráját, életformáját, szokásait és hagyományait. Róluk azt állítja, hogy nem tartják tiszteletben a magyar törvényeket és nem akarnak osztozni közösségi értékekben.

D__VG20151007017
Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke. MTI Fotó: Varga György

„Ezek a kijelentések nyilvánvalóan hamisak, hazug általánosításokon alapszanak, és alkalmasak arra, hogy az azokat megismerőkben ellenérzések, indulatok ébredjenek” – tették hozzá.