A szurkolók az idővel futottak versenyt: a Ferencváros szurkolóit szállító vonatot a német hatóságok előzetes jelzés nélkül megállították és ellenőrizték a rajta utazókat. Ezzel olyan késést generáltak, ami miatt a szurkolók majdnem lecsúsztak a „várva várt” meccsről.

Az Európa-liga nyolcaddöntőjében a Ferencváros a Bayer Leverkusen otthonában lép pályára csütörtökön, a magyar szurkolók többsége pedig vonattal érkezik Németországba. A Sportal is megírta, hogy a cseh-német határon hosszabb kényszerpihenőt tartott a szerelvény, mert a kocsikat és a szurkolókat egyesével átvizsgálták.

„Mindenkit leszállítottak a vonatról és alapos ellenőrzésnek vetették alá” – tájékoztatott Szijjártó Péter külügyminiszter, aki közölte: amint értesültek az esetről, kapcsolatba léptek a német rendőrséggel.

Kértük őket, hogy gyorsítsák fel ezt az eljárást, ne veszélyeztessék a ferencvárosi szurkolók időben való megérkezését Leverkusenbe

– mondta a Facebookra feltöltött videóban, és hozzátette: „A folyamatos megkereséssel sikerült gyorsítani az ellenőrzésen, de ez így is másfél órát vett igénybe.”

A legfrissebb hírek itt!

Ez nehezen elfogadható, és nehezen tudható be egy baráti, konstruktív együttműködésnek

– hangsúlyozta.

Ha minden a normális menetrend szerint történt volna, akkor a szurkolók a meccs kezdés után értek volna a stadionhoz.

A Külügyminisztérium felkereste a német vasúttársaságot is, hogy segítsenek időben célba érni a szurkolóknak:

„Rendkívül konstruktívan és segítőkészen álltak ehhez a kérdéshez, megadva a prioritást a Ferencváros szurkolók különvonatának” – tájékoztatott Szijjártó Péter, és hozzátette: így a vasúttársaság számításai szerint a szurkolók időben odaérhetnek a meccsre.

Valamennyi Leverkusenbe rendelt magyar konzult odarendelték a pályaudvarra, hogy ott várják a szurkolókat. Ők segíteni fognak, hogy a fradisták időben odaérjenek a stadionhoz.

Reméljük, hogy most már további fennakadás nem lesz

– jegyezte meg a külügyminiszter, aki ennek érdekében kapcsolatban maradt a német hatóságokkal és a német vasúttársasággal.

A legfrissebb hírek itt!

Zajlik a versenyfutás az idővel, reméljük, ezt a versenyfutást mi fogjuk nyerni

– zárta mondandóját Szijjártó Péter.

Videó itt

vagy itt