Hirmagazin
Image default
Sporthirek

Elindultak a Fradi-drukkerek Leverkusenbe – képek, videó

A németországi magyar konzulok már várják a szurkolók érkezését

– tájékoztatott Szijjártó Péter.

Hét magyar konzul is jelen lesz csütörtökön a Bayer Leverkusen-Ferencváros futballmeccs helyszínén Németországban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a magyar szurkolóknak – közölte a tárca tájékoztatása szerint szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

„Ismételten egy európai kupa egyenes kieséses szakaszában lép pályára egy magyar futballcsapat. Ez a bravúr most a Ferencvárosnak sikerült”.

A Külgazdasági és Külügyminisztériumnak a szükséges lépéseket meg kell tennie, amikor nagy létszámú magyar állampolgár utazik egy külföldi helyszínre – tájékoztatott a miniszter.

A tárcavezető tudatta, hogy előreláthatólag körülbelül 2300 magyar drukker utazik az Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésére Leverkusenbe, egy részük egyéni szervezésben, egy részük charterjárattal, míg a legtöbben, nagyjából ezren egy tizennégy vasúti kocsiból álló különvonattal.

„A kiemelt konzuli jelenlét érdekében a németországi képviseleteinkről, Berlinből, Stuttgartból, Düsseldorfból és Münchenből összesen hét konzult rendeltem Leverkusenbe”

– jelentette be.

A stadionban két konzul ügyel majd, ismét él a különleges telefonszám

„Két konzul a stadionban fog ügyeletet tartani. Két konzul a pályaudvaron fogja várni az odaérkező magyarokat, két konzul pedig a repülőtéren lesz, és ők majd a szurkolók által a stadionba jutáshoz használt útvonalon is ott lesznek, hogyha valakinek esetleg problémája lesz, akkor segíteni tudjanak. A hetedik konzulunk pedig arra készül fel, hogy az esetlegesen pótlásra szoruló iratokat pótolja” – tájékoztatott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy most is lesz egy különleges ügyeleti telefonszám.

Ha valaki esetleg bajba kerül, és fizikai közelségében nem tud kapcsolatot teremteni konzuli képviselővel, akkor a +49 1575 420 38 71 telefonszámot hívja kérem, és akkor a konzuli ügyeletünk minden lehetséges támogatást és segítséget meg fog adni – mondta.

Ez a konzuli ügyelet egészen a mérkőzést követő nap hajnaláig élni fog, tekintettel a visszautazási időpontokra.

„A külügyminisztérium természetesen kapcsolatban van mind a Ferencváros, mind a Bayer Leverkusen illetékeseivel, kapcsolatban vagyunk a magyarokkal utazó rendőrökkel, illetve a németországi rendőrökkel is annak érdekében, hogy a lehetséges atrocitásokat el tudjuk kerülni” – húzta alá a miniszter.

„Sok sikert kívánunk a Ferencváros labdarúgóinak, és jó szurkolást és sok örömet a Ferencváros szurkolóinak!”

– fogalmazott.

A miniszter vonatkozó bejegyzését alább tekinthetik meg:

***

Az M4 megörökítette az indulás pillanatait. Ezt a lenti videóban nézhetik meg:

Nyitókép: Facebook

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Vívó-vk: Muhari Eszter aranyérmes Barcelonában! .. Gratulálunk a kimagasló sportteljesítményhez!

Géza

A Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott Zalaegerszegen a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen, ezzel a Puskás Akadémiát egy ponttal megelőzve az élre állt.

Bognár Krisztina

A Ferencváros és az AZ Alkmaar közötti Európa-liga mérkőzésen, amelyet 2025. január 30-án rendeztek a Groupama Arénában, incidens történt a vendégszurkolók és a biztonsági személyzet között, mivel a fradi az eéső félidőben már 3:0-ra vezetett..

Géza
Megszakítás