Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Megrázó képek és videó a körúti horrorbaleset helyszínéről – videó

A Harminckettesek terénél történt az eset.

Mint ahogy arról a Hirmagazin.eu Online Média is beszámolt, villamosmegállóban gázolt halálra egy autó egy fiatal nőt Budapesten.

A megállóról és az autó roncsairól a Metropol közölt friss képeket. A cikkben szemtanúkra hivatkozva megírták, hogy „egy, a Blaha Lujza tér irányából arra száguldó kocsi megcsúszott, és egyenesen a villamosmegállóba csapódott, ahol elgázolta az ott várakozó fiatal nőt, végül pedig egy oszlopnak rohanva állt meg”.

Forrás: Metropol

Forrás: Metropol

Az egyik szemtanú így mesélt a lapnak: „a villamosmegálló szinte teljesen porig volt rombolva, szóval valószínűleg azon is átmehetett a kocsi, vagy legalábbis nekiment, mert az üvegtábla is ki volt szakadva-törve”. Mint fogalmazott,

persze nem vagyok szakértő, de az autó eleje és a megálló is úgy össze volt roncsolva, hogy úgy érzem, nem ötvennel ment, hanem jóval nagyobb sebességgel.

Az autó eleje szinte teljesen összezúzódott. Azóta is csak ez a baleset jár a fejemben. Az én gyerekem is majdnem ennyi idős, és csak azon gondolkozok, hogy mi van, ha pont ő áll abban a megállóban. Őszinte részvétem a családjának”.

Nyitókép: Metropol

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Ez egy nagyon érdekes és hasznos fejlesztés! A vadbalesetek komoly problémát jelentenek az utakon, különösen éjszaka és a vadmozgás szempontjából aktív időszakokban.

Géza

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza
Megszakítás