Tápai Szabina egyből az érdeklődés középpontjába került, miután bejelentette, hogy 10 év után elválik férjétől és három gyermeke apjától, Kucsera Gábortól.

Az egykori kézilabdázó azt sem titkolta, hogy megcsalás is vezetett a döntéséhez, ám a részleteket nem árulta el.

Táőap
Odavannak a rajongók Tápai Szabináért   Fotó: Veres Viktor

Bár roppant nehéz időszakot élhet át, úgy tűnik, Szabina egyben fel is lélegzett, megkönnyebbült, ami szakítás után igen gyakori jelenség. Erre utal az a szelfi is, amit a napokban tett közzé. A teljesen természetes hatású, filtereket nélkülöző képen a háromgyermekes anyuka még sminket sem visel, gyakorlatilag olyan, mintha most kelt volna ki az ágyból.

A kommentelők szerint amellett, hogy Szabina minden nehézség ellenére remekül néz ki, sokan az erejét, kitartását is dicsérték.

„Csinos, mint mindig.”

„Lélegzetelállító.”

„Nagyon csinos vagy! Minden jót kívánok.”

„Gyönyörű nő vagy.”

Ilyen és ehhez hasonló hozzászólások árasztották el Szabina fotóját, akinek minden bizonnyal jól esik a bátorítás és a támogatás. Sőt, olyan netező is akadt, aki elnézést kért tőle, mert félreismerte.

„Kedves Szabina. Nem tudom, meghagyod-e a kommentem. Én csak szeretnék tőled elnézést kérni. Rosszul ítéltelek meg. Csak fotók és a férjed tévészereplésén keresztül. Úgy, hogy semmit sem tudtam, úgy gondoltam, hogy biztos te vagy a hunyó, mert hát az a drága pasi olyan aranyos és alázatos. Őszintén sajnálom azt a sok megaláztatást, amin keresztül kellett menned. Egy nőnek sem szabad hagynia, hogy a férje félremenjen… az már mellékes, hogy gyönyörű nő vagy, aki nem félt gyermeket ajándékozni a nagy ő-nek. Még egyszer ne haragudj, rosszul ítéltelek meg.”

Az említett képet itt tudod megnézni.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőRengeteget szexel a tanárnő, aki az osztályteremben forgatta pornóvideóját (18+)
KövetkezőAmerikai vezérkari főnök: Oroszország elveszítette a háborút
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza