A Falco hazai pályán kapott ki a DEAC-tól a férfi kosárlabda NB I-ben

– írja a Blikksportal

Óriási meglepetésre a DEAC idegenben győzte le a kosárlabda NB I címvédőjét és éllovasát, a Szombathelyt (Fotó: Facebook)

Óriási meglepetésre a DEAC idegenben győzte le a kosárlabda NB I címvédőjét és éllovasát, a Szombathelyt (Fotó: Facebook)

A Körmend kilenc ponttal győzött az Alba Fehérvár vendégeként a férfi kosárlabda NB I szombati játéknapján. A mérkőzés első fele változatos játékot hozott, hol az egyik, hol a másik csapatnak akadt egy-egy jó periódusa, ugyanakkor sok volt a hiba mindkét oldalon.

A harmadik szakasz vége felé hét ponttal meglépett a Körmend, de az újabb szünetre már megint csak egy pontra olvadt a különbség. A negyedik negyed elején fordított az Alba Fehérvár, nem sokkal később azonban ismét a vendégeknél volt az előny, amely aztán kilencpontosra hízott a végéig. A mezőny legeredményesebbje a székesfehérvári Vojvoda Dávid volt 28 ponttal.

A címvédő és éllovas Szombathely hazai pályán vereséget szenvedett a középmezőnyben álló DEAC-tól szombaton a férfi kosárlabda NB I-ben.A hazaiaknál Perl Zoltán, a vendégeknél Darrin Govens volt a legeredményesebb 22, illetve 23 ponttal.

Eredmények
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–DEAC 75–81 (20–15, 15–22, 18–21, 22–23)
Kometa Kaposvári KK–Zalakerámia ZTE KK 89–82 (22–21, 22–26, 19–14, 26–21)
MVM-OSE Lions–Sopron KC 82–77 (20–23, 22–15, 22–18, 18–21)
Atomerőmű SE–HÜBNER Nyíregyháza BS 82–65 (18–13, 21–14, 24–22, 19–16)
Budapesti Honvéd Sportegyesület–Naturtex-SZTE-Szedeák 85–72 (19–20, 30–14, 20–21, 16–17)
Arconic-Alba Fehérvár–Egis Körmend 73–82 (16–22, 22–17, 20–20, 15–23)

A tabella: 
1. Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 18 16 2 1583–1331 34 pont
2. Szolnoki Olajbányász 17 14 3 1440–1248 31
3. Zalakerámia ZTE KK 18 12 6 1565–1455 30
4. Arconic-Alba Fehérvár 18 11 7 1614–1427 29
5. Atomerőmű SE 18 11 7 1442–1425 29
6. Sopron KC 18 10 8 1450–1380 28
7. Egis Körmend 18 9 9 1475–1548 27
8. DEAC 18 8 10 1403–1407 26
9. Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 17 9 8 1292–1322 26
10. Kometa Kaposvári KK 18 7 11 1461–1531 25
11. MVM-OSE Lions 18 7 11 1362–1493 25
12. Budapesti Honvéd SE 18 5 13 1262–1391 23
13. Naturtex-SZTE-Szedeák 18 4 14 1408–1494 22
14. HÜBNER Nyíregyháza BS 18 2 16 1271–1576 20

Nyitókép: Facebook

ElőzőFejbe lőtte magát egy 55 éves férfi a Király utcában
KövetkezőKikerült egy videó: már Ukrajna felé tartanak a Leopard tankok
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza