Franciaország nem zárja ki, hogy Leclerc típusú harckocsikat szállít Ukrajnának támogatásul az Oroszország elleni háborúban

– mondta Emmanuel Macron francia államfő Olaf Scholz német kancellárral közösen tartott sajtótájékoztatóján Párizsban, amiről az infostart.hu tett közzé híranyagot.

Az ukrán hadsereg eddig elsősorban Németországtól kérte a világ legerősebb harckocsijának számító Leopardokat az orosz agresszió megállításához segítségül.

„Ami a Leclerc-eket illeti, azt kértem a védelmi minisztertől, hogy foglalkozzon a kérdéssel. Semmi sem kizárt” – mondta a francia elnök egy újságírói kérdésre válaszolva a Franciaország és Németország közötti megbékélési szerződés hatvanadik évfordulója alkalmából rendezett közös német-francia kormányülést követően.

A Leopard tankokat érintő kérdés kapcsán Olaf Scholz elmondta: „a múltban mindig is szorosan együttműködve léptünk fel barátainkkal és szövetségeseinkkel, és a jövőben is a konkrét helyzettől függően fogunk cselekedni”.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Kijevbe látogatott, ahol jelezte: az Európai Unió 2023-ban 18 milliárd euró pénzügyi segélyt nyújtana Ukrajnának, és azt fontolgatja, hogy német Leopardokat küld az országnak. Berlin egyelőre azonban nem hagyta jóvá a harckocsik átadását Ukrajnának.

Nyitókép: MTI/AP/Reuters pool/Benoit Tessier
infostart

ElőzőOrbán Viktor: Térdeljünk le, döntsük le nagy elődeink szobrait, tagadjuk meg és töröljük el ezeréves kultúránkat? – videó
KövetkezőFilmpremier! Jennifer Lopez, Owen Wilson, Maluma – Vegyél el! – videó
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza