95 éves korában meghalt Gina Lollobrigida olasz színésznő, az európai filmművészet egyik legnagyobb dívája, akit egykor sokan a világ legszebb nőjének, a XX. század Mona Lisájának kiáltották ki.

Az isteni Lollo a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek szexszimbóluma volt.

Luigina Lollobrigida 1927-ben született Subiacóban, egy hegyi kisvárosban. Az apja asztalosként dolgozott, Ginának három lánytestvére volt. A római Képzőművészeti Akadé­mián festészetet és szobrászatot tanult, de a mivel szépségére hamar felfigyeltek, az iskola mellett álnéven modellkedett. Hazájában a Miss Italia szépségverseny révén lett ismert, ahol harmadik lett. Mario Costa filmrendező 1946-ban egy római utcán leszólította, s forgatásra hívta. Ezt követően váratlanul meghívást kapott Hollywoodba. A pletykák szerint ennek semmi köze nem volt a színészi képességeihez, egyszerűen felkeltette a különc milliomos, Howard Hughes érdeklődését. Ám szakmailag nem jelentett előrelépést számára az amerikai kaland, ezért 1949-ben hazatért.

A Királylány a feleségem című filmben Gérard Philipe partnere volt / ProfimediaA Királylány a feleségem című filmben Gérard Philipe partnere volt / Profimedia

Az ötvenes évek első felében forgatta legsikeresebb filmjeit. A Királylány a feleségem cigánylányaként Gérard Philipe volt a partnere, Az éjszaka szépeiben René Clair rendezte. Nevét 1953-ban a Humphrey Bogart oldalán forgatott Afrika kincse című szatírában ismerte meg a világ. A Kenyér, szerelem… vígjátéksorozatban Vittorio de Sica, A párizsi Notre-Dame-ban Anthony Quinn volt a partnere.

Az isteni Lollót többször is megpróbálták befuttatni Hollywoodban, de az áttörés elmaradt. Kétszer jelölték Golden Globe-díjra: az 1968-as Jó estét, Mrs. Campbellért és az 1985-ös Falcon Crest című tévésorozatért.

1972-ben Vitray Tamással és Antal Imrével szerepelt a Magyar Televízió szilveszteri show-já-ban, és táncba vitte a két műsorvezetőt / Szalay Zoltán1972-ben Vitray Tamással és Antal Imrével szerepelt a Magyar Televízió szilveszteri show-já-ban, és táncba vitte a két műsorvezetőt / Szalay Zoltán

A hetvenes években elapadtak a filmajánlatok, negyven fölött már nem halmozták el szerepekkel. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy elfogadta a Magyar Televízió felkérését, hogy részt vegyen az 1972-es szilveszteri tévéműsorban, ahol táncot lejtett Vitray Tamással és Antal Imrével.

– Szép volt. Én akkor már nem voltam kisfiú, aki ámultan nézi a sztárt, de a Magyar Televízió székháza aznap zsúfoltságig volt. Elég rosszkedvű művésznővel találkoztunk először, idegesítette a fellépés ténye. Nem ez volt a legtipikusabb tevékenysége. Másnap az előadáson már sokkal jókedvűbb volt – mesélte lapunknak Vitray Tamás.

Gina élete második szakaszában fotóriporterként dolgozott. Fényképeiből kiállítást rendeztek a párizsi Musée Carnavelet-ban, amit a kritikusok lelkesen fogadtak.

A magánélete zátonyra futott: 1971-ben elvált a férjétől, Milko Skofictól, akivel több mint két évtizedig élt együtt. Többé nem házasodott újra, bár az egyik fiatal szeretője, Javier Rigau y Rafols azt állította, hogy a férje. Mint kiderült, a frigy Lollobrigida távollétében köttetett 2013-ban egy olyan felhatalmazás alapján, amit csalárdul aláíratott az idős színésznővel. A felek két évig pereskedtek, és bár a római bíróság 2017-ben érvényesnek mondta ki a házasságot, két évvel később az Apostoli Szentszék Legfelső Bírósága érvénytelenítette azt.

Lollobrigida egyik utolsó fotója. Összeveszett a családtagjaival /Getty ImagesLollobrigida egyik utolsó fotója /Getty Images

A nyolcvanas éveiben Lollo párja Andrea Piazzola menedzser lett, aki hatvan évvel volt fiatalabb nála, és aki rátelepedett a vagyonára. Fia, Milko Skofic megpróbálta gyámság alá helyeztetni az édesanyját, de ennek csak az lett az eredménye, hogy Lollo szembekerült a családtagjaival. Azt nem tudni, hogy 200 millió dollárra (70 milliárd forint) becsült vagyonának mi lesz a sorsa, de ha írt végrendeletet, valószínűleg a jelentős részét karitatív célokra hagyta, mert az utolsó éveiben rengeteget jótékonykodott.

Blikk

Hirmagazin.eu