Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Eltűnt egy 18 éves lány Budapesten! . Úgy osszátok, mintha egy szerettetek tűnt volna el, hogy ezzel is reményt nyújtsunk szüleinek! ..

Eltűnt egy 18 éves lány Budapesten. A BRFK tájékoztatása szerint Vadászi Tamara elment a VII. kerületi otthonából valahova, és azóta sincs meg, a rendőrök jelenleg is keresik.

Tamara körülbelül 160-170 centiméter magas, sötétbarna hajú. Az eltűnésekor sötétkék kabátot, fekete nadrágot és fekete cipőt viselt.eltűnt

A rendőrség azt kéri, hogy aki a 18 éves lány tartózkodási helyéről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon.

24.hu nyomán

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás