Neve is van: Patriot, feladata szerint légvédelmi rakétarendszer. Közben Oroszországnak problémái lehetnek, és most Iránra vár.

A Patriot amerikai légvédelmi rakétarendszerek hamarosan megérkeznek Ukrajnába, átadásuk előkészítése már megkezdődött

– jelentette be Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter szerdai online sajtótájékoztatóján.

„A múlt évet azzal a forradalmi döntéssel zártuk, hogy Ukrajnát Patriot amerikai rendszerekkel látjuk el, amiről Ukrajna és az Egyesült Államok vezetői, Volodimir Zelenszkij és Joe Biden állapodtak meg” – mondta a tárcavezető.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy decemberben Washington újabb, mintegy

kétmilliárd dolláros katonai segélycsomagot jelentett be Ukrajna számára, ezen belül az első Patriot-üteg leszállítását.

Korábbi híradások arról számoltak be, hogy az ukrán hadsereg már megkezdte a katonák kiképzését ezeknek a rendszereknek a használatára.

Minden lényeges hír a háborúról!

Kuleba közölte azt is, hogy hamarosan újabb értekezletet tartanak az Ukrajnát támogató országok az úgynevezett Rammstein formátumban. Ezen a találkozón fontos döntésekről hangzanak majd el bejelentések, az esemény konkrét időpontját azonban a miniszter nem közölte. Kuleba hangsúlyozta, hogy Ukrajnának elsősorban lég- és rakétavédelmi rendszerekre és azokhoz tartozó lövedékekre, rakétákra van szüksége. Közölte, hogy Ukrajna nemcsak Patriot rendszerekről folytat tárgyalásokat, hanem NASAMS, IRIS-T és Crotal rendszerekről is, továbbá érdekelt olyan légvédelmi berendezések, mint a Gepard és a Vulcan, vagy hordozható légvédelmi rakétarendszerek, mint például a Stinger, valamint mindenféle kaliberű tüzérségi lövedékek beszerzésében.

Vadim Szkibickij, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának szóvivője az RBK-Ukrajina hírportálnak adott interjújában közölte: a hírszerzés értesülései szerint

Oroszországnak problémái vannak a nagypontosságú rakétakészleteinek feltöltésével, viszont vár egy újabb drónszállítmányra Iránból,

és a jövőben kombinálva veti be ezeket az eszközöket az ukrán infrastrukturális létesítmények ellen. „Az oroszok most új megközelítéseket próbálnak alkalmazni. Ha nincs elég rakétájuk egy hatalmas rajtaütéshez, akkor kamikaze drónokkal kombinálják a nagypontosságú rakétákat, azaz a H-22-t és az Sz-300-at, különösen az első vonalban” – fejtette ki. Véleménye szerint egyesíteni fogják az eszközeiket annak érdekében, hogy fenntartsák a polgári infrastrukturális létesítményeink elleni csapások ütemét.

Az ukrán elnöki iroda a megyei vezetők jelentéseiből készített összesítésében azt írta, hogy a keddi orosz támadásokban országszerte öt civil vesztette életét, és 13 sebesült meg. Az éjjel az orosz erők ismét lőtték Zaporizzsja környékét, továbbá különösen súlyos a helyzet Donyeck és Herszon megyékben.

Nyitókép: MTI/EPA/Robert Ghement

ElőzőTényleg besorozzák Ukrajnába a női egészségügyi dolgozókat, tanulókat?
KövetkezőÚjabb élelmiszer-visszahívás, ezúttal a Pennyben
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza