1996-ban ezen a napon között brutális módon végeztek a 84 éves özvegy Horváth Sándornéval, Joli nénivel a Vas megyei Gersekaráton.

A rendőröknek a gyilkost tavaly sikerült elfogniuk.

Joli néni idős kora ellenére nagyon aktív életet élt, ugyanis – mint a sajtóban megjelent –, nemcsak a háztáji terményeit értékesítette a körmendi, a vasvári és a szombathelyi piacokon, hanem Törökországból és Olaszországból behozott aranyékszerekkel is kereskedett, illetve pénzt kölcsönzött és utakat szervezett búcsúkra, külföldi városokba. Mindezek mellett az idős asszonynak jutott ideje arra is, hogy a helyi gazdáktól felvásárolt bort, és pálinkát a lakásán árulja.

További bűnügyi hírek, erőszakos bűnesetek, képek, videók, részletek..

A néni mindig tett-vett, ezért feltűnt a szomszédjainak 1996. december 18-án, hogy Joli nénit aznap egyáltalán nem látták. Elkezdték az asszonyt keresni, s legnagyobb döbbenetükre az udvari WC-ben találtak rá. És nem is akárhogy! Fejjel lefelé állítva. Miután felocsúdtak az emberek, azonnal szóltak a körzeti megbízottnak, aki értesítette a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság központi ügyeletét.

Több tucat rendőr a gyilkos nyomában

A helyszínre érkező nyomozók megállapították, hogy a gyilkos a házban fojthatta meg Joli nénit, majd utána vitte ki a WC-be. A tettes a nő házából készpénzt, illetve aranytárgyakat vitt el. A rendőrök az idős asszony tevékenységeiről értesülve a fejüket fogták, hiszen a szóba jöhető tettesek száma akár több száz is lehetett. Éppen ezért később egy ötvenfős nyomozó csoportot is létrehoztak.

Néhány helybelinek feltűnt, hogy a gyilkosság elkövetésének időpontjában, vagyis december 17-én este hat és tíz óra között az autóbusz-fordulónál egy piros Ford Fiesta parkolt. Ezt a gépkocsit látták Joli néni házának bejárója előtt is. Az emberek leírása alapján a műszaki szakértő megállapította, hogy ezt a Ford Fiestát 1976 és 1984 között gyártották. A rendőrök szerették volna megtalálni az autó tulajdonosát, ezért felhívást tettek közzé, de arra senki nem jelentkezett.

A legfrissebb hírek itt!

Egy hónappal az emberölés után megpróbálkoztak azzal is, hogy százezer forint nyomravezetői díjat tűztek ki, hogy így próbálják meg elfogni a rablógyilkosság elkövetőjét, de ez sem vezetett eredményre. Hiába futottak a nyomozók újabb és újabb köröket, nem jutottak közelebb a gyilkosság elkövetőihez.

Újra elrendelt nyomozás

Az ügyet 2021-ben vették elő újra. A Nemzeti Nyomozó Iroda gyilkossági nyomozói és Vas megyei kollégáik együtt álltak neki a felderítésnek. Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, újra tanúkat hallgattak ki, és további szakértői vizsgálatokat végeztek. A rendőrök a gyilkosság helyszínén tudtak egy DNS-t rögzíteni, és már csak ebben reménykedhettek. A faluban többektől DNS-mintát vettek, így a gyilkos vérrokonától is.

Ezzel végül sikerült a tettest beazonosítani, és az illetőt Vasváron elfogni, mégpedig az ottani szeméttelepen, ahol műszakvezető volt. Az akkor 46 éves N. Zsoltot nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsították meg. A férfi személyét illetően megdöbbentő volt, hogy korábban nyomozóként dolgozott, a rendőrséget 2020-ban hagyta ott. N. Zsolt édesapját is elvitték a rendőrök. A két férfit az egyik rokonuk dobta fel a rendőröknek.

blikk, police

Hirmagazin.eu

ElőzőMiért fontosak a fényképek?
KövetkezőMilyen igazából kistesónak lenni
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza