A nukleáris energia kérdése nem került bele a 9. szankciós csomagba

– mondta Szijjártó Péter külügyminiszter.

A magyar külügyminisztérium a közösségi oldalán arról beszélt, hogy „sem a nukleáris, sem az energiaszektorokat érintő intézkedések nem kerülnek bele 9. szankciós csomagba”.

Szijjártó Péter ezt még azzal pontosította, hogy a nukleáris energia minden szankciós kitételnél kivételként kerülnek majd a meghatározásokba. Hasonlóan beszélt a további kőolajtermékekről is.

Azt elismerte, hogy 141 emberről van szó a szankciókban, ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy

a magyar kormány kérte néhány, a „párbeszéd fenntartása szükséges ember” levételét as listáról.

Ukrajnával kapcsolatban közölte: 1225 iskolába járnak menekült diákok Magyarországon.

Szóba került az is, hogy 187 millió eurót elkülönítettek Ukrajna számára, ezt kétoldalú alapon tudják adni.

Az már egy másik kérdés, hogy úgy tűnik, Ukrajna nem kéri; állítólag azt a választ kapták a magyarok, Ukrajna az EU-s támogatás keretein kívül nem kíván tárgyalni más támogatásról. Erről Szijjártó Péter azt mondta, hogy nem tudja pontosan, ez miképpen értendő.

Kérdésre válaszolva megismételte: Ukrajna azt a választ adta, hogy csak az EU-s támogatás keretein belül hajlandó tárgyalni a támogatás kérdéséről.

Nyitókép:

ElőzőRendőrségi-, bűnügyi hírek, baleseti információk röviden (utóbbi 48 óra eseményei)..
KövetkezőUrsula von der Leyen szerint az EU-ban jövőre gázhiány is lehet – a tegnapi nap hírösszefoglalója – röviden..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza