Hirmagazin
Image default
Bulvár

Dwayne „The Rock” Johnson lenne a következő James Bond. Összejöhet neki?

Dwayne „The Rock” Johnson egy igazán fontos név, ha a hollywoodi filmkészítésről van szó.

Megállja a helyét akciófilmek és vígjátékokban is, nem utolsó sorban pedig a gyerekek is imádják, így még több arcot tud a mozivásznak elé ültetni

A színész így jogosan teheti fel a kérdést, hogy hova tovább, milyen szerepet szeretne eljátszani. Dwayne Johnson ezért James Bond karakterét szemelte ki magának.

Az Esquire egy interjút készített a színésszel, amely elején már rá is tért, hogy a családja hogy kapcsolódik a régóta futó titkosügynök franchisehoz: „Igen, a nagyapám Bond-gonosz volt a Csak kétszer élsz című filmben, amelyben még Sean Connery szerepelt. Nagyon-nagyon király.”

The Rock folytatta azzal, hogy szeretne nagyapja, Peter Maivia nyomdokaiba lépni, hiszen imádja a Bond-filmeket, ami elég magasra teszi a lécet. Elmondása szerint nem gonoszt akar alakítani, ezt pedig erélyesen kijelentette: „Bondnak kell lennem!”

Dwayne JohnsonDwayne Johnson. Kép: northfoto.com

Az ajtó nyitva áll, hiszen a film alkotói változtatni akarnak a karakteren, nem akarják korlátok közé szorítani. Barbara Broccoli producer azt nyilatkozta, hogy nem hagyhatják, hogy Bond kizárólag fehér férfi legyen, hiszen bármilyen színű lehet. A problémát talán nem is ez okozza, hanem a főszereplő egy tipikus brit férfi, amelyhez az akcentus is dukál. Kérdés, hogy ezt Dwayne Johnson mennyire tudná hitelesen hozni.

(via)

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Van szerelem 50 felett! .. Egyetértesz? .. Írd meg kommentben!

Kovács Karolina

„A hír igaz, tényleg újra egymásra találtunk, de…” – L.L. Junior kitálalt Hopp Csilláról..

Kovács Karolina

Számos színész, mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten, különféle háziállatokat tart, amelyek gyakran betekintést nyújtanak személyes életükbe és érdeklődési körükbe.

Géza
Megszakítás