Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Lecsuktak egy debreceni kereskedőt, mert nem tartotta be a hatósági árat

Egy hónapi fogházra ítélték Bakos Imre piaci árust, miután a fejes káposztát a hatósági ár fölött adta el. Az eset azonban nem most, hanem 75 éve, 1947 januárjában történt.

Nem példa nélküli tehát, hogy az állam maximálja egyes termékek piaci árát.

Nem példa nélküli Magyarország történetében, hogy az állam hatóságilag előírja, mennyibe kerülhetnek egyes termékek, a második világháború után még a mainál szélesebb volt ezen termékek köre – írja a dehir.hu A debreceni jogszolgáltatás története című könyv legújabb kötete kiadásának apropóján.

A debreceni hírportál emlékeztet, 1947 januárjában több súlyos ítéletet hozott a Debreceni Törvényszék, amiért az árusok a hatósági ár fölött adták el termékeiket. A legrosszabbul Bakos Imre járt, aki 5 kiló fejes káposztát 3,25 forint helyett 4,5 forintért értékesített, ezért egy hónapi fogházra ítélték.

A legfrissebb hírek itt!

Tóth János Vörös hadsereg úti Hangya-kereskedősegéd pedig egy kisdoboz VIM tisztítószert 92 fillér helyett 1 forintért adott, ezért 200 forint pénzbüntetésre ítélte a bíró. Ha azt számoljuk, hogy most egy doboz tisztítószer ezer forint körül van, a mai áron számítva ez egy 200 ezer forintos bírságnak felelne meg. Zarír Endre, az egykoron a Pesti utca és a Mester utca sarkán lévő kereskedés tulajdonosának felesége egy karika cérnát 2,4 forintért adott el egy vevőnek, holott a hatóságilag megállapított ára 2,27 forint volt, így neki 300 forintot kellett ezért fizetnie.

20220201 Budapest ÁrstopA kormány február 1-jétől több alapvető élelmiszer árát befagyasztja a tavaly október 15-ei szinten. Az élelmiszerárstop célja, hogy megvédje a magyar lakosságot a koronavírus-járvány és az elszabadult európai energiaárak miatt Magyarországra is begyűrűző élelmiszerár-növekedéstől - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK). Az élelmiszerárstop 7 terméket érint, ezek: a kristálycukor, a búzafinomliszt, a napraforgó-étolaj, a sertéscomb, a csirkemell, csirke far-hát és a 2,8 százalékos UHT tehéntej.
Fotó: Bach Máté / Magyar Nemzet

Ha Magyarországon börtönbüntetésre nem is, de pénzbüntetésre most is számíthat, aki vét az árstopok ellen.

A bírság összege ötvenezertől akár több millió forintig terjedhet.

Mint ismert, 2021 őszén átmenetileg árstopot vezetett be egyes alapvető élelmiszerekre – kristálycukor, liszt, étolaj, sertéscomb, csirkemell, csirke far-hát és tej – a kormány. Ezen termékek ára nem lehet magasabb a 2021. október 15. napi árnál. Az árstopot nemrégiben kiterjesztették a tojásra és a burgonyára, amit a 2022. szeptember 30-ai árnál tilos drágábban árusítani – emlékeztet a dehir.hu.

vg, dehir

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás