A legendás Queen zenekar ikonja, Freddie Mercury 1991. november 24-én hunyt el, miután elvesztette a harcot az AIDS-szel szemben, mindössze 24 órával azután, hogy nyilvános nyilatkozatot tett közzé, amelyben megerősítette, hogy HIV-pozitív.

Most napvilágot láttak a halála előtti utolsó fotók a nagybeteg énekesről.

Freddie Mercury a halála előtt néhány héttel készült utolsó fotókon még mosolyogva tekintett a kamerába, állapota azonban itt már láthatóan nagyon leromlott. A Queen utánozhatatlan frontemberét a West Kensington állambeli One Garden Lodge kertjében kapták lencsevégre szeretett macskáival – szúrta ki a Mirror.

Freddie állítólag külön kérte, hogy a fényképeket ne készítsék túl közelről, mert ideges volt a megjelenése miatt. Az énekest utolsó szerelme, Jim Hutton fotózta le, a képek egészen pontosan 1991. augusztus 28-án készültek, három hónappal Mercury halála előtt.

Erről Te sem maradhatsz le!

„Azon a nyáron pózolt Freddie utoljára egy fényképezőgép előtt – az enyém előtt. Ez így történt. Kint voltam a kertben, és éppen néhány virágzó virágot fotóztam, amikor Freddie felém sétált. Beállítottam az objektívet, ő pedig kicsit hátrébb ment, hogy ne legyen túl közeli a kép. Aztán pózolt, miközben én négy képet készítettem, és mindegyikhez sikerült egy mosolyt kicsikarnom tőle. Nagyon sápadt volt, ő is tudta, nem néz ki a legjobban, de ez egy cseppet sem számított; a Freddie-ről készült képek közül ezeket szeretem a legjobban” – emlékezett vissza a pillanatra Jim Hutton.

Freddie – Insta

blikk