A A Fekete Sas patika 1971-ben szűnt meg élő gyógyszertárként működni. 1975-ben, az épület és a berendezés szakszerű restaurálása után, a több mint kétszáz éves intézmény már múzeumként nyitotta meg ismét ajtaját a közönség előtt.
Székesfehérvárott az első gyógyszerész már 1688-ban, közvetlenül a törökök alóli felszabadulás első napjaiban megtelepedett. A levéltári adatok szerint ez az első gyógyszerész – Sartory János – Pápáról került városunkba. A következő évtizedekben elég sűrűn változtak a fehérvári patikusok. A fennmaradt iratok tanúsága szerint, az egymást váltó tulajdonosok munkája nyomán egyre nagyobb értéket képvisel a felszerelés és a gyógyszerkészlet. Így 1745 decemberében, amikor az utolsó civil gyógyszerész özvegyének halála után a jezsuiták szerzik meg a patikát, már ezerkétszáz forint vételárat kellett fizetniük, ami akkor igen tekintélyes összeg volt.
A Fekete Sas története tulajdonképpen ezzel a vétellel kezdődött. 1746-ban a fehérvári jezsuiták legfőbb mecénása, Vanossi Antal (Vanossi Lőrinc székesfehérvári harmincados fia, s egyébként maga is jezsuita szerzetes, ez időben a trencsényi rendház főnöke, később egyike a rend legfőbb vezetőinek) egy magyarul, latinul, szlovénül és németül beszélő patikust, Maschner Jakabot küldte a városba. Őt 1748-ban Hill Mátyás váltotta fel, aki még a jezsuita rend feloszlatása, 1773 után is ellátta a gyógyszerészi és betegápolói teendőket. 1774-ben elárverezték a patikát, s akkor Valter Ferenc, pozsonyi gyógyszerész vette meg a berendezést. 1811-től Braun Ferenc és utódai, a századfordulótól kezdve az 1950-es államosításig pedig a Lukáts család működtette a patikát.
A több mint kétszáz esztendő eseményei, tulajdonos- és ízlésváltozásai mind nyomot hagytak a bútorzaton és a felszerelésen. Az egymást váltó patikusok hagyománytiszteletének köszönhető, hogy e hosszú korszak egésze a ránk maradt eredeti tárgyak meglepő sokaságával illusztrálható.
A székesfehérvári jezsuiták 1744-ben kezdték építeni, a mai Fekete Sas Patikamúzeummal szemben, impozáns méretű rendházukat. 1745 végén, amikor Meller János, az utolsó „civil” patikus özvegyének hagyatékából megvásárolták a gyógyszertárt az összes felszereléssel és azzal a privilégiummal együtt, hogy másnak a jövőben sem ad patikanyitásra jogot a városi magisztrátus – rezidenciájuknak még csak az utcai szárnya készült el. Ezért egy évtizeden át ideiglenes helyen, a mai Fő u. 6. gazdasági bejáratától jobbra lévő helyiségekben működtették. Kérdés, hogy ekkor milyenek lehettek a bútorai?
Valószínűnek kell tartanunk, hogy a Meller-féle hagyatékban is volt valami bútor, ami legalább átmenetileg lehetővé tette a gyógyszertár használatát. De a jezsuiták már korán gondoskodtak megfelelő új bútorzatról is. 1746- 47-ben a fehérvári rendházban működött Codelli József laikus fráter, aki korábban a jezsuiták kőszegi házában működött, s hozzá köthető az ottani patika berendezésének elkészítése. Minden bizonnyal az ő munkájának kell tartanunk az esztergált, zöld márványos festésű, kartusos díszű fatégelyeket, melyeknek legközelebbi rokonait Kőszegen találjuk. Amikor 1971-ben bezárt a Fekete Sas gyógyszertár, a látszólag jellegtelen, zöld olajfestékkel lefestett raktári bútorzat szétbontásakor kiderült, hogy ennek egy része is egy valamikor officina berendezés része lehetett. A gondos restaurátori munka nyomán sikerült föltárni azt a töredékes (de így is igen szép) szekrénysort, amelyet most a patikamúzeum folyosószerű második helyiségében láthatunk. A többszörös átfestés alól a fatégelyekéhez hasonló zöldes márványozás került elő. Sajnos, az előkerült darabok annyira töredékesek, hogy eredeti elrendezésük, összefüggéseik ma már nem megállapíthatóak. Miután azt biztosan tudjuk, hogy a XVIII. században a Fekete Sas ősén, a jezsuita gyógyszertáron kívül nem volt másik ilyen intézménye városunknak, valószínűnek kell tartanunk, hogy ez a bútor lehetett a patika első berendezése a rendház épületében. Ugyanígy elképzelhetőnek látszik, hogy ezt az első berendezést szintén a Kőszegről idehelyezett Codelli József tevékenységével hozzuk kapcsolatba.
1749-ben Vanossi Antal Baumgartner Bernátot, a XVIII. század legnevesebb jezsuita faragómesterét helyezte Székesfehérvárra, aki korábban a trencsényi, esztergomi, bécsi és varasdi rezidenciákon működött. Baumgartner egészen 1760-ig irányította a fehérvári rendház faragó- és asztalosműhelyét. Ez a műhely készítette el a templom és a rendház teljes belső berendezését: a refektórium (sajnos, még a XVIII. század végén eltűnt, vagy elpusztult) bútorait, a fennmaradt, súlyos tölgyfa ajtókat, kapukat, a templom padjait, oltárainak díszes faragásait és a szép arányú gyóntatószékeket. (De Baumgartner mellett jutott másoknak is a feladatokból: a templom gazdag plasztikájú szószékét Bebó Károly készítette, a főoltár tabernákulumát egy ismeretlen nevű pesti mester. A sekrestye Európa-szerte ritka szépségű rokokó szekrényeit pedig egy pálos szerzetes, Hyngeller János laikus fráter faragta.) Baumgartner műhelyéből kerültek ki a patika „új” bútorai is, azaz azok a szekrények, amelyeket a mai officina négy fala mentén láthatunk. A jezsuiták ránk maradt feljegyzései szerint a patika bútorai 1758-ban készültek el. Ekkor már két esztendeje új helyiségben működött a gyógyszertár. 1756-ban ugyanis felépült a rendházépület udvari szárnya, és abban az új refektórium. A patikát ekkor a régibe, egy stukkókkal gazdagon díszített utcai szobába költöztették. Ez a helyiség az említett gazdasági bejárattól balra helyezkedett el, s hogy a vevők az utcáról könnyebben megközelíthessék, az egyik ablak helyén ajtót nyitottak és tölgyfalépcsővel biztosították a bejárást.
jezsuita följegyzésekben szereplő 1758-as évszám a munka teljes befejezését jelenti. Nyilvánvaló, hogy e nagyigényű, és méreteiben sem csekély munka nem hirtelenében, az új helyiségbe költözéskor készült. Baumgartner műhelye nyilván egyszerre több feladaton is dolgozhatott párhuzamosan: alkalmazkodva a pillanatnyi igényekhez és szükséghez. A nem egyidejű készítésre mutatnak az officina berendezés egyes részei közti, szemmel látható eltérések is. A méretbeli különbségen túl – ami más okokkal is magyarázható – ilyen feltűnő dolog a hosszabb és rövidebb szekrények között az eltérő párkánymegoldás, a lizénák teljesen különböző fejezetei, a szabad mezők tükrének eltérő díszítése, és leginkább a két kisebb szekrénynek a hosszantiakénál lényegesen gazdagabb plasztikája. Az egészet összehasonlítva a templomi berendezéssel, a hosszanti szekrénysorok inkább a gyóntatószékekkel vethetők össze, míg a nyílások közé szorított két kisebb a padok lényegesen gazdagabb megoldásával. Egyébként épp e gazdagság teszi valószínűvé, hogy a két kisebb szekrény készült utoljára, amikor a gyógyszertárat egyszerűbb helyéről a stukkódíszes egykori refektóriumba költöztették át.
A „régi” és „új” bútor, a Codelli által készített festett puhafa berendezés és Baumgartner faragott tölgyfa szekrényei bizonyos ideig nyilván együtt is használatban voltak még eredeti helyükön is, de valószínűleg átmenetileg az újabb helyiségben is. Az egyszerű logikán túl ezt bizonyítja, hogy a restaurálás során bizonyítást nyert: a kétféle bútor polcainak rózsaszínes háttérfestése teljesen azonos árnyalatú.
A bútorzaton kívül a jezsuiták emlékét még számos felszerelési tárgy idézi a Fekete Sas Patikamúzeumban. Így elsősorban a már emlegetett, cilinderformájú, esztergált fatégelyek, amelyeket az egymást váltogató tulajdonosok többször is átfestettek. A bejárattal szembeni polcon helyeztünk el egy sorozat tégelyt, melyen bemutatjuk a restaurálás során feltárt valamennyi festésréteget. Ugyancsak a jezsuiták idejéből származik a belső helyiségben látható nagy tinktúraprés és az 1752-es évszámmal ellátott, feliratos rézmozsár is. Sajnos csak igen kevés példány maradt ránk – éppen anyagának törékenysége miatt – az IHS jelű üvegekből.
1774-ben, a jezsuiták feloszlatása után a rendház és a gimnázium a pálosok kezébe került, de a patikát – mint írtuk – elárverezték, és az ismét civil kezelésbe került. Valter Ferenc költöztette a bútorokat a mai helyükre, és ő keresztelte Fekete Sasnak, vagy pontosabban a XVIII. század gyakorlata szerint németül: Apotheke zum Schwarzen Adler-nek.
Valter, nagyon szerencsésen, az eredeti helyiséghez hasonló alaprajzi elrendezésű boltot talált patikája számára. Így az officina bútorait szinte nem is kellett átalakítania. Egyedül talán a hosszanti szekrénysort a hátsó kisebbhez kapcsoló párkány ügyetlen elhelyezésén érezni valami zavart, s a jobb oldali szekrénysor sehova sem nyíló, vak ajtónyílása emlékeztet egy korábbi más elrendezésre.
Az átköltözéssel, illetve a névválasztással egy időben, de még mindenképp a XVIII. században készültek a kétfejű fekete sas-díszű keménycserép edények, melyek a pápai manufaktúrából kerültek ki.
Az eredeti barokk táraasztal sajnos minden nyom nélkül eltűnt. A XIX. század első harmadában cseréltethette ki Braun Ferenc, aki a mai empire stílusú, patkóalakú asztalt csináltatta. Ugyancsak az ő idejéből származnak a szépszámú fémbetétes üvegtégelyek. Braun alakította ki a bejárat és a jobb oldali kirakat finom vörös márvány keretezését, ő csináltatta az ajtó rendkívül szép megmunkálású forgópántjait is.
A XX. század elején a Lukáts család modernizálta ismét a patika felszerelését. Az egykori kapubejáratot is ekkor alakították át irodává, illetve laboratóriummá. (Ennek helyén van ma az a folyosószerű rész, ahol a korai festett bútor töredékei vannak kiállítva.) Ekkor készült a bal oldali kirakat keretezése is, amely stílusában finoman idézi, de nem másolja a másikét, illetve a bejáratét. Jellegzetesen a század elejét idézi a villanyvilágítós, sárgaréz mérleg a patkó alakú táraasztalon.
Valamivel korábbi az a neobarokk óra, mely Eisenbach Ferenc székesfehérvári műhelyéből került a bejárattal szemközti szekrényre.
A két évszázad során az egymást váltó tulajdonosok mind alakítottak valamit a patikán. Ki új tárgyakkal egészítette ki a berendezést, ki átfestette, ki kiegészítette, így, vagy úgy alakította. Az egykori első officina bútor festett szekrényeit valószínűleg már a jezsuiták is átszabták, amikor patikájukat az általuk véglegesnek vélt helyére költöztették. A Baumgartner-féle „új” bútor elkészülésekor a „régi” nyilván új funkciót kapott, kikerült az officinából, s nyilván nem kevés átalakítást elszenvedve ekkor kerülhetett a laboratóriumba. Így valószínű, hogy amikor Valter mester 1774-ben az egész patikát átköltöztette az utca túlsó oldalára, ebben a berendezésben már valóban nem látott mást, mint megfelelő nyersanyagot saját laboratóriuma berendezéséhez. Talán ekkor, talán korábban – ma már ezt is nehéz lenne megmondani – megkezdődött elhasználódott darabjainak kicserélése, s a berendezés állandó, szükség szerint alakítgatása, toldozása. Az egyre eklektikusabb együttest csak egységes, minden eredeti színt és formát eltakaró festése fogta össze.
Kevesebbet szenvedett az „új” bútor. Az eredetileg nyers tölgyet ugyan tulajdonosai többször is átfestették, ezeknek az idegen rétegeknek az eltávolítása azonban lehetséges volt. A restaurálás feltárta az egykori aranyozásokat is, így ezzel és a háttér már emlegetett rózsaszín színezésével, s a polcokon az eredeti színeit visszanyert tégelyekkel a patika egész megjelenése sokkal üdébbé vált, mint ahogy korábban megismertük.
A restaurálás során az átfestésen kívül még néhány, az eredetitől idegen, későbbi beépítés eltávolítására is sor került. Így a bejárat melletti kisebbik szekrényből és a jobb oldali hosszanti polcozat közepéből egy-egy jellegtelen üveges vitrint kellett kivenni. A táraasztal mögötti polcba az 1920-as években egy szecessziós ízű, de nagyon jó formálású méregszekrényt építettek be, Taffner Vidor tervei szerint. Az egységes látvány és az eredeti funkció visszanyerése céljából ugyan ezt is ki kellett emelni helyéről.
A múzeum műemléki berendezése és felszerelési tárgyai a Fejér Megyei Gyógyszertári Központ önzetlen ajándékaként kerültek bemutatásra. Az épület felújításának és a restaurálás költségeit Fejér megye Tanácsa biztosította. A restaurálást a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat faszobrászai végezték. Az épület felújításának terveit Erdei Ferenc és Örsi Károly az Országos Műemléki Felügyelőség munkatársai készítették. Külön köszönet illeti Szabó Lóránt gyógyszerészt, aki a restaurálást és a kiállítás rendezését hivatali kötelességét messze meghaladó lelkesedéssel támogatta.
Forrás: http://www.museum.hu/museum/index_hu.php?ID=309
Cím: Fő utca 5
Tel: +36 (22) 315-583
E-mail: [email protected]
Web: www.szekesfehervar.hu
