Hogyan lehet semlegesíteni egy támadó egyszer használatos kamikázedrónt, amely programozásától függően két módon semmisítheti meg célpontját?
Ez ma nemcsak Ukrajna védőit-felszabadítóit foglalkoztatja, hanem a Nyugat legjobb fegyverkonstruktőreit is.
Nem elsősorban a technikai, hanem a költségszempontok is dönthetnek. Egy olcsó, pár ezer dolláros kamikázedrón megsemmisítésére nyilván nem érdemes egy egymillió dollárba kerülő rakétát elindítani.
Az egyszerűbb megoldás az, amikor egy álló célpontot szemelnek ki, amelynek a koordinátáit a támadók ismerik. Ezeket a paramétereket betáplálják a gép fedélzeti miniszámítógépébe, amely a cirkálórakéták rendszeréhez hasonlóan, de annál egyszerűbben állomáspontok szatellit-helymeghatározása alapján a pontokat összekötő egyenesek mentén éri el a célt.
Minden lényeges hír a háborúról!
A másik, bonyolultabb berendezéseket igénylő, drágább megoldás: olyan drónt a célterület fölé küldeni, amely ott esetleg órákig cirkál, majd önállóan vagy a kezelője útján kiválaszt egy álló-mozgó célpontot és belezuhan. Ehhez olyan drón kell, amely sokkal erősebb motorral, több szenzorral és jobb, a kezelővel összekötött valós idejű, képet is továbbító kommunikációs rendszerrel van felszerelve. Ez a berendezés értelemszerűen sokkal drágább, mint az előző, „fapados drón.
Kísérleti terep
Jól jön a nyugati fegyvertervezőknek is az ukrajnai lehetőség, hogy elsőként ott próbálják ki a fegyvereket.
A NATO szintén nagy erőkkel támogatja a fejlesztést, mert az ukrajnai háború tapasztalatai nyugtalanítják a szakértőket.
Jelentős mértékben az Irán által az oroszoknak szállított Sahid–136-osoknak tulajdonítják az ukrán infrastruktúra (elsősorban energiaszolgáltatás) célpontjainak a támadását. Noha a kijevi vezetés szerint a támadó Sahid–136-osok döntő többségét lelőtték, mégis nagyrészt azok számlájára írják az ukrán energiaszolgáltatás – hivatalos adatok szerinti – egyharmadának megbénítását.
Alapvetően két módon semmisíthetik meg a támadó drónokat. Vagy mozgási energián alapuló fegyverekkel, ilyenek a kémiai robbanással a támadó drónt semlegesítő eszközök, vagy a drón irányítórendszerének elektronikus megtámadásával. Ez utóbbit elektromágneses impulzusokkal végzik, amelyek megbénítják, lezuhanásra késztetik az eszközt. Ilyen rendszereket ma már tucatnyi államban gyártanak. Ezek a drónok a mesterséges műholdakkal való helyzetmeghatározó összeköttetését és/vagy a drónirányítóval a rádiókapcsolatot blokkolják. Az eredmény: az eszköz irányítás híján lezuhan.
Ami a (drónok ellen is használatos) légvédelmet illeti, ma a világon egyetlen állam létezik, Izrael, amely képes az ország teljes légterének megvédésére.
Minden lényeges hír a háborúról!
NATO-szakértők szerint a legtöbb államban a légvédelmi eszközök legfeljebb a terület néhány százalékát képesek hatékonyan megvédeni. Ennek szemléletes példája volt az idén márciusban az Ukrajnából vagy Oroszországból indított ötvenéves konstrukció, egy szovjet gyártmányú Tu–141 Sztrizs mintájú, Románián, Magyarországon átrepült, majd Zágrábnál a földbe csapódott nagy méretű felderítő drón.
Ugyan mindössze egy utasszállító sebességével, kiszámítható pályán haladt a sugárhajtású fegyver, a három NATO-ország légvédelme nem nagyon tudott vele mit kezdeni.
(Magyarország légterében legalább negyven percet tölthetett.) Egyedül a JAS 39-es Gripenek foghatták volna el, lőhették volna le, más légvédelmi eszköz a Sztrizs útvonalán (délkelet-délnyugat Magyarország) nem volt kéznél.
A repülő mopedek
Az Ukrajnában használatos drónok többsége, beleértve a mintegy 200 kilogrammos és egy nagy, 155 milliméteres tüzérségi gránáthoz hasonló erejű robbanófejet vivő, iráni gyártású Sahid–136-ost, lassú (egy személyautó sebességével repülő), kiszámítható, egyenes szakaszokon repül.
A maga módján egyszerű, de hatékony Sahid–136-os ezenfelül roppant zajos, robbanómotorjának a hangja miatt repülő mopednek csúfolják.
Egy jobb lövész akár egy gépkarabéllyal le tudja szedni, ha jókor van jó helyen – ami azért nagyon ritka. Alacsonyan repül, gyorsan kikerül a lövész látóteréből, és hatótávolsága, köszönhetően a kis méretű robbanómotorjának, meghaladja az ezer kilométert. Emiatt is csak önálló, beprogramozott üzemmódban repül. Elindul, aztán magára marad, csak a fedélzeti komputerében beprogramozott álló célt követi.
Amerikában az L3 Harris vállalat hadmérnökei kitaláltak egy megoldást. Végy egy olcsó, nem irányítható, könnyű levegő-föld rakétát, adott esetben a 15 kilogrammos, 70 mm átmérőjű Hydrát, szerelj rá félaktív lézer célravezetőt, adj hozzá egy kis méretű felderítő-célkövető szenzortornyot, és legyen az egész olyan könnyű, hogy egy személyautóra is gyorsan fel lehessen szerelni.
Máris kész a VAMPIRE-rendszered, ami viszonylag olcsó, a rakéta darabja 27 500 dollár, valamivel több, mint a célponté, a 20 000 dolláros Sahid–136-osé.
Ukrajna a Pentagon ígérete szerint már jövő ilyenkorra fel lesz szerelve VAMPIRE-okkal. A terepjárókra applikált eszközzel villámgyorsan eliszkolhatnak a rakétaindítás után.
Török ígéretek
A hírek szerint a török Baykar (a darabonként ötmillió dolláros Bayraktar TB2-es csapásmérő drón gyártója) hamarosan kijön egy olyan könnyű levegő-levegő rakétával, amit kifejezetten drónok (a Sahid–136-osok) ellen fejlesztenek ki. A rakétákkal az órákig a levegőben cirkáló TB2-es Sahidokra vadászhat. Ukrajna állítólag elvesztette TB2-es flottája tekintélyes részét. A Baykar nyáron megígérte, hogy két éven belül elkészül Ukrajnában a TB2-eseket gyártó üzeme – és nem ad el ilyen drónokat Moszkvának.
vg
