Perczel Mór honvédtábornok szülőházában szerény fotó-dokumentációs kiállítás állít emléket Bonyhád nagy szülöttjének. A tárlat elsősorban a forradalmárt és a vezérlő tábornokot állítja középpontba.

Az összeállítás különlegessége a fiatal, az idős és az emigráció idejéből való Perczel Mór-ábrázolás illetve fotó, és egy eredeti ónémet dohányzóasztal a család bútorzatából.

Perczel Mór élete:

Bonyhádi lovag Perczel Mór (Bonyhád, 1811. november 11. – Bonyhád, 1899. május 23.) Tolna megyei földbirtokos, honvédtábornok, az 1848–49 évi szabadságharc egyik katonai vezetője.

Nevelője, Vörösmarty Mihály hatása alatt fejlődött ki erős demokratikus és hazafias érzése. 1827 áprilisában felvették az 5. tábori tüzérezredbe növendéknek. Az 1831-es lengyelországi felkelés idején a császári katonák közt mozgalmat indított a lengyelekhez való átszökés érdekében, ezért eltávolították a hadseregből. A politikai pályafutása Tolna vármegyében kezdődött, majd az országos közéletben vett részt: a politikai küzdelmek egyik legradikálisabb személyisége lett. Fejér vármegye közgyűlésén már 1842. október 22-én „nemzeti őrség” felállítását indítványozta. 1848-ban Buda város képviselőjévé választották, és az országgyűlésen a baloldal egyik vezére lett.

1848 áprilisától a Batthyány-kormány belügyminisztériumának tanácsosa. 1848. szeptember 1-jén megalakította a Zrínyi-szabadcsapatot. Ennek az önkéntesekből álló alakulatnak – szeptember 16-ától – ezredeseként vett részt a Jellasics elleni harcokban. A pákozdi csatában a magyar csapatok szárnyát biztosította a Velencei-tótól délre. A csata után a Jellasics tartalék hadteste elleni hadmozdulatokat irányította. Roth és Philippovics tábornokok seregét Görgey Artúr közreműködésével az ozorai ütközetben (1848. október 7.) megadásra kényszerítette. Az Országos Honvédelmi Bizottmány ezért 1848. november 1-jétől tábornokká léptette elő. Perczel volt a szabadságharc egyedüli tábornoka, akinek nem volt katonai előképzettsége. A közösen kivívott győzelem során megromlott a kapcsolata Görgeyvel, és ez az ellentét a későbbiekben sok gondot okozott a magyar hadvezetésnek.

Az ozorai diadal után a Muraközből is kiszorította a császári csapatokat. Windisch-Grätz decemberi támadása előtt feladata a Délnyugat-Dunántúl védelme volt, de december közepén – a császári csapatok sikerei miatt – parancsot kapott Görgey fel-dunai hadtestéhez való csatlakozásra. Hadtestének visszavonulása közben kapta kézhez Kossuth harcra buzdító levelét, és ennek hatására vállalta a megütközést a császáriakkal, de a móri ütközetben 1848. december 30-án vereséget szenvedett Jellasics csapataitól.

Pest feladása utáni feladata volt a Pestről Debrecenbe vezető út védelme a Tisza vonalán. Megerősített hadtestével innen ellentámadásba ment át és 1849. január 22-én elfoglalta Szolnokot, majd január 25-én Ceglédről szorította ki Ottinger Ferenc lovasdandárát. A felső hadvezetés azonban Perczel további támadását leállította, és az új főparancsnok, Dembinski Henrik Perczel egyik hadosztályát is elvonta. Perczel ezért parancsnoki beosztásáról lemondott.

A tábornok szülőháza Bonyhádon1849. március elején átvette a IV. (bácskai) hadtest parancsnokságát és március 23-án támadást indított a délvidéki császári csapatok ellen. Április 3-án elfoglalta Szenttamást és kapcsolatot teremtett az addig körülzárt Péterváraddal. Április 29-én a melencei ütközet legyőzte Todorovic tábornok csapatait, majd május 10-én bevonult Pancsovára. Ezt követően Bem tábornokkal együttműködve elfoglalta a Temesközt. Ez a déli hadműveletek sikeres befejezését jelentette.

1849. június 7-én megütközött a Délvidék visszafoglalására küldött Jellasics csapataival, de a jelentős túlerő ellenében a kátyi ütközetben vereséget szenvedett. A vereség következményeként a kormány felmentette beosztásából és a szervezés alatt álló tartalék hadtest vezetésével bízta meg. Július közepén Cegléd mellett Perczel hadtestéhez csatlakozott a Kárpátokból a cári hadsereg elől visszavonuló felső-magyarországi hadsereg, és az így létrejött tiszai hadsereg parancsnoka lett, de jelentősebb ütközetbe már nem bocsátkozott.

A kormány és a vezető tábornokok tanácskozásán kíméletlenül bírálta a hadvezetést, elsősorban Kossuthot, mire július 30-én felmentették beosztásából. A szőregi ütközetben (1849. augusztus 5.) és a temesvári csatában (1849. augusztus 9.) mint önkéntes harcolt. A világosi fegyverletétel híre Orsován érte.

Sírja BonyhádonTörökországba, majd 1851-ben Angliába menekült. Sokáig élt Jersey szigetén. 1851. szeptember 21-én öccsével, Miklóssal együtt Magyarországon halálra ítélték. 1859-ben – félretéve a közte és Kossuth között fennálló személyi és politikai ellentéteket – Itáliába utazott, és felajánlotta szolgálatait a Kossuth Lajos vezette Magyar Nemzeti Igazgatóságnak, amely a magyar emigráció politikai és szervezési központja volt. Az együttműködés azonban nem jött létre.

1867-ben térhetett haza és szülővárosában telepedett le. A kiegyezést csak Kossuth-ellenessége miatt támogatta. Rövid képviselőség után visszavonult és megírta emlékiratait.

Forrás:
Wikipédia
http://www.museum.hu/museum/index_hu.php?ID=815

Cím: Perczel Mór utca 44.
Tel:
E-mail: [email protected]
Web: