Hirmagazin
Image default
Külföld

Rossz hír: finn bűnözők lopták el az Ukrajnának szánt gépkarabélyokat

Gépkarabélyok – amelyek a puskánál kisebb méretű és rosszabb lőtáv-hatásadatokkal rendelkező lőfegyverek – kerültek finn bűnözők tulajdonába. Azokat eredetileg Ukrajnának szánták.

Christer Ahlgren, a finn nemzeti nyomozóiroda főnyomozója megosztotta, hogy Svédországban, Dániában és Hollandiában is felbukkantak már az Ukrajnának szánt fegyverek.

Az Europol még a nyáron közölte, hogy bűnszervezetek tulajdoníthatták el a háború résztvevőinek szánt lőfegyvereket.

A legfrissebb hírek itt!

– A csempészútvonalakat már kialakították. A fegyverkereskedelem részben a szervezett bűnözésben is részt vevő nemzetközi motorosbandákon keresztül zajlik. A Bandidos MC nevű bandának például minden nagyobb ukrán városban vannak képviselői.

A kilencvenes években, a délszláv háború idején hasonló volt a helyzet, hiszen Jugoszláviából is rengeteg fegyvert csempésztek különféle országokba – fejtette ki Ahlgren.

Portfolio megosztotta, hogy a karabélyokat a kikötőn keresztül juttatják be az országba, azokat ugyanis kevésbé ellenőrzik, mint például a reptereket.

blikk

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Zelenszkij elégedetlen az USA-val: Vita az ukrán ásványkincsek felett.. – Írd meg a véleményedet erről!

Géza

A 64 éves Gareth Delbridge és az 58 éves Michael Spike Lewis olyan karbantartási munkálatokat végeztek, amelyekről senki nem szólt nekik, hogy már nem kell megcsinálniuk. Életükbe került (18+)

Géza

Támadás történt Ausztriában, Villachban: négy sérült, egy fiatal fiú életét vesztette.. (18+)

Géza
Megszakítás