Város történet

Hat évezrede lakott e táj. Az egykori berekvilágot szegő dombhátakon megtelepedtek a kőkorszak, rézkor, a bronzkor, a vaskor népei. A népvándorlás időszakából is figyelemre méltó leletanyag került elő. A késői őskorban emelhették a Várdomb jól felismerhető sáncait.

Pannónia Provincia öröksége (a Szőlőskislaki városrészen fellelt, az Aqvincum felé tartó) hadiút. Vélhetően a rómaiak voltak a szőlőkultúra meghonosítói is. Zewlews-lak (Szőlőskislak) városrész neve a szőlőművelés folytonosságára utal. A Balaton környezetében élők kultúrtörténeti örökségét, a középkori emlékeket, a falvakat, a templomokat és a várakat a történelmi viharok részben vagy teljesen lerombolták. Különösen igaz ez a somogyi partokra, mert ez a vidék a török hódoltság alatt elnéptelenedett. Így történt ez Balatonbogláron is: a középkori építészeti emlékeket a régész ásója nyomán ismerhetjük meg. Honalapításunkat követően Lél-Bulcsú és Bogát-Bő majd Koppány nemzettsége uralta a vidéket. Az Árpádok korában (bizonyítottan) templomok sorát emelték. A XIII. században épülhetett a település első temploma, a mai Temetődombon. (1937 – ben ásatást végeztek, majd új, hitelesítő ásatás során, 1996-ban ismét feltárták a helyét3.) Feltehetően Szent Györgynek szentelték, aki Szent Mártonnal győzelemre segítette Koppány ellenében Szent István hadait.

1211-ben, II. Endre királyunk oklevelében ” villa Boclar”-ként írták le először a város nevét. Egy hamisított oklevélben (1093-ra, Szent László idejére datálták) „villa Boclar cum portu”- említtetik, azaz akkor itt révátkelő működött. (1330-ban „Zygethrew” (Szigetrév) alakban a szemben lévő Révfülöpről emlékeznek meg.) A török hódoltság után újra benépesült e vidék. A balatonrendesi (akkor Zala vármegye) Bárány család (1726-tól 1856-ig birtokuk volt Bogláron) 1752-ből fennmaradt okiratában újra megemlítették a boglári révet. Hitelesen datálható műemlék-építményként az ő klasszicista kastélyuk, a Bárány – kúria maradt ránk. (1825 Építtető: Bárány Pál.)

Az akkori úttalan vidéken a két vármegye, Zala és Somogy urodalmai között a szántódi és a boglári rév biztosította a kapcsolatot. Ekkor még a Balaton a mai Várdombig ért, Nyugatra (Fonyód felé) nyílt víz, homokturzás és mocsárvilág volt. 1773-ban a Jankovich-család földbirtokot szerzett Bogláron. A reformkor haladó eszméihez csatlakoztak a vidéki földbirtokosok: az itt élő Bárány Pál és Jankovich László is. Az utóbbi 1847-ben felajánlotta a tulajdonában lévő révkikötőhely használatát a Balatoni Gőzhajózási Társaságnak. Hertelendy Károly zalai alispán novemberében azt jelentette Széchényi Istvánnak, hogy készülnek a „Kisfaludyt” (a hajó 1846-ban jelent meg a tavon ) fogadni képes balatoni kikötők, köztük a boglári. 1849-ben Bogláron huszonnégy úri birtokos 1932 magyar holddal rendelkezett. (A községet köznemesek lakták ekkor).

Az 1863 – 1872 között Fiuméig megépülő Déli Vasút (és a révátkelő) Balatonboglár gyors ütemű polgárosodását segítette. Igaz az is, hogy a vasutat (majd későbben a közutat is) ezen a vidéken a Balaton homokturzásaira építették, így a tó nyílt vízfelületét visszavonhatatlanul elvágták a berekvilágtól. A két megye birtokosai és kereskedői 1872-ben megalapították a „Zala-Somogy Gőzhajózási Társaságot”. A társaság elnöke Jankovich László és a pénztáros, Grünsberger Lázár boglári -, a titkára Czigány Károly ügyvéd kővágóörsi lakos volt. A társaság gőzhajója (a tó első modern csavargőzöse, a 46 tonna vízkiszorítású) „Balaton” 1872-ben megkezdte rendszeres járatait a tavon. Ötven utast szállíthatott – uszályvontatással -, 35 – 45 perc alatt kelt át Boglár és Révfülöp között. 1876-ban a társaság tönkre ment és a hajó a Dunára került, ahol különböző neveken szolgált. A bontástól néhai Zákonyi Ferenc és Boglár akkori vezetői mentették meg 1978-ban. (A balatonboglári kikötőbe vontatták – ahol a parton – étteremként hasznosítják.)

A polgárosodás a vasútépítést követően felgyorsult. A földbirtokosok és az itt megtelepedő izraelita kereskedő családok, a messze vidéken elismert iparosok együttműködésének köszönhetően kereskedelmi – szolgáltató központ lett Balatonboglár. A fürdőkultúra a múlt század utolsó évtizedében kezdődött, majd a két világháború között a település – Bél Mátyás szavait kölcsönözve – „ékszere” lett a Balatonnak. (A boglári várdombról írja 1730 körül: „Úgy domborul a magasba, mint egy gomba alakú ékszer, amelyet magyarul boglárnak neveznek…”) A XX. század első évtizedeiben Gyulai Gaal Gaston földbirtokos és Sümegi Vilmos lapkiadó és segítőtársaik településfejlesztő munkásságának köszönhetően a község városias jellegű település lett. A két közéleti személyiség fiatal ellenzéki parlamenti képviselőként kötött barátságot (1906), majd évtizedeken át a közműépítéseket, a fürdőélet fellendítését, a község szellemi életének szervezését -a vidéki Magyarország felemelkedését – állították munkáságuk középpontjába. Gaal Gaston természettudósi indíttatású ember (fiatal éveiben Hermann Ottó munkatársa) volt, a Várdombot (addig Kopasz dombot), a századforduló erdősítette. A Jankovich-telep, a Hétház utca, a Kodály Zoltán utca villáit a fővárosi értelmiség és polgárság építette. Megszervezték a fürdőegyesületet, amely igényes településszépítő és kulturális tevékenységet folytatott.

Gaal Gaston szellemi örököse – a politikai munkásságát tovább építő – Varga Béla plébános, akit a lengyel és a francia menekültek oltalmazásáért egészéletében nemzetközi tisztelet, elismerés vett körül. Varga Bélát 1994-ben előbb a németek és a nyilasok, majd a bevonuló orosz hatóságok üldözték. 1946 – ban a Nemzetgyűlés elnökévé választották meg. 1947-ben emigrációba kényszerítették. 1990 május 2-án, a demokratikusan megválasztott országgyűlés alakuló ülésén magas közjogi méltóságát visszaadta a népszuverénitást megtestesítő parlamentnek. 1991 -ben végleg hazatelepült, amíg magas kora és betegsége engedte, itt élt közöttünk.

A hatvanas és a hetvenes években a hazai és a külhoni turizmus megváltoztatta a város arculatát. A vendégfogadással együtt járó nyitott szellemiségnek is köszönhetően – a hetvenes évek közepén az akkor vitatott és tiltott magyar avantgarde-művészet bemutató helye alakult ki Balatonbogláron. A romantikus stílusban épült Kék és a Vörös Kápolna (amely egykor a Körmendy illetve a Gaal-család tulajdona volt) ezektől az évektől nyaranta galériaként működik A nyolcvanas években a kaposvári Csiky Gergely Színház méltán híres nyári előadásait és kamarazenei hangversenyek szerveződtek a Vörös Kápolna előtti szabadtéri színpadon. A színház előadási 1999-től folytatódnak.

Látnivalók, nevezetességek Balatonbogláron

Vörös kápolnaVárdomb, természetvédelmi terület a Gömbkilátóval, Pincetárlat – nyári kiállítások, francia hála-emléktábla: Illés Gyula szobrászművész alkotása az Árpád u. 1. sz. alatt, Kotsis Iván épületei : az Árpád utcában a művelődési ház és a katolikus plébánia, valamint a katolikus templom, Hétház utca – régi villaépületek, Temetődomb: Kék és Vörös kápolna, időszakos kiállításokkal, Illés Gyula: Madár c. szobra a kollégium díszkertjében, Bárány-kúria (Szabadság u. 28.), Helytörténeti gyűjtemény a Fischl-házban, Erzsébet u.14., J. Müller: „Vízbelépő Lány” szobor és díszkút a főtéren, régi villák a Kodály Zoltán utcában, Platán strand : az ősi rév a strand keleti részén, védett platánok a környéken, Győri Dezső: Tornászlány c. műve, Kecskeméti Sándor: Család c. szobra a hajóállomás mögött, Szerelmespár c. alkotása a közeli strandon (Balaton u.), Balaton hajó (ma vendéglátó hely ) a kikötőben, Csíkszentmihályi Róbert: „Legény” c. alkotása a Klapka u.- Dózsa Gy. u. sarkán, Jankovich-telep – régi villák és katolikus templom, Szőlőskislak – Bormúzeum a BB Rt kastélyában, díszpark, Légli fazekas-manufaktúra.

KEGYELETI HELYEK, EMLÉKTÁBLÁK, TEMPLOMOK:

Református templomATTILA UTCA – Az izraelita temetőben Lôvényi Izidor 48-as honvédtiszt sírja található. A köztemetőben – nyugszik Gaal Gaston, és lengyel sírok találhatók. Lengyel emléktáblák a Lengyel-Magyar Barátság Háza falán – az Árpád u.17. sz. alatt. Francia hála-emléktábla, Illés Gyula szobrászművész alkotása az Árpád u. 1. sz. épületen. Katolikus templom a Templom utcában – Varga Béla nyugvó helye -, lengyel és francia emlékek láthatók a templomban. Országzászló – a Vörösmarty téren a boglári hősök neveivel, Dr. Schick Béla emléktáblája az Erzsébet u.9. sz. ház falán, Holocaust-emléktábla az egykori boglári zsinagóga falán – az Erzsébet u.16. sz. alatt, Sümegi Vilmos emléktáblája a róla elnevezett sétányon, a vasútállomás mellett, Újságírók emléktáblája az egykori „Savoly” Szálló, (a lengyel és a francia menekültek egyik szállása-, a Sümegi Vilmos által építtetett újságíró-üdülő udvarában) a Hunyadi u. 32. sz. alatt.

VISSZATÉRŐ RENDEZVÉNYEK:

Holper László a Városvédő Egyesület egykori elnöke emléktáblát avatSzezonnyitó: Pünkösdkor. Időszakos kiállítások a kisgalériákban: a Kék és a Vörös Kápolnában, valamint a Pincetárlaton és a Fischl-házban. Népünnepélyek, műsoros rendezvények a Platán strandon a főszezonban. Balaton átúszás minden év júliusának utolsó szombatján, Boglári Szüreti Fesztivál minden év augusztus 20-án, Boglári (szezonzáró) Búcsú szeptember közepén. Teniszversenyek a Tinódi utcai teniszközpontban.
Cím: Erzsébet u. 11.
Tel: +36 (85) 550 333
E-mail: [email protected]
Web: www.balatonboglar.hu