Az „Új Magyar Lexikon” a község múltjáról röviden csak azt említi, hogy Apc község Árpád-kori település. A lexikon összeállílása alkalmával ezt a szerzők kétséget kizáróan biztos forrásból merítették és rögzítették.

A községben és határában előforduló leletanyagokból viszont lehet következtetni, hogy már jóval előbb a kőkorszakban, késői bronzkorszakban (Apc Berekalja dűlőben feltárt urnatemető ie.1300-as évekből) éltek emberek és település helye volt e terület. Megint más leletek azt bizonyílják, hogy a népvándorlás korában (a VII. századból, a Fő utcában feltárt lócsontok, kengyelek, agyag edények, a Berek-alatt feltárt agyag és faedények, gyöngyök árulkodnak róla) avar település volt. A „Zogea” (Zagyva) völgyében pedig kun település nyomait jelzik a leletek. (A leletanyag egy része a Szent Ivány-iak birtokában volt, amit később a Nemzeti-, salgótarjáni és a hatvani múzeumoknak ajándékoztak.)

Írásos emlék őrzi, hogy Heves megye területét az Árpád-nemzetség egyik tagja Aba telepítette be. Nem kizárt tehát a szájhagyomány szerint, hogy ez a terület is birtokához tartozott és nevéből származik a község neve.

Egy másik változat: – ugyancsak szájhagyomány őrzi -, az úgynevezett „Fekete-majorban” lévő, Fűz-kúthoz kapcsolódik. A monda szerint ugyanis a Fűz-kutat eredetileg „Szűz-kút”-nak hívták és apácák laktak itt. Az ivóvizet nyújtó kutak egyikébe az itt álló zárda hét apácáját ölték bele a törökök és ehhez az eseményhez kapcsolja a község nevének eredetét, miszerint Apc az apáca szóból alakult volna és annak rövidített formája.

Ezek a hagyományok tartják magukat, az írott forrás azonban a település nevének eredetét Opuz (Opos) Detric fia: Gergely, mint a terület volt ura nevéből származtatja. Kezdetben Opuz (Opos), Opach majd Opus, Apos, Apcz és végül kialakult mai formája: Apc.

Ezek az írások, emlékek és hagyományok mind csak megerősítik azt a történelmi tényt, hogy községünk már előbb és az Árpád-háziak idejében is lakott település volt.

templomE megállapításokat tovább erősíti az 1332-1337 évi pápai tized jegyzéken Opus településről befizetett összeg (ami 32 garas volt). Ez az összeg pedig magasabb, mint ugyanezen a jegyzéken szereplő Hatvan, Gyöngyöspata, vagy bármely ezen a területen adózó más területi egységé, ami joggal indít arra a feltételezésre, hogy ez a település már jóval előbb élő, fejlődő, lakott hely volt, noha a tatárjárás a XIII. század első felének végén ezt a területet is feldúlta, mégis az 1300-as évek elején már újból mint adófizető lakott terület jelenik meg írásainkban.

A pápai tized jegyzéken Opus településről egy Herman nevű pap fizette be a garast. Ebből következik, hogy ebben az időben már volt parókiája a településnek, és ha ez így van, templomának is kellett lennie.

Ennek a templomnak a helyét írásból nem ismerjük pontosan, de minden jel arra mutat – és a fáma is azt tartja, – hogy a jelenlegi templom északi oldalán épült helyiség (úgynevezett öreg sekrestye), szolgált először templom gyanánt (szintje a jelenlegi szint alatt van).

Látnivalók

Római katolikus templom (Szent István király)
A gótikus eredetű, Szent István király tiszteletére szentelt templomot a XVIII. században, barokk stílusban átépítették. Tornya 1800 körül készült. Körítőfala középkori eredetű.
Az eredetileg gótikus templom köré a tatárjárás idején épült a kőfal. A feljegyzések szerint 1332-ben már volt Apcon római katolikus templom. A régi templom helyéről nem maradt fenn dokumentum, de minden jel arra mutat, hogy a jelenlegi templom északi oldalán épült helyiség (úgynevezett öreg sekrestye) szolgált először templom gyanánt (szintje a jelenlegi szint alatt van).
A templom mai jellege XVIII. századi barokk. Szószéke mellvédjén, ajtaján és tetején rokokó díszítmények láthatók. Szintén műemléki védelem alatt áll a templom orgonája. Az oltárkép a község védőszentjét, Szent Istvánt ábrázolja, amint fiával, Imre herceggel, felajánlja az országot Szűz Máriának.

Szentiványi-kastély
A falu utolsó birtokosának, a Szentiványi családnak a kastélya 1876-ban épült. Az úri lakként emlegetett épületben kapott helyet a kultúrház és a könyvtár.
Cím: 3032 Erzsébet tér 1.
Tel: 37/385-309
E-mail: [email protected]
Web: http://www.apc.hu/