Döbbenetes intézkedést hozott a szomáliai kormány, amelynek értelmében december 24-től betiltotta a karácsony megünneplését.

Az ok pedig az, hogy ezzel sérthetik a muszlim vallású többség érzékenységét.

A szomáliai egyházügyi minisztérium indoklása szerint a karácsony megünneplését nem lehet összeegyeztetni az iszlám vallással – számolt be róla a BBC.

A kormány ezért megtiltotta a karácsony ünneplését az országban. A biztonsági erők pedig kiemelten ügyelnek majd arra, hogy fel tudják számolni a karácsonyi összejöveteleket.

A döntés alapján a külföldiek megünnepelhetik a karácsonyt, de a hotelekben vagy közterületen tilos ezt megtenniük. Az ENSZ és az Afrikai Unió telephelyein azonban engedik a karácsony ünneplését, mert a rendfenntartó és katonai erők nagy segítséget nyújtottak a polgárháborús rendezésben.

Döbbenet! Szomáliában betiltották a karácsonyt!

Mohamed Kheyrow kormánytag arról beszélt, hogy a muszlimok számára egyszerűen nem helyes ünnepelni a karácsonyt. “Ez vallási kérdés. A karácsony ünnepének és dobpergéseinek semmi köze az iszlámhoz” – fogalmazott a tárcavezető

Több helyi tudósító szerint a döntést azért hozhatták meg, mert a polgárháborús helyzet javulása miatt sok diaszpórában élő szomáliai lakos jött vissza az országba, akik közül sokan felvették a nyugati szokásokat.

Szomáliában 2009-ben vezették be a sariát, azaz az iszlám törvénykezést, de azelőtt sem volt népszerű megünnepelni a karácsonyt.

Szomália már harmadik ország ahol betiltották a karácsonyt.

Pár nappal ezelőtt a tadzsikisztáni iskolákban tiltották be a karácsonyt, tavaly pedig Brunei szultánsága határozott úgy, hogy nem engedélyezik a keresztény ünnep megtartását. Aki ezt megszegi akár 5 éves börtönt is kaphat.

 

Forrás: origo